„New York, te kávéház, ahol oly sokat ültem” – A világ legszebb kávéházának története

A város szívét négy kilométer hosszan átszelő nagykörút egyik legimpozánsabb épülete a New York-palota – földszinti kávéházának fényűzése a magyarok számára kettős – nemcsak az elegáns enteriőr lenyűgöző, de a hely emlékezete is. Mivel a története alaposan fel van dolgozva, így csak a kedvenc legendáinkat, a New York-os pillanatokat és sajátosságokat meséljük el, felvillantva, mitől is olyan különleges ez a hely.

A már a szecesszió felé is kacsingató, de még nagyrészt neoreneszánsz palotát a Budai Várat is áttervező Hauszmann Alajos álmodta meg, 

Korb Flórissal és Giergl Kálmánnal együttműködve 1891-95 között, a New York életbiztosítási társaság budapesti épületeként. Már kívülről érdemes megnézni a lámpásokat tartó ördög figurákat, melyek a kávé és gondolkodás ősi alakjai.

A korszakban ekkor még minden épült változott és alakult itt – a Nagykörút nyomvonalát csak ekkor nyitották meg, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségekre átadhassák. Képzeljük el az elképesztő ütemben fejlődő világvárossá váló Budapestet – a környék, ami pár éve még külváros volt, a város fő ütőerévé válik, épül a párizsi sugárutakkal vetekedő későbbi Andrássy út, ami alatt hamarosan zakatol a kontinens első földalatti vasútja, pezseg a vállalkozó kedv, a művészeti és irodalmi élet forrong Adyval és a nyugatosokkal a láthatáron. Ebben a miliőben nyitott meg 1894. október 23-án a kávéház, eleinte a korban oly divatos katonazenekaros elegáns lokálként.

A világ legszebb kávéháza inkább egy messzi jövőre berendezkedő, önérzetes város szimbóluma, írja Erki Edit, és ennél pontosabb megfogalmazást mi sem találhatunk. A márványoszlopos, freskókkal, velencei tükrökkel, csillárokkal, selyem- és bársonykárpitokkal díszített belső tér részben a biztosítótársaság igen jól sikerült reklámfogása is volt – gazdagságukat és ezzel megbízhatóságukat akarták fitogtatni, bizalmat keltve az ügyfelekben. Bár a biztosítótársaság hamar csődöt mondott Magyarországon, a nevüket őrző épület és főként a kávéház fényes karriert futott be.

A kávéházat övező legendák közül a legismertebb az ominózus kulcs Dunába hajítása – hogy soha többé ne zárjon be a hely – amelyet a köztudat Molnár Ferencnek tulajdonít. 

Az eset, ha meg is történt, nem lehetett az első, 1894-es alkalomkor, hiszen Molnár ekkor még 16 évesen a gimnázium padját koptatja, valószínűbb, hogy az első világháború utáni, Tarján Vilmoshoz köthető újranyitás alkalmával vonult le nagy társaság a folyóhoz, hogy messzire hajítsa a kulcsokat. A történet ma már olyan szimbolikus esemény, hogy a járvány utáni nyitáskor is megismételték, hátha hasonlóan jó szerencsét hoz, mint a Tarján-féle érában.

„New York, te kávéház, ahol oly sokat ültem”

– sóhajt fel Kosztolányi Dezső A bús férfi panaszai 1924-es ciklusában, amikor megidézi fiatal éveit és a hely első fénykorát, amely már az Esti Kornél-novellákban is felbukkan. Itt adnak el verseket kávéért, innen epekednek szerelmeikért és izgatják szívüket napi negyven kávéval és cigarettával. De hogyan lett a katonazenekaros lokálból „Az” Irodalmi Kávéház, így csupa nagybetűvel?

„Abban az időben, amikor a budapesti kávéházakat nem az árlajstromuk, a kávéjuk, a fölvágottjuk szerint különböztették meg, hanem kizárólag »irodalmi« irányuk szerint, ő is a New York barokk karzatán üldögélt, sápadt arccal, mint valami sápadt, de egyre tündöklőbb csillag az irodalom égboltozatán.” (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)

A korszakban összesen több mint ötszáz kávéház üzemelt a városban, így minden társadalmi csoport és réteg megtalálta az igényeinek megfelelőt. Szinte közhely volt, hogy az írók valódi otthonai a kávéházak, mindig megvolt az aktuális törzshelyük, ahol hajnalig tanyáztak és ahol gyakran nem csak a szerelmek, barátságok és világmegváltó gondolatok, de maguk a művek is születtek.

„A pazar Newyork kávéházban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat, megigazították a körmödet (...) a kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni. Mindig akadt benne egy-egy megüresedett játékszoba, amelyben két újságpapirossal letakart nádszéken egy-két órát alhatott az ember” (Heltai Jenő)

A New York irodalmi kávéházzá a Harsányi testvérek vezetése alatt vált 1900 után, nemcsak Harsányi Adolf irodalomkedvelő hozzáállásának, hanem a Fiume kávéházból átcsábított, főpincérré tett Reisz Gyulánanak is köszönhetően, aki már korábban híresen jó kapcsolatot ápolt rengeteg induló fiatal íróval, költővel, és akik amikor kávéházat váltott, követték őt a New Yorkba.

Ráadásul a New York számos olyan „kiegészítő szolgáltatást” is nyújtott, amelyek az írók életét nagyban megkönnyítették vagy segítették: nemcsak az olcsón, akár hitelre is kapható írótál (hideg hús, sajt és kenyér), de a kávé mellé járó kutyanyelv (hosszúkás írólap) és tinta, a polcokon sorakozó Pallas Lexikonok és riporteri segédkönyvek és a naponta frissülő, a világ minden szegletéből érkező napilapok friss kínálata no és a figyelmes pincérek által a másnapos művészeknek adott aszpirin együttesen emelte be a magyar kultúrtörténetbe a kávéházat.

„A Newyork minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt, egyformán vonzotta az arisztokratákat, a nyárspolgárokat és a bohémokat az, hogy nyári estéken a vakító villamoslámpa változatlan közönnyel gyűjti maga köré a mindenféle és mindenfelé céltalanul tévelygő lepkéket és bogarakat. Varázsának senki sem tudott ellenállni. Mindenki mindenkit ismert benne. A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet és hozzá a tintatartót meg az írópapirost” (Heltai Jenő)

A leghíresebb a Pesti Napló, majd a nyugatos törzsasztal volt, megfordult itt a már említett Kosztolányi mellett Karinthy, Osvát, Bródy Sándor, Babits Mihály, Kaffka Margit, elmerülve a legendás „mélyvízben”, de Márai Sándor és Molnár Ferenc is, mielőtt elhagyták volna Magyarországot. A művészek mellett ide járt az akkori társadalmi elit krémje is, gyárigazgatók, bankárok pont úgy feltűntek, mint az arisztokrácia tagjai. A 10-es években újra felfedezte magának a filmes szakma is, akik már nyitáskor is itt tömörültek egy ideig, az asztaltársaságoknál felbukkant ekkoriban Korda Sándor és Kertész Mihály is, és természetesen a színészek, zenészek és képzőművészek sem maradhattak el, a Szinyei Merse Pál körül tömörülő MIÉNK köre is gyakran járt ide, akik csak „Nyehó”-nak becézték a helyet.

„Itt ültünk boldogan, s haragos szavainkban
bombák aludtak és egy új kor lelke éledt,
(...)
Szentelt tanyája te szivemnek és szavamnak,
mely álmokat adtál s nem ismert drága mámort...”

„A legérdekesebb vendég, akit láttam, egy fóka volt”

A hely másodvirágzása Tarján Vilmoshoz köthető az 1920-as és 30-as években, aki miközben melegkonyhával bővítette a helyet, idecsalogatta a társadalom krémjét is a Nemzeti Kaszinóból. Tarján a pesti élet egy nagyon különleges alakja volt, bűnügyi újságíróként kezdte, de egy Kun Bélával készült interjú miatt szakmáját nem folytathatta a Horthy korszakban, így miután kártyásként nagyobb vagyont halmozott fel, felcsapott vállakozónak. A New York mellett ő bérelte a Royal Orfeumot is, és ötletes reklámfogásként egy napon a kávéházban reggeliztette meg az egyik fellépő fókaidomárt, természetesen az állattal együtt, amely egy asztalon süttette magát – legalábbis ahogy Nagy Lajos írta az önéletrajzi regényében.

1937 után lassú hanyatlás jött a Tarján korszak után, a II. világháborúban az épület is súlyos károkat szenvedett, a homlokzat központi tornyát ellőtték, a fényes kávéházban melaszt és lóhúst mértek. A háború után a belső tereket átalakították, a Tér és forma 1947-es számában több oldalt szentelnek az átépítésének és az ezt övező vitának, hiszen nem mindenkinek tetszett a modern beavatkozás. A Rákos Pál tervei alapján elkészült espresso és büfé-sörözőről a szakmabeliek mégis elismerőleg nyilatkoznak, a klasszikus térbe a korszak modern, minőségi anyagaival teremtettek új enteriőrt.

„A kiszolgáló pult eloxalt aluminiummal van burkolva, melynek meleg szürkéje és nagyvonalú egyszerűsége nagyszerűen alkalmazkodik Hincz Gyula ragyogóan stilizált a newyorki kikötőt ábrázoló képéhez. (...) A falak egy részét érettre pácolt cseresznye falburkolat fedi. A hézagmentes asbestpadló sárgája, a fehér bőrrel keretezett kárpitozás hideg zöldje és a halvány rózsaszínű falak finom fónusú összhatást adnak.”  (Tér és Forma 1947. 9.szám)

Amikor 1947-ben a kávéház bezárta kapuit, pompás termeiben a Diadal Sportszerkereskedelmi Vállalt üzlete nyitott meg, és egy IBUSZ utazási iroda működött benne – csak az 50-es évek közepén nyílt meg a Hungária kávéház, amely a visszajáró művészek mellett kedvelt társasági helyszín lett, és a turizmus erősödésével az IBUSZ is ide hozta a vendégeit.

Újra a világ legszebb kávéháza lesz

A rendszerváltás után több ötlet is volt az akkor már eléggé megviselt épület megmentésére, felmerült, hogy a Nemzeti Színház kaphatna itt helyet, vagy művészet központtá és kiállító térré alakítsák. Végül a palotát az olasz Boscolo csoport vette meg, az 5 csillagos luxusszálloda 2006-ban nyitotta meg kapuit, a földszinten működő kávéház is teljes körű renováláson esett át. Azóta tudatosan foglalkoznak a hely örökségével is, a turisták által is hihetetlenül népszerű helyen a magyar közönség számára is irodalmi estekkel megidézve az egykori pezsgő szellemi életet. 2013-ban jött létre a New York Művész Páholy, amely közel 100 estjével a kortárs és klasszikus irodalom bemutatására törekszik.