A budapesti Ritz-Carlton Hotelről elsősorban a fényűzés jut eszünkbe, egyfajta elmerülés a régi világ nagyszerűségében, miközben bepillantást nyerünk a modern vendéglátás által nyújtott pazar kényelembe. Ha többet akarunk tudni arról, mi rejtőzik a nagy üvegajtók mögött, akkor lépjünk be és fedezzük fel, milyen egy éjszaka a Ritz-Carlton Budapestben!

Vendégélmény


We Love Budapest Vendégélmény-sorozata olyan budapesti hoteleket mutat be, ahova munkatársaink ingyenesen ellátogatnak, azzal a kikötéssel, hogy a negatív tapasztalatainkat is lehetőségünk van megosztani az írásainkban. A szállodaigazgatás nem ellenőrizheti a cikkeket azok publikálása előtt.

Ha visszamennénk az időben néhány évtizedet, egészen más látvány fogadna minket, ha a mai Ritz-Carlton egykori épületére néznénk – nevezetesen egy hatalmas szovjet csillagot látnánk rajta, amely a Budapesti Rendőr-főkapitányságot jelzi, ami semmiképpen nem egy olyan hely, ahol szívesen töltenénk az éjszakát.

Ezt a neoklasszicista épületet 1997-ig a rendőrség használta, később pedig luxusszállóként nyitott újra. A kihallgatóhelyiségeket csodás lakosztályokra és egy tetőtéri medencére cserélték, majd 2016 tavaszán hivatalosan is megnyíltak az új hotel ajtói, amely már a The Ritz-Carlton Budapest nevet viselte.

Pompa, csillogás és fejedelmi panoráma

Ahogy belépünk a Ritzbe, az Erzsébet tér zaja alábbhagy, és tekintetünket rögtön a felettünk csillogó csillár tereli el. A lobby meleg fényben fürdik, a mellette található étkezőt pedig egy-egy szecessziós stílusú, vasból készült műalkotás jelzi, az ablakokban pedig sejtelmes fényt árasztó lámpák világítanak. A kék kanapék szépen elrendezett, aranyszínű párnákkal alakítanak ki egy csendes ülősarkot, ahol a vendégek bármikor felkaphatnak egy Andy Warhol-albumot, miközben épp várnak valakire.

A jelenlegi (vírusos) helyzetben vastag plexilapok választanak el minket a szálloda munkatársától becsekkoláskor, de szerencsére ez semmit nem vesz el a szolgáltatás magas minőségéből

Egy kék belépőkártya nyitja nyolcadik emeleti lakosztályunk ajtaját. Ahogy belépünk, világos szoba fogad minket, sötét függönyökkel. A berendezési tárgyak közül elsőként a kör alakú asztal két székkel, a hosszú kanapé és a márvány dohányzóasztal látszik, ezekre pakolhattuk le kisebb tárgyainkat az érkezés után. Hogy meglegyen az otthonosság érzése, még egy műkandalló is díszeleg a szobában, és halkan szól a zene a tévéből, amiből kettőt is találunk.

Az erkély a nappalitól a hálószobáig nyúlik, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik az Erzsébet térre, a Budapest Eye-ra, sőt még a Szent István-bazilikát is lehet látni, ami különösen szép látvány a nyári napfényben. A bal oldali szekrényben a szállodákban megszokott kínálatot találjuk: sört, bort, a minibár teljesen feltöltve vár, a turisták pedig olyan tipikus magyar dolgokra is lelhetnek itt, mint például egy kis Rubik-kocka, illetve egy receptkönyv a magyar ételekről.

Naplementében a szoba hangulata olyan lesz, hogy nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne hagyjuk el estére. 

A nagyobb fürdőszoba (egy kisebb mosdó a bejáratnál is található) kimeríti a kényelem fogalmát, a folyosón pedig egy tágas ruhásszekrényt is van, ahol olyan praktikus eszközöket találunk, mint például varrókészlet vagy cipőfényező.

Csábító lehet, hogy az egész napot egy ilyen hívogató szobában töltsük, de ajánlatos ellátogatni a fürdőbe is, amit egy kényelmes séta keretében könnyen meg is találunk. A medencét sok zöld növény veszi körül, amivel a kék csempés mozaikpadló is jól harmonizál.

A férfi- és női öltözőszekrényekben törölközők és köntösök találhatók, ha esetleg elfelejtettünk volna magunkkal hozni. A medence vize kellemes szobahőmérsékletű, és egy nagy pezsgőfürdő is vár ránk, a sarkon pedig van még egy szauna és egy gőzfürdő is.

A wellnessközpontban masszázst és egyéb kezeléseket kérhetünk – mi egy fejmasszázzsal kényeztettük magunkat, ami a napi stresszt teljesen eloszlatta, és csak egy gondolat maradt a fejünkben utána: a vacsoráé.

A Ritz személyzete bemutatta nekünk új IPANEMA brazil grilléttermét, a Fashion Street kényelmes teraszán üldögélve vártuk a vacsorát két személyre – akkor kellett volna megállítani az időt. A személyzet ajánlására a számos prémiumbor közül egy száraz vörösbort kértünk, majd a „Churrasco Experience” kóstolómenüt választottuk két fő részére, fejenként 9900 forintért.

A vacsora előételek és köretek széles választékával kezdődött – édesburgonya-pürével, feijoada babbal, házi vágott burgonyával, fokhagymás rizzsel és grillezett rómaisaláta-szívekkel, mogyoróval és lime-mal, hogy csak néhányat említsünk. Hat koktélt választhatunk a Churrasco-élmény fokozására, illetve a hús szerelmesei megspékelhetik ezt még „korlátlan marhahúsfogyasztással”: addig hozzák a pincérek, amíg csak bírjuk. Mi végül a sima menü mellett döntöttünk, borral, koktélok nélkül, de így is nagyon jóllaktunk a vacsora végére.

A churrasco egy tipikus dél-amerikai étkezési stílus, amelynél a pincérek nyársra szúrt húsokat szeletelnek a vendégek tányérjára. A Ritz személyzete eleganciát és tekintélyt kölcsönzött ennek a kulináris gyakorlatnak. A legjobban a puha marha- és sertéshúst szerettük, bár az előételek és a hús közötti várakozási idő kissé hosszú volt. Szerencsére a bor kiengesztelt a várakozásért.

A desszertként felszolgált grillezett fahéjas ananász és fűszeres rumos banán édes és citrusos ízeket hagyott a szánkban a vacsora végeztével, majd az ízletes étel, a testes bor és az előkelő ágynemű egyvelegében hamar mély álomba merültünk.

Tipp szobaválasztáshoz


Az Erzsébet térre néző szobák a közeli Akvárium Klub miatt hangosak. Ha az éjszakai zajokat csökkentenénk, akkor inkább a Fashion Streetre néző szobát kérjünk.

Másnap reggel visszasétáltunk az étteremrészleghez, és az ablakhoz ültünk reggelizni. A kávé és a szénsavas víz gyorsan megérkezett, az általunk választott Eggs Benedict és avokádós pirítós pedig díjnyertes fogások voltak. Grillezett kecskesajt és szeletelt koktélparadicsom díszítette az avokádós pirítós tetejét, az Eggs Benedict hollandi mártással és füstölt lazacos salátaágyon érkezett. A kávénkat két pohár frissen facsart narancslé követte, ami egész napra energiát és vitamint biztosított.

Nehéz szívvel búcsúztunk el a Ritztől, elidőztünk még kicsit a lobbyban, és ennek köszönhetően fedeztük fel búcsúzóul az emlékfalat, amelyről az ott dolgozók elmesélték, hogy ez egy régi hagyomány a Ritzben, a falon az adott ország hírességeit és jellegzetességeit találjuk, ahol a szállodalánc megtalálható. Itt láttunk aláírt focilabdákat, köztük egyet, amit maga Puskás Ferenc szignózott, valamint egy üveg tokaji bort és természetesen sok-sok paprikát.

Rendőrségből luxusszálló

A figyelmes és barátságos személyzettől a tágas és fényűző berendezésig a Ritz jó benyomást kelt az érkezéstől a távozás pillanatáig. Minden gondolatunkat kitalálták és teljesítették, a vendégre csak a pihenés és a lazítás maradt az itt-tartózkodás teljes ideje alatt.

Címkék

Elérhetőségek

The Ritz-Carlton Budapest 1051 Budapest, Erzsébet tér 9–10. Weboldal