Ebben Budapest különböző helyszínei jelennek meg, a főhőssel kiegészülve, olyan helyszíneket láthatunk az új videóban, mint például a Budapest Park, a Puskás Aréna vagy a Dürer Kert.
A Fordul című daluk a második a klipek közül, amit a 2023 novemberében megjelenő albumukról most a közönség elé tárnak. Ezzel egy újabb szeletét fedik fel a lemeznek a Kattan szintisebb stílusát követően, hiszen itt újra a gitárok vannak főszerepben.
„A dalt egy Kútvölgyi úton lévő garázsban vettük fel, teljesen DIY módon, és a hozzá készült klip is ékes példája ugyanennek a felfogásnak, hiszen ezt is házon belül oldottuk meg. A rendezői és operatőri feladatokat Ádám (gitár, ének), valamint a felesége, Silvia oldották meg. A főszerepben a The California Nightmaresben és a BMC-ben is basszerozó Gyarmati Balázs látható, ahogy a város különböző pontjain tekeri a szobabiciklijét. Egyúttal cameózik a zenekar másik közeli barátja, Iklódi Tomi, akit a Bonilevine-ből is ismerhetünk, valamint ebben a dalban háttérvokálozott is. Feltűnik még a dal bizonyos pontján a gitáros-szintisünk, Fehér Tomi, aki a szerkójából ítélve elhitte, hogy még mindig a 80-as évek vége van. A sztori Ádám fejéből pattant ki egy 20 perces szobabiciklis session után, és az egészet egyszerűen egy iPhone 12-essel vettük fel” – mesélik a fiúk.

A klip felvétele alatt bejárták a város ismertebb (Dürer Kert, Budapest Park, K-híd, Puskás Stadion, Bikás park stb.) és az általuk véletlenül felfedezett pontjait – például a „local pussy” graffitis fal az óbudai Sorompó utcánál felejthetetlen emlék marad. Következő bulijuk a Három Hollóban lesz szeptember 15-én a Feed the Mogul társaságában, ahol az új lemezről játszani fognak pár eddig nem hallott dalt.
A zenekarról
A Madmike a nevéhez hűen őrült módon bólogat az alternatív rock és a punk felé is, hogy egy sajátos ízt hozzon létre. A zenekar hivatalosan 2018 év vége óta létezik, ami elhozta a végleges felállást is: Csatáry Ádám (ének, gitár), Pardy Miklós (basszusgitár), Fehér Tamás (gitár, szinti), Hidas Máté (dob, vokálok). Színre lépésük óta megjelent három lemezük: 2019-ben a 60-as évektől napjainkig tartó hajmeresztő utazásként is titulált Ocean of Sounds, a 2020-ban kiadott, egyszerre sötét és ironikus Are you a Dreamer? és a 2022-es Confessions of a Madman, ami a kortárs gitárzenék hatásait viseli magán.
A videóklipet itt nézhetitek meg: