A Néprajzi Múzeum első vendégkiállítása egyenesen Dél-Koreából, Szöulból érkezett. A Szöul Történeti Múzeum tárlata a dél-koreai főváros történetét dolgozza fel és köti össze a jelen mindennapjaival, méghozzá az öltözködés és a lakáskultúra változásainak tükrében. Fontos azonban leszögezni, hogy A koreai stílus – Hagyományos öltözék és lakás Szöulból címet viselő kiállítás elsősorban nem az ország történelmével foglalkozik, hanem a koreai emberek életmódjával, a régi és az új közötti egyezésekkel és különbségekkel, a hagyományok tovább élésével, részleges modernizálódásával.
Nemcsak egy tőlünk minden tekintetben nagyon távol eső kultúra egyes meghatározó elemét ismerhetjük meg a kiállításon, hanem egy csomó új és idegenül hangzó szóval is találkozhatunk: a hánbok, a hánok, a szárángbáng és a kjubáng csak négy ezek közül.
Nemcsak egy tőlünk minden tekintetben nagyon távol eső kultúra egyes meghatározó elemét ismerhetjük meg a kiállításon, hanem egy csomó új és idegenül hangzó szóval is találkozhatunk: a hánbok, a hánok, a szárángbáng és a kjubáng csak négy ezek közül.
Az első szó a hagyományos ünnepi öltözéket jelenti, a második a hagyományos koreai technikával és stílusban felállított épületet takarja, míg a másik két szó a férfi- és a női lakrész neve. Akinek mindez új lesz – és tartok tőle, hogy a látogatók nagy része így lesz vele –, az úgy sétálhat végig a négy darab, óriási teremre kiterjedő kiállításon, mint amikor egy kisgyerek először találkozik szinte bármivel.
A Néprajzi Múzeumban látható tárlat egy nagy-nagy rácsodálkozás lesz szinte mindenki számára.
A Néprajzi Múzeumban látható tárlat egy nagy-nagy rácsodálkozás lesz szinte mindenki számára.
A kiállítási anyag nagy részét a különböző öltözékek és kiegészítők teszik ki, melyek között van jó pár olyan darab is, ami egy európai ember számára talán értelmezhetetlen. A ruhadarabok között szerepelnek hagyományos ruhák és azok mai tervezők által elkészített, modern felfogású verziói is. De vannak kendők, hajtűk és különféle kalapok, merthogy Korea a kalapok országa, rengetegféle fejfedőjük van, melyek általában lószőrből készülnek. Hasonlóan érdekesek a különféle cipők, mert egyiket-másikat nehéz járás közben elképzelni valaki lábán, mert érthetetlen, hogyan lehet úgy járni bennük, hogy közben ne lépjen ki belőlük az ember.
A kiállítás utolsó terme szól a lakhatásról.
A kiállítás utolsó terme szól a lakhatásról.
Itt láthatunk egyfelől egy teljesen berendezett szárángbángot, ami a férfilakrészt jelöli egy koreai házban. Ide vonul félre a férfi elmélkedni, egyáltalán: saját magával foglalkozni, tanulni, olvasni, művelődni, vendéget fogadni, a berendezés pedig – a konfuciánus hagyomány szerint – egyszerű és szerény. Női lakrész ugyan nincs berendezve, ellenben egy rakás olyan tárgy (varrókészlet, doboz, tál) látható azok közül, amiket a koreai nők a mindennapokban használtak. És megmustrálható itt még két, 16–17. századi lakóház makettje is.
Manapság Szöul egyaránt szól a hagyományok tiszteletéről és tovább éléséről, valamint a Nyugat által bőven érintett modern életről. Az együttélés ideálisan működik, a koreai fővárosban jól megférnek egymás mellett a felhőkarcolók meg a királyi paloták és a tradicionális hánokok. Bár Szöul története az időszámításunk előtti korokba nyúlik vissza, igazán jelentőssé 1392-től, a Csoszon-dinasztia hatalomra kerülésével vált, és bár az uralkodócsalád hatalma 1910-ben véget ért, a város azóta sem veszített jelentőségéből. Erre most az október 18-án megnyitott és a jövő év február közepéig látogatható kiállítás a legjobb példa.
