A „mozgó pályaudvar” az egyik legötletesebb papíron maradt terv – Megnéztük a Sosemvolt Budapest kiállítást

Minden budapestinek megvan a saját ötlete, hol lehetne fejleszteni a várost, miből lehetne több vagy kevesebb, és hová lehetne ilyen és olyan épületeket vagy nagy parkokat betervezni. Az építészek és a várostervezők sem csak olyan víziókkal állnak elő, amelyek megvalósulnak, és amelyek végeredményét mindenki élvezheti a várost járva, hanem sok esetben egy-egy ötlet, vázlat vagy terv bizony a fiókban marad. Jelenünk papíron maradt terveinek egy részét bárki megnézheti, amikor különféle ötlet- és tervpályázatok eredményét nyilvánosan bemutatják, vagy az adott építésziroda oldalát böngészi, de az 50 vagy 150 évvel ezelőtti tervekhez már nem olyan egyszerű hozzájutni. Éppen ezért szuper hír, hogy Budapest 150. születésnapja alkalmából megnyílt a kacifántos nevű Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) által rendezett, Sosemvolt Budapest – Tervek, álmok, víziók a főváros 150 évéből című kiállítás, ami 2024. február 11-ig látogatható a Pesti Vigadóban.

Bár a mesterséges intelligencia segítségével ma már pár perc alatt mi is csinálhatunk Budapest-víziókat, és olyan extrém ötletekkel játszhatunk, mint egy 300 méter magas felhőkarcoló építése a Deák tér közepére vagy egy repülőtér elhelyezése a Gellért-hegy elé, hagyjuk meg az utópisztikus elképzeléseket a várostervezőknek és az építészeknek. Már csak azért is, mert ők a legutolsó csomópontig kidolgozzák még azokat a terveket is, amik talán sosem valósulnak meg, cserébe viszont nemcsak izgalmas, de meghökkentő, elgondolkodtató ötleteket láthatunk tőlük, melyek között van jó pár olyan, amelyeket sajnálunk, hogy nem valósultak meg.

Ilyen Istvánffy Mária 1971-es futurisztikus „mozgó pályaudvar” terve Kelenföldre, ahol nem gyalog, hanem egy mozgójárdán jutnánk el a jegypénztárig, a büféig és persze a vonatig – nekünk erről elsőre egyik kedvenc mesénk, A Jetson család ugrott be. Persze olykor az építészek is előállhatnak olyan nagyratörő elképzelésekkel, amik jobb, hogy a dobozban maradtak, mint Gregersen Hugó 32 szintes toronyháza az Anker-palota mellett. Ha a saját korában már az Anker-palota utálat tárgya volt mind magassága, mind megjelenése miatt, akkor csak elképzelni tudjuk, mekkora vitát generált volna egy nála háromszor magasabb épület – amilyen a Gregersen-torony lett volna (nem is kell annyira megerőltetnünk az agyunkat, elég csak visszagondolnunk a MOL-torony körüli vitára).

A Sosemvolt Budapest kiállításon a legkülönfélébb építészeti víziók között kalandozhatunk, és már a legelején ízelítőt kapunk arról, milyen panoráma tárult volna elénk a már említett Gregersen-féle torony tetejéről, ha felépült volna, ugyanis a szervezők felépítették nekünk a kilátót. Sőt, ahogy besétálunk a pauszpapír falakon, egy videón nézhetjük végig, milyen lenne ma Budapest, ha a Duna-parton magasházak állnának, ha lenne egy luxusszálloda a Gellért-hegyen vagy az Astoriát egy fenyőfát idéző épületmonstrum „díszítené”.

Érdekes látni, hogyan gondolkoztak a tervezők egy-egy társadalmi problémáról, mint amilyen a lakhatás kérdése, vagy milyen válaszokat adtak a Nemzeti Színház – erre 73 pályázat érkezett –, a Városháza vagy a Széllkapu pályázatára, vagy milyen lett volna a 2-es metró. Felmerülhet a kérdés, hogy miért van ennyiféle terv, ha nem valósulnak meg, vagy miért terveznek a fióknak. Erre egészen egyszerű a válasz: ezek mind valami mást, alternatívát mutatnak. Minden terv egy lehetőség, hogy milyen is lehetne a város. 

Imádtuk azt a termet, ahol a különböző tervtípusokat részletezik, és bár évek óta figyelemmel kísérjük a magyar építészet alakulását, láttunk már jó pár hallgatói tervet, és tudjuk, mi az a kiviteli terv, azért még nekünk is nagy segítség volt ezek jellemzőit újraolvasni. A mai ötletpályázatok és tervpályázatok tengerében pedig mankóként használhatja bárki, aki szeretné tudni, hogy mi a különbség az engedélyezési és a kiviteli terv vagy a terv- és az ötletpályázat között, hogy mit jelent az ötletterv, mi az a tanulmányterv, és miben más a koncepció és a vázlat.

A tárlaton valamivel több mint 170 műtárgy van, de nemcsak terveket, hanem maketteket, fotókat és videókat is láthatunk. Több kedvencünket is kiemelnénk, melyek témájukban és megjelenésükben is izgalmasak, így a már fentebb is említett „mozgó pályaudvar” Kelenföldön, amiről Kovács Dániel, a kiállítás kurátora azt is elmondta, hogy az utópisztikus tervet az építésznő titokban adta le egy nemzetközi pályázatra. Tálos Gyula rajzai annyira zseniálisak, hogy a leghátsó, legkisebb fákon is részletesen kidolgozott minden levelet, építészeti víziói akár mesekönyv- vagy képregény-illusztrációkként is megállnák a helyüket, de még a nappalinkat díszítő festményekként is el tudnánk képzelni őket. Rajzait nézve tudatosult bennünk igazán, hogy az építészetet felfoghatjuk pusztán mérnöki, ipari ágként is, de valójában ott van benne a művészet, a társadalom, a történelem és minden, ami körülvesz minket. 

Aki kíváncsi arra, milyen Budapest-víziókat készítettek építészeink az elmúlt 150 évben, hogy hogyan képzelték el a jövő lakóházait, és hogyan érzékeltetik saját koruk társadalmi, kulturális, gazdasági vagy politikai lehetőségeit, az mindenképpen látogasson el a Sosemvolt Budapest című kiállításra. A tárlat interaktív: nyugodtan húzzátok ki az installációk fiókjait, ugyanis jó pár izgalmas terv és rajz rejtőzik bennük. Akit mélyebben érdekel a téma, az tárlatvezetéseken is részt vehet, amiket többek között Kovács Dániel, a kiállítás kurátora, Erő Zoltán, Budapest főépítésze vagy Somogyi Krisztina környezetpszichológus tart majd.