Keresés EN

Gasztró

Csoki- és sütimennyország a hagyomány és a megújulás jegyében – A GoBuda Mall Stühmerben jártunk

A Stühmer története egészen 1868-ig vezet vissza minket az időben, de a GoBuda Mallban található, tavaly megnyitott első budapesti mintaboltjuk és kávézójuk a modern francia cukrászdák hangulatát idézi. A közkedvelt édességeket éppen úgy megtaláljuk itt, mint az új hullámos bonboncsodákat, a klasszikus vagy csokoládéik által ihletett süteményeket és a légies és modern monodesszerteket, illetve már az ünnepi hangulat is beköltözött az üzletbe.

A Stühmer csokoládé több mint 150 éves, kalandos történetéről egy egész könyvet lehetne írni. Az Eger melletti gyár fejlődése pedig napjainkban is töretlen. 2 év alatt 2 új budapesti üzletet is nyitottak, és a régi, klasszikus kedvencek mellett mindig újabb és újabb termékekkel bővítik a palettát. Számos díjat is magukénak tudhatnak, legutóbb a Budapest tortája verseny 5 legjobbja közé is bejutott az általuk készített sütemény.

Több mint 150 éve a csokoládégyártás élvonalában

Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester egy pesti cukorkakészítő invitálására érkezett Magyarországra, majd 1868-ban megvásárolta a kis cukorkaüzletet, vállalkozása pedig hamarosan az ország legnagyobb csokoládégyárává nőtte ki magát. 1906-ban Stühmer fia került a vállalat élére, aki modernizálta a gyárat. 1941-ben pedig létrehozták Európa egyik legmodernebb csokoládégyárát a Vágóhíd utcában. 

Ezt követően itthon 63 Stühmer-fióküzlet nyílt, valamint egy Párizsban és egy Abbáziában.

A sikertörténetnek az 1948-as államosítás véget vetett, a gyárat beolvasztották a Magyar Édesipari Vállalatba, majd felvette a Budapesti Csokoládégyár nevet. A tradicionális márkát Csóll Péter élesztette újjá 2006-ban, amikor megvásárolta az egri Stühmer édességboltot és a védjegy tulajdonjogát. A dinamikus fejlődésnek köszönhetően néhány éven belül kinőtték a kis üzemet.  2014-ben Makláron átadták új gyártóüzemüket, 2017-ben új raktárukat, és a fejlődés és az új termékek fejlesztése azóta is töretlen.

Az első pillanattól a legjobb minőségű termékeket készítik, és ez a szenvedély és elkötelezettség nem változott a XXI. században sem.

Jelmondatuk: Minőség mindenekelőtt

Már a mintabolt feliratában is visszaköszön a cég jelmondata, ahol Szeberényi Orsolyával, a GoBuda Stühmer mintabolt és cukrászda üzletvezetőjével beszélgettünk.
„Magyarországon jelenleg nyolc exkluzív márkaboltot üzemeltetünk: Egerben és Debrecenben 2-2 helyszínen, Gyöngyösön, valamint a cég székhelyén, Makláron.”

„A GoBudában tavaly ősszel nyitottuk meg üzletünket és cukrászdánkat, a legújabb helyszín pedig a 2 hónapja működő, Fashion Streeten található belvárosi mintaboltunk. Büszke vagyok, hogy az óbudai üzletünkben már a nyitás óta ugyanazzal a csapattal dolgozunk együtt.”

„Emellett 3 partnerüzletünk is van a Bartók Béla úton, a Teréz körúton és a Pozsonyi úton, akikkel szintén jó kapcsolatot ápolunk” – mesélte Orsolya. A csokoládék minden üzlet esetében a maklári üzemből érkeznek, és igaz ez a cukrászdával rendelkező üzletek süteményeire is.

Felejthetetlen klasszikusok és békebeli csomagolások

Ha Stühmer, akkor sokunknak eszébe juthat a Százszorszép desszert, amely a mai napig ugyanolyan virágos dobozban kapható.

Több olyan termékük van, amely sütemény formájában is visszatér, például a Melódia csokiból lett a kedvelt mogyorós-mandulás Melódia szelet vagy a marcipános-csokis Aranydesszert sütemény, illetve a Korfu szelet és a Szilvás Betyár. 

Népszerű a Stühmer-krémes (itt középre is kerül egy ropogós lap a könnyed, habos krémbe), a klasszikus hatlapos vagy a mákos guba újragondolt verziója, a Mákvirág sütemény. A téli szezon közeledtével pedig megjelenik a forró csoki is, amelyhez a Stühmernél természetesen csokoládépasztillát és kakaóport is használnak.

Új ízek, új termékek, új igények

A klasszikus sütemények mellett olyan könnyed, franciás monodesszerteket is kínálnak az óbudai cukrászda-mintaboltban, mint a pisztáciás málna vagy a fényes karamellás kosár.

A táblás csokiknál nemcsak a belbecs, hanem a külalak is meghatározó. Több fiatal tervező munkája is megjelenik a csomagolásokon, sőt külön pályázatot is hirdettek számukra, és a legjobb alkotások felkerültek a csokik dobozára éppen úgy, mint a régebbi időkben, hiszen a Stühmer mindig híres volt arról, hogy a csomagolása is mesés.

Akár a gyerekeket, akár a fiatalabb vagy az idősebb korosztályt szeretnénk meglepni, rengeteg stílusú csomagolás közül válogathatunk.

Az új igényeket szem előtt tartva már 6-féle ízben érhetők el hozzáadott cukor nélküli szaloncukrok, de az óbudai üzletben mentes és paleo sütemények is találhatók. A kedvencünket pedig akár egész torta formájában is megrendelhetjük valamilyen jeles alkalomra.

Ünnepi kínálat kicsiknek és nagyoknak

A GoBuda Stühmer-üzletében már megérintett bennünket az ünnep hangulata, egyben remek tippeket is kaptunk kisebb és nagyobb ajándékokhoz, már egy inspirációért és néhány falat boldogságért is érdemes betérni hozzájuk.

Találhatunk kisebb csokifigurákat a kisautótól a macikon át a klasszikus hóemberig, de a kézzel készült csokimikulás, illetve a szaloncukor-angyalka is remek kísérője lehet bármilyen ajándékcsomagnak.

Akár táblás csokit is választhatunk ajándékba, amely a modernebb csomagolástól egészen a régi idők képeslapjait idéző grafikákkal is kapható. Kedvencünk volt még a betlehemes csomagolású karácsonyi figurák dobozos desszert, amelyben ét-, tej- és fehér csokoládéból készült csengőt, hóembert találunk.

Kínálnak stühmeres termékekkel megpakolt, ízléses mikuláscsomagokat, exkluzív kivitelezésű bor-csokoládé vagy éppen pálinka-csokoládé párosításokat egyaránt, például az egri Juhász-féle bikavérrel együtt vásárolhatjuk meg a mutatós borcsók desszertet vagy a békéscsabai Árpád pálinkákkal egy csomagban a pálinkás csokikat. És ha már alkoholos csoki, nagyon népszerű a balatonlellei üzemben kézzel készült Lellei Konyakmeggy is, amely szintén többféle kiszerelésben és csomagolásban kapható.

A szaloncukrok közül közel 40-féle ízt találhatunk a csokis trüffeltől kezdve a kókuszoson át a karamellásig. Ha nem tudunk választani a bőséges kínálatból, akár 15-féléből összeállított csomagot is vásárolhatunk. A legújabb fejlesztés pedig az almás-fahéjas ízű, melyet egy különleges muscovado cukor tesz ellenállhatatlanul karamellessé. Az újabb ízek közül a fehér csokis-pisztáciás és a muskotályos körte is több díjat bezsebelt. A szicíliai pisztácia és a piemonti mogyoró pedig idén elnyerte a Great Taste Awards két csillagját is. Ez utóbbi kettőben a beletöltött krém mellett egész mogyorót vagy pisztáciát is találunk.

A karácsonyi szezonban a mézeskalácsos és forralt boros ízesítés is igen népszerű, illetve a pálinkás és pezsgős szaloncukor-dobozkák.

Ha nem ismerjük annyira a megajándékozottat, akkor is találunk neki kisebb vagy nagyobb értékű meglepetést is, de összeállíthatunk akár egy teljesen személyre szabott bonbonos dobozt is az általunk választott klasszikus vagy éppen modern bonbonokból.

A GoBuda Mall Stühmer-márkaboltjában az a jó, hogy Orsi és csapata személyesen is tud segíteni a legjobb édes meglepetés kiválasztásában, nem véletlenül nyerték el a 2023-as Év Mintaboltja díjat.

A 8 mintabolt mellett a karácsony előtti időszakban több Stühmer-standot is találhattok például Budapesten az Árkád Bevásárlóközpont −1. szintjén, a Shopmarkban, az Alleeban és a Mammut 2-ben, valamint a székesfehérvári Alba Plázában, a veszprémi Balaton Plázában, a győri Árkádban és a békéscsabai Csaba Centerben.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

5 hely, ahol karácsonyi varázslat vár

?>

5 csodás, ünnepi díszbe öltözött helyszínt mutatunk, ahol igazán átélhetjük a karácsony hangulatát.

Tudjuk, hol állsz sorba jövő héten! – Az év egyik legizgalmasabb ázsiai bisztrója nyitott meg a Hunyadi téren

?>

Cheeseburger spring rolls és mekis almás pite vagányra kalibrálva – a ZEN Eatery az év egyik legjobb ázsiai étterme lett!

Gasztró

Véndiák

?>

A Véndiák már 1938 óta várja vendégeit, mégis az a hely, ami nevével ellentétben mindig tud újat mutatni. Az évtizedek óta idejáró törzsvendégeket pont ezért tudják megtartani. Ide betérve az ember mindig elégedetten távozik, legyen az egy magyaros ebéd, egy hamburger, egy napi menü, egy finom desszert vagy egy különleges koktél.

Véndiák – minél idősebb, annál fiatalosabb

?>

Az 1938 óta működő Véndiák mindenki számára tud olyat nyújtani, ami után elégedetten távozhat: magyaros ebédet, hamburgert, desszertet vagy koktélt.

Neked ajánlott

A