Carlton, Bristol, Excelsior, Royal, Savoia – csak pár név, melyekkel viszonylag sűrűn találkozhatunk, ha szállást keresünk magunknak Európában. Egy letűnt kort idéznek meg, amely ma, a hűségpontok és a szállodaláncok idejében szinte sci-finek tűnik. A mai híres hotelbrandek többségének még híre-hamva sem volt, a legelső fecskék is (mint a Kempinski vagy a Ritz) csupán a századforduló előtt pár évvel nyitották meg az első egységüket. A régieknek nem volt olyan könnyű a dolguk, mint ma nekünk. Ma biztosak lehetünk benne, hogy egy adott lánc egyik európai egységében pont ugyanolyan színvonalon leszünk kényeztetve, mint ha ugyanezt a brandet választanánk a Távol-Keleten vagy Afrikában.
De hát pont ez a szállodaláncok lényege, ezért éri meg a tulajdonosoknak egy neves cégnek átadni az üzemeltetés terheit, mert ezek a jól csengő nevek bevonzzák az utazókat, akik biztosan nem fognak csalódni. Kikapcsolódásból utazni ugye akkor kezdtek el egyre többen, amikor már nem hintón vagy postakocsin kellett napokig végigrázatnia magát az embernek a rissz-rossz földutakon, hanem elkezdett Európa- és Amerika-szerte kiépülni a gyorsaságot és kényelmet ígérő vasúthálózat. Ekkor kezdtek megjelenni az első grand hotelek is, elkezdett kialakulni a turizmus. Az embereknek pedig a bekezdés elején említett szavak a biztonságot jelentették. Pláne utóbbiak. Hogy olyan az a hotel, amely a korszak topelitjének, az uralkodócsaládok tagjainak is megfelelő? Vagy netán kifejezetten egy köztiszteletben álló famíliának, mint az olasz királyi családnak, a Savoyai-háznak? Ezek a hotelek semmilyen kapcsolatban sem álltak egymással, egyetlen szót kivéve, és ez volt a helyzet az Astoria Szállodákkal is.
De miért is lett fogalom ez az amerikai vezetéknév?
De miért is lett fogalom ez az amerikai vezetéknév?
„New York királynője” és a Négyszázak
A New York-i Astor család ősatyja a szegény waldorfi hentes harmadik fia, John Jacob Astor volt, aki az Újvilágban szerette volna megcsinálni a szerencséjét. Ez olyan jól sikerült, hogy Thomas Jefferson elnök monopóliumot adott számára a keleti partvidéki bőrkereskedelemre, így ő lett az Egyesült Államok történetének első dollármilliomosa, halálakor mai értékén 150 millió dollárt hagyott a családjára. Mint az HBO gyártotta Az aranykor első évadából is tudjuk, az Astor család a régi Manhattanhez tartozott, további két vagyongyarapító nemzedék után pedig megkérdőjelezhetetlenül a csúcsra értek társaságilag, az akkori családfő, William Backhouse Astor Jr. feleségét, Caroline „Lina” Astort (avagy a híres „Mrs. Astort” – aki ezért a címért férje halála után nem restellt még a menyével is perlekedni) New York királynőjének is nevezték.
Híres volt arról, hogy mennyire nem szívelte az amerikai polgárháborút követő ipari fejlődésből profitáló újgazdagokat, amilyenek a Vanderbiltek, a Rockefellerek és a Whitney-k is voltak, akiket ma a leghíresebb családoknak tartunk. Igyekezett őket kirekeszteni a társasági életből, levegőnek nézni, ezért is született meg a pártfogása alatt egy lista, amely a Négyszázakat tartalmazta – a négyszáz legelőkelőbb embert New Yorkban. Természetesen ezen az újak közül nem szerepelhetett senki, csak a régi családok tagjai. Mrs. Astornak akkora befolyása volt, hogy egymaga eldönthette, hogy kit fogad meleg szívvel vagy kire csapja rá az ajtót a helyi elit.
A luxushotel is az Astor család hatalmát betonozta be
A világ első Astoria Hotele egy családi perpatvarnak köszönhető. Mrs. Astort ugyan egy egész város félte, de sokan nem szerették a korlátlan hatalma miatt. Unokaöccsével is összekülönbözött, aki egy, az Astor-rezidenciánál sokkal magasabb épületet emeltetett közvetlenül amellé: a Waldorf Hotelt. A luxushotel – amelyet Mrs. Astor nyilvánosan is csak „megdicsőült kocsmának” hívott – nemcsak fizikailag fogta el a napfényt Mrs. Astor otthona fölül, de szimbolikusan is azt üzente, árnyék vetül a dáma társasági befolyására. Ezt amaz nem tűrhette, és bár fontolgatta, hogy lebontja pazar palotáját csak azért, hogy bűzlő istállókat építtessen unokaöccse befektetése mellé, végül másképp döntött. A háza helyére egy még nagyobb és fényűzőbb luxushotelt emeltetett: az Astoriát.
A két hotel később egyesült, a világ első Waldorf-Astoriája lett, amelyet 1927-ben bontottak le, hogy helyére az Empire State Buildinget építsék. A jelenlegi New York-i Waldorf-Astoria egy újabb épület, amelyet később Conrad Hilton vett meg, ma is a Hilton Group üzemelteti a 35 ilyen nevű szállodát a világon, amelyből a legtöbb az USA-ban és a Közel-Keleten található, Európában csak Rómában, Berlinben, Amszterdamban, Versailles-ban és Edinburgh-ban van belőle.
A budapesti Astoria Hotel
„Lina” Astor számára egyedül az volt fontos az életben, hogy méhkirálynőként ő zsarnokoskodhasson a manhattani mágnások felett. (A palotájában, később a luxushotelében tartott bálokra mindenki igyekezett bejutni, aki számított vagy számítani akart.) Nem érdekelte se Bécs, se Budapest, se Szentpétervár elitje, ahol a korszakban tőle teljesen függetlenül (a halála után) még Astoria néven hotel nyílt. A nyitópéldáinkhoz hasonlóan itt is csak névegyezés történt, az Astor név egy nagyon erős márka volt akkoriban (nem csoda, hogy később Margaret Astor is sikeres sminkbirodalmat tudott építeni általa), amelyre jönnek a gazdagok, nyugodtan megszállnak egy olyan hotelben, amely a manhattani Waldorf-Astoriát idézi – legalább a cégéren. A közvélekedéstől eltérően tehát nem az Astor család volt a jelenleg a Danubius Hotels birtokában lévő hotel tulajdonosa, hanem három magyar família: a Takács, az Unger és az Elek. Annyira, hogy Takács Lajos szülőföldjéről, a Meszes-hegységből hozatta például az alapkövet. A tulajdonosok az üzemeltetést a korabeli vendéglátás híres alakjára bízták: Gellér Mihályra, aki bérelte tőlük az épületet és az első igazgató is lett. Ő korábban éppen New Yorkban dolgozott, pont a Waldorf-Astoriában. Innen volt hát az ötlet, ennek az úrnak a pályafutása döntötte el, hogy ma a buszokon és a 2-es metrón is így mondják be a megállót.
