Valaha Budapest egyik legelegánsabb áruháza volt klasszicizáló, díszes palotákat idéző homlokzatával az 1926-ban megnyitott Corvin Áruház, ám a járókelők elől ezt hosszú évekig egy alumíniumborítás takarta el. Hamarosan befejeződik az épület rekonstrukciója, ennek előfutáraként a napokban ismét láthatóvá vált az eredeti homlokzat.

Aki 1967 után született, és nem látta soha eredeti formájában a Corvin Áruházat, az elég sokáig meg lehetett győződve arról, hogy ezt az épületet eleve alumíniumborítással tervezték, holott ez csak a „modernizált” verzió volt. Az ország első (mai értelemben vett) plázája 1926-ban nyitotta meg kapuit a Blaha Lujza téren, az elegáns terekben pedig változatos portékával és szórakozási lehetőségekkel várta a vásárlókat.

A Reiss Zoltán tervezte Corvin klasszicizáló homlokzatán mitológiai díszítések, szárnyas nőalakok és Hermész-fejek, illetve kacskaringós jón oszloprendszer volt, korabeli képeket nézve olyan volt az épület, mint egy palota. Hatalmas ablakain és az üvegtetős bejárati csarnokon csak úgy áradt be a napfény, modernitását pedig csak erősítette, hogy 

az országban először itt működött mozgólépcső, amit nagy szenzációként 1931-ben helyeztek üzembe.

az országban először itt működött mozgólépcső, amit nagy szenzációként 1931-ben helyeztek üzembe.

A korszakban az áruház hihetetlenül divatosnak számított, működött itt étterem, ami megfizethetősége miatt vonzotta a vendégeket, míg a pályaudvarok közelsége miatt menetjegyiroda is volt itt. Az elegáns belső terekben divatbemutatókat és kiállításokat is tartottak, délutánonként élő szalonzene szórakoztatta a vásárlókat.

„Egész kis város ez az egyetlen épület, s ma már Európa legelső divatotthonává fejlesztette igazgatósága. Küszöbét nemcsak a főváros vásárlóközönségének ezrei lépik át, de óriási termeiben randevút ad egymásnak a vidék jó pénzért jót vásárolni szerető népe éppen úgy, mint azok a külföldiek, akik tudják, hogy Budapest divatkereskedelme nem marad ízlés, minőség és lelkiismeret tekintetében sem Párizs, sem London mögött. Mert ahogyan Európa divatját Párizs, a fővárosét a Corvin diktálja és igen szerencsés, mesteri kézzel” – olvasható a Pesti Hírlap egyik 1930-as számában.

A II. világháborúban kiégett és kifosztották, 1944-ben bezárták, majd 1948-ban államosították, és Budapest Nagyáruház néven nyitott újra. Az alumínium a metró építése során került rá: amikor átalakították a Blaha Lujza teret, úgy gondolták, az áruház épületét is modernizálják. A borítást már saját korában is sokan kritizálták, és elkezdték hűtőháznak, konzervdoboznak és alumíniumkasztninak nevezni. Egészen egyszerű oka van annak, hogy miért került rá ez a borítás: a korszakban máshol alkalmazott műkő borítás túl drága lett volna.

Pár napja került le a háló az egykori áruház megújult homlokzatáról, ami az M-Teampannon tervei szerint készült el. Az épület várhatóan augusztusban, Corvin Palace néven nyit újra, lesz benne művészeti galéria, élelmiszerbolt és étterem is, a látványterveket még tavaly megmutattuk nektek.

Címkék