A kelet-közép-európai régió történelmét ismerve tudjuk jól, hogy az alábbi ingatlanok egy részében azért van most módunk kóricálni, mert a kommunista rendszerben ezeket államosították, elvették az osztályidegennek, a nép ellenségének bélyegzett volt tulajdonosaiktól. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy ahol nem volt államszocializmus, azokban az országokban is megfigyelhető a trend, hogy a reprezentatív családi fészkeket, legyenek azok városi paloták, vidéki kastélyok vagy akár csak villák, a tulajdonosok megnyitják a köz előtt, leggyakrabban természetesen múzeumi funkciót szánva nekik. A különbség tehát annyi, hogy míg nálunk ezeket az intézményeket az állam vagy egy önkormányzat tulajdonolja, addig a nyugat-európai példákat még mindig a család üzemelteti. De számos esetben így van ez a mi régiónkban is, ahol végbement a restitúció, azaz a kifosztott családoknak a rendszerváltás után visszaszolgáltatták egykori tulajdonukat.
A legjobb példa erre talán a prágai Lobkowicz-palota, a cseh hercegi család ma múzeumként üzemelteti az épületet, az egyik legtöbb turistát vonzó prágai látványossággá téve azt. Ám ez nem könnyű feladat, több ízben beszámolt a sajtóban erről például a Downton Abbey című sorozat forgatási helyszínéül is szolgáló Highclere-kastély tulajdonosa is, hogy a koronavírus-járványnak köszönhetően egyre nehezebb fenntartania a hatalmas épületet, amelynek nemcsak a rezsije jelentős, hanem az emberierőforrás-igénye is. E nagy házakat Budapesten is úgy építették, hogy népes személyzet fog sürögni-forogni bennük, a fedezet pedig vagy egy jól menő üzleti vállalkozás vagy a szépen fialó vidéki birtok volt, amely a drága építkezésen felül az ingatlan borsos fenntartását is képes volt fedezni. Kommunista múlt hiányában is nehezen lenne ma már ez finanszírozható, ami az európai gazdasági rendszer megváltozásából is fakad: jobbára a sok évszázadig erős nagybirtokrendszer század eleji fenntarthatatlanná válásából, majd széteséséből. Ami azonban a történelmi elitnek bosszúság, az jelen esetben a városlakóknak öröm, hiszen így módunkban áll gyönyörködni ezekben a művészi igénnyel épült luxusingatlanokban.
Menj vendégségbe a fotóművészhez vagy a gyógyszerészhez!
Sok városban van legalább egy olyan múzeum, amely a több száz évvel korábbi helyi életet mutatja be
Sok városban van legalább egy olyan múzeum, amely a több száz évvel korábbi helyi életet mutatja be
– természetesen egy arisztokrata vagy egy gazdag nagypolgár szemszögéből. Budapesten ilyen a Várnegyedben, a Dísz téren lévő De la Motte–Beer-palota. Ez valójában két családnév összeolvasztva, a barokk palotát De la Motte báró építtette, akit Mária Terézia a várbeli építkezések felügyeletével bízott meg, később azonban a Beer gyógyszerészfamília lakott itt, akik az utcafronton nyitották meg a patikájukat. A palota elég kicsi, mindössze öt szoba, és a nemzetközi példákhoz képest nem is túl gazdagon berendezett, de a szép freskók és az atmoszféra miatt abszolút érdemes beugrani ide a Ruszwurmban elmajszolt süti után.
A másik megtekintésre ajánlott minimúzeum a Mai Manó Ház a Nagymező utcában, a pesti oldalon. Mai Manó híres fotós volt a századfordulón, ő építtette az ingatlant a családjának, és persze itt is dolgozott. Muszáj volt hát cirkalmas stukkókat feltenni a falakra és a mennyezetre, ha már Budapest elitjének is végig kellett másznia a lépcsőfokokat, mire feljutott a műterembe – amelyet ma is meg lehet nézni a kortárs fotókiállítások mellett, a gyönyörű, századfordulós, festett fotóhátterek még mindig ott díszelegnek a falakon.
Bár nem múzeum, de mivel közszolgáltatást nyújtó intézmény, vegyük ide még a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Központi Könyvtárát is a Palotanegyedben, a Kálvin térnél. A napi olvasójeggyel is látogatható épületet akkor is érdemes megnézni, ha épp nem vizsgákra készülő egyetemisták vagyunk, az egykori Wenckheim-palota ugyanis Budapest egyik legszebb magánpalotája volt. Illetve ma is, mert a felújított termei abszolút hozzák a boldog békeidők pompáját. Különleges érzés olvasgatni a kissé Harry Potter-stílusú könyvtárszobában vagy a valamikori bálteremben. Nemhiába igézi meg a külföldi filmeseket is ez a látvány, és tűnnek fel az enteriőrök hollywoodi produkciókban is.
Aludj vagy kávézz ott, ahol egykor a gróf vagy az iparbáró!
Nem hétköznapi érzés egy frissítőt elkortyolgatni vagy megszállni egy olyan épületben, amelyet valamikor valakik az otthonuknak tartottak. Ha egy vendéglátóegység ügyes, akkor erre a marketinggel is ráerősít, mindinkább involválva a történetbe a látogatót is. Nagyon jó névválasztás így az Andrássy úti butikhoteltől az Alice, aki ugye báró Weiss Manfréd iparmágnás felesége volt. A Weiss Manfréd Acél- és Fémművek a magyar nehézipar egyik megkerülhetetlen szereplője volt a századfordulón, amely nélkül valószínűleg ma Csepel, azaz a XXI. kerület sem létezne. Az ő családi otthonuk pár éve nyitott meg szállodaként.
Ha a Hősök tere felé akad dolgunk, üljünk be a kertbe egy kicsit feltölteni az energiaraktárakat!
Ha a Hősök tere felé akad dolgunk, üljünk be a kertbe egy kicsit feltölteni az energiaraktárakat!
De hogy egy ennél nagyobb épület, egy komplett palota hogyan válhat prémiumhotellé, arra viszont a Lőrinc pap térnél lévő Hotel Palazzo Zichy nagyon jó példa. Gróf Zichy Nándor feleségének, Líviának vette meg a palotát, aki Sissi palotahölgye volt, ennek köszönhetően pedig a társaság központi figurája, így gyakran gyűlt össze vendégsereg a palotában. Az államosítás után az épületet feldarabolták, amelynek fokozatosan romlott az állapota. A szállodát nyitó tulajdonos csak a homlokzatot és az előteret hagyta meg, a hotel többi része modern kialakítást kapott. Ettől függetlenül érdemes ide is benézni egy kávé apropóján.
