Budapest egyik legszuperebb, egykori bohémeket idéző kávéháza két év szünet után nyitott újra. Egyedi hangulata megmaradt, de amellett, hogy továbbra is tökéletes felütést biztosít az értelmes és szórakoztató beszélgetésekhez, most még nagyobb hangsúlyt fordít az ételekre, az étterem fölötti szobákban pedig egy apró, de tökéletes meglepetésre is számíthatunk.
Szinte vágtuk a centit, annyira kíváncsiak voltunk, hogyan készül a Gerlóczy az újranyitásra. Be kell vallanunk, hogy kicsit izgultunk is, hogy az a békebeli, kortalan, nyitott és barátságos légkör fogad-e bennünket, amit megszoktunk, de a kétéves zárás alatt nélkülöznünk kellett. Szerencsére ahogy beléptünk, azonnal láttuk, hogy a hely az maradt, amit megszoktunk.
Mi viszont változtunk az elmúlt két évben, így ahhoz, hogy belépve ugyanazt érezzük, amit régen, a Gerlóczynak is változnia kellett kicsit. A kávéház szerencsére néhány apróság révén még inkább önmaga a kétéves szünet után. Mostantól több bőrfoteles üléssel várnak, a tükörről pedig lekerült a menü. A minket érintő legfontosabb változás azonban az, hogy nagyobb hangsúly kerül az ételekre.
A Gerlóczy séfje, a gyöngyösi BoriMamiból ismerős Nagy Attila egyszerű, letisztult, magyaros vonalat visz majd a konyhán, a hagyományos fogásokat egy-egy modern csavarral dobja föl. A paprikás csirke például fermentáltuborka-salátával és túróroláddal érkezik, a préselt mangalicacsülök mellé a menübe a serpenyőben pirított fürj is befért, krémes kelkáposztával, babbal és barnavaj-mártással. Bár a pénteki sajtótájékoztatón számunkra különleges, szemet gyönyörködtető és ízletes meglepetésfalatkákkal készültek, nem kételkedünk abban, hogy az étlapról is érdemes lesz válogatni.
További változás, hogy a Gerlóczy boutique hotel besorolást kapott, az emeleten található 19 szobának köszönhetően. A szobák közül kettő erkélyes, itt egy különleges meglepetés is található, ugyanis beépítettek egy press for champagne gombot, amit csak meg kell nyomnunk egy kis plusz életörömért. Nem kételkedünk benne, hogy az élet császárainak fogjuk érezni magunkat, ha valamelyik reggel egy pohár pezsgővel a kezünkben, az erkélyre könyökölve szemléljük a forgalmas belvárosban megbújó csendes kis teret.
Éppen ezért mindenkit arra biztatunk, hogy ne csak vacsorára vagy egy kiadós reggelire látogasson el a Gerlóczyba, hanem egy finom vacsora után vegye igénybe a szálloda szolgáltatásait is, és két fárasztó munkanap között turistáskodjon egy kicsit a saját városában.