Lássuk be, amikor éttermeket keresgélünk Budapesten, gyakran csak átsiklunk a Várnegyed által kínált jobbnál jobb helyek fölött, hiszen a legtöbbről rendre azt feltételezzük, hogy igazából csak a turistákat célozzák meg. A Lónyay–Hatvany-villában berendezkedett Aranybástya igyekszik kifejezetten a magyarokat is felcsábítani az I. kerületbe letisztult, érthető, hagyományos, mégis modern fogásokkal, izgalmas programokkal, odafigyelő kiszolgálással és olyan panorámával, amitől tényleg mindenkinek, még a tősgyökeres budapestieknek is leesik majd az álla.

Az Aranybástya a Várnegyed egy csendes, kacskaringós kis utcájában, a Csónak utcában található – ide legegyszerűbben a Clark Ádám térről juthatunk fel a Király lépcsőn, de érkezhetünk a Dísz tér felől is gyalogosan, pár perc alatt ott is leszünk.

Dicső múlt, pompás jelen

Az egykori török védmű, majd a helyére épült – Ybl Miklós által tervezett – Lónyay–Hatvany-villa hosszú évekig üresen várta a szebb időket, mígnem 2021-ben beleköltözött az Aranybástya, hogy ismét megtöltse pezsgő élettel ezt az impozáns épületet.

Az enteriőr lazán elegáns, igazi békebeli kávéházi hangulatot áraszt modern köntösben, a kiváló gasztronómiai élményt pedig a két teraszról a pesti oldalra nyíló lenyűgöző panoráma teszi igazán teljessé – kettő, azaz egy panoráma és egy feszített víztükrű, árnyékos-lugasos terasz is várja az idelátogatókat.

Hagyományos magyar konyha modern csavarokkal

Az étlapot főként tradicionális magyar fogások jellemzik, amelyek egy kis modern csavarral kerülnek elénk, gyönyörűen tálalva. Az étterem koncepcióját illetően ugyan fine bistro, de a fogások nincsenek annyira túlgondolva, hogy a magyar közönséget elriasztanák. Lényegükben egyszerűek, megvalósításukban mégis különlegesek és rendkívül ízletesek. Lelkük pedig a kiváló alapanyagokban rejlik, amelyek az Aranybástyába ellenőrzött, etikus forrásból érkeznek.

Egy jó étterem egyik ismérve az, amikor nem kötnek kompromisszumokat az alapanyagok minőségét illetően, és ahogy Szél Attila séftől megtudtuk, itt nem is kell ilyesmitől tartanunk.

Marhatatár és sült „szusi”

Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában, már alig vártuk, hogy mivel lep majd meg minket Szél Attila. Elsőként marhabélszín tatár érkezett az asztalunkra vajjal, cornichon baby uborkával és kapribogyóval, illetve egy sült „szusi” lazaccal, avokádóval, királyrákkal, chipotlével és szója szósszal. Ez egy rendkívül izgalmas fogás, ugyanis a rizst először kisütik, és utána kerülnek mellé és rá a feltétek és a szószok, ettől a textúrája egyszerre lesz ropogós és krémes, így még azoknak is valószínűleg ízleni fog, akik egyébként nem szeretik a szusit. Az előételeket egy finom és frissítő maracujás limonádéval kísértük.

Fantasztikus főételek

A főételek fantasztikusak, és ezek között mindenki talál kedvére valót, az is, aki vegán töltött paprikára, valamint az is, aki sertéspofára vágyik.

Mindenképp kiemelendő fogás a Franciaországból érkező tengerisüllő-filéhollandi mártással és válogatott zöldségekkel – ez a séf és a mi egyik kedvenc fogásunk is lett. Szerintünk a másik szupersztár a rozé kacsamell, amely zellerpürével, sárgabarackkal, mézes cikóriával és chilis kesudióval érkezik elénk, és tényleg annyira tökéletes, hogy ezért bármikor felcaplatunk a várba, de a kacsamáj karfiolpürével, pirítóskarikákkal és egy pici meggyel megédesítve is erős versenyző. A konyha zsenialitásának köszönhetően annak sem kell zavarba jönnie, aki egyszerűen csirkét szeretne krumplival az elegáns étteremben, mert az Aranybástyának erre is van megoldása – a csirkemellfilé puha, a krumplipüré krémes, a zöldségek pedig roppanósak.

A desszertnek is jusson hely

A desszertekért az Aranybástyában László Péter cukrászvezető felel, akinek a neve ismerősen csenghet azoknak, akik jártasak a főváros gasztrokultúrájában, tehát ezt a fogást semmiképp nem érdemes kihagyni. Mi hárman három különböző kedvencet választottunk, ami jól mutatja, hogy tényleg mindenki talál itt valami kedvére valót. Az egyik kedvencünk az Aranybástya csokitorta bazsalikomos málnafagyival lett, a másik a Rigó János sóskaramellás fagylalttal, a harmadik pedig az almás-fahéjas sajttorta vaníliafagylalttal. Mindhárom tényleg annyira ízletes, hogy percekig szóhoz sem jutottunk, de a csinosan tálalt somlói galuska is erősen ott volt a nyomukban.

Koccintás a város felett

A körültekintően összeállított italválogatásnak köszönhetően könnyedén találunk majd az ételünkhöz illő italt, legyen az alkoholos vagy alkoholmentes. Rengetegféle magyar és nemzetközi bort találunk az itallapon, ebből mi az új-zélandi Marlborough – Whitehaven Sauvignon Blanc-t kifejezetten ajánljuk, de akkor sem fogunk csalódni, ha egy izgalmas koktélra vágynánk, 

mert a Múzsa nevű gin-tonik (Beefeater Pink, Kwai feh lychee, Thomas Henry Cherry Blossom tonic, bazsalikom) messze a legjobb volt, amit mostanában kóstoltunk.

Elegancia és odafigyelés felhajtás nélkül

Az Aranybástya az a hely, amiért tényleg érdemes felcaplatni a várba, mert a rendkívül odafigyelő kiszolgálás és apró figyelmes gesztusoknak köszönhetően úgy érezhetjük itt magunkat, mint egy régi ismerős, mindehhez a hátteret pedig a csodálatos budapesti látkép nyújtja. Legyen szó családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy egy különleges randevúról, az étterem remek választás, de van itt rendezvényterem, kiállítótér és egy privát rózsakert-terasz is arra az esetre, ha valami még különlegesebben gondolkodnánk.

Címkék

Elérhetőségek

Aranybástya 1015 Budapest, Csónak u. 1. Facebook-oldal Weboldal