Hamarosan újra élettel telik meg a Blaha Lujza tér ikonikus áruháza, amely Corvin Palace néven nyit újra.
1926-os megnyitása idején a Corvin Áruház az volt Budapestnek, ami Európának Párizs – legalábbis a Pesti Hírlap 1930-ban így fogalmazott. Sokaknak maga az áruház, másoknak a Corvintető jelentett sokat, az mindenesetre bizonyos, hogy az épület több generáció számára is nagy jelentőséggel bírt, most pedig végre megújulva, az alumíniumborítást is elhagyva nyílik újra.
A Józsefváros Újság információi szerint az eredeti, augusztusi tervekhez képest némi csúszással, október 19-én nyílik meg hivatalosan az immár Corvin Palace nevet viselő áruház. Mint írják, az épület otthont ad majd többek között egy SPAR szupermarketnek, egy Erste Bank fióknak, egy Tejmadár madártejezőnek és egy Solinfo Cafénak is. Mindezek mellett egy könyvesbolt és egy gyógyszertár már meg is nyitott.
Amíg elérkezik a nyitás ideje, a Corvin Palace csapata várja a korábbi látogatók emlékeit, amelyek lehetnek a divatházzal, a Corvintetővel vagy éppen a Müszivel kapcsolatosak is. A legjobb sztorikat később a Blaha Lujza téren láthatjuk viszont.