Pest első gyógyfürdője a titokzatos vízi lények és a sakkozó öregurak birodalma: a Széchenyi Gyógyfürdő

Pest első gyógyfürdője 1913-ban készült el, 

de valójában már az 1900-as évek elején megvolt az artézi kút a Ligetben, ami körül egy kisebb fürdőépületet is felhúztak – ez volt a ma ismert Széchenyi Gyógyfürdő elődje, vagyis az Artézi fürdő. Ez egy egyszerű emeletes ház volt, hátsó részében a társasfürdővel, ahol egyszerre 20-25 személy fért el, míg a földszinten voltak a fürdőszobák, ahol porcelánból, carrarai és vörös márványból készült kádakban fürdőzhettek a pestiek. Sőt, még arra is volt lehetőség, hogy néhány vendég megszálljon az emeleti lakószobákban.

Éveken át keresték a gyógyvizet, 970 méteres mélységben találták meg

Hogy miért épp a Városligetbe került a fürdő, arra egészen egyszerű a magyarázat: Zsigmondy Vilmos, az artézi kutak elterjesztője, eredetileg bányamérnök, addig vizsgálódott a környéken, míg arra jutott, hogy a (mai) Hősök tere közelében lent a mélyben bizony hőforrások vannak. Ebben elég sok szakember kételkedett, de 1867-ben engedélyt kapott Pest városától, hogy 

„az Aradi-utca és a városligeti tó között, ez utóbbitól 30 m-nyire” megkezdje a fúrást. Ha ez a kút még ma is meglenne, egész pontosan Árpád fejedelem lovas szobra előtt lenne, Ybl Miklós Gloriette kútjával jelölve (ezt a millenniumi emlékmű építésekor felköltöztették a Széchenyi-hegyre).

Mivel Zsigmondy hosszú éveken át semmit nem talált, ezért, illetve a magas költségek miatt többen is javasolták neki, hogy hagyjon fel a munkával. Az 1868 óta tartó fúrásnak végül 1878-ban lett eredménye: 970 méteres mélységből bugyborékolva tört fel a 74,5 fokos víz. Akkoriban ez egyike volt Európa legmélyebb kútjainak, a vizet pedig azonnal hasznosították, ideiglenes ivócsarnokot emeltek fel itt, és mivel már ekkor kiderült a víz gyógyhatása, felmerült a városvezetésben, hogy jó ötlet lenne itt kialakítani egy nagyszabású fürdőt. 

Pesten egészen az Artézi fürdőig nem volt gyógyfürdő, és Budára kellett „átutazni”, ha valaki a gyógyító vízben szeretett volna megmerítkezni, így hamar kedvelt lett az új fürdő a pesti polgárok körében, úgyhogy az egész város örült – a lakosság mindenképp –, amikor bejelentették, hogy megkezdik a fürdőkomplexum építését.

Sellők, víziszörnyek, kagylók és halak a barokk fürdőpalotában

Mire megkezdődtek az építési munkálatok, a korábbi millenniumi ünnepségek miatt a kút helyén felépült a Hősök tere, így a fürdőt a Városliget egy távolabbi pontjára kellett helyezni. Azért is húzódott az építés kezdete egészen 1909-ig, mert a belügyminiszter és a közgyűlés között volt némi feszültség a tervező kiválasztása miatt, ugyanis előbbi egy nyilvános pályázatot szeretett volna kiírni, ahogy azt általában minden nagyobb középületünk esetében tették. A közgyűlés viszont mindenképpen Czigler Győzővel szerette volna megterveztetni az épületet, mivel őt azóta foglalkoztatta a fürdő megépítése, mióta megtalálták a városligeti hévizet.

„Legfőbb törekvésünk az volt, hogy e fürdőnek rendeltetésszerű, sajátos célját összeegyeztessük a város gazdasági érdekeivel, hogy egy olyan modern színvonalon álló gyógyfürdőt bocsássunk a közönség minden rétegének rendelkezésére, amely amellett, hogy teljes mértékben kielégíti a gyógyulást keresők ebbeni igényeit és érdekeit, a városnak jövedelmező, hasznot hajtó vállalkozása lehessen” – hangzott el a megnyitón.

Czigler egy hatalmas neobarokk és neoreneszánsz palotát tervezett, ahol még a legapróbb részleteken is vízi motívumokat helyezett el, így lehet, hogy az oszlopokon sziréneket és víziszörnyeket, míg a vízköpőkön a legkülönfélébb halakat fedezhetjük fel, de persze a kagylódíszek sem hiányoznak a sorból. Az előcsarnokba belépve a fürdőkultúrát és a gyógyítást ábrázoló mozaikok és egy csodás kupola fogadja a látogatót, ennek képeit Vajda Zsigmond kartonja alapján Róth Miksa készítette.

A medencék burkolata, a folyosók díszei és a kagylós díszvázák mind a pécsi Zsolnay-gyárban készültek. Bár 1909-ben elkezdték az építést, a fürdő elkészültét Czigler már nem élhette meg, így azt két helyettese, Dvorák Ede és Gerster Kálmán irányította. A nagy mű 1913 júniusára készült el, ekkor kapta a ma már jól ismert Széchenyi Gyógyfürdő nevet is.

Annyira népszerű lett, hogy már a 20-as években bővíteni kellett

Olyan hamar felpörgött a Széchenyi látogatottsága, hogy 1919-ben már 890 ezer vendég fordult meg a medencéiben. Már ekkor felmerült egy lehetséges bővítés, amit a szabadban való fürdés elterjedése is sürgetett – ekkoriban már nagy divat volt lejárni a rakpartokra és a Duna vizén kialakított fürdőkben lebzselni a forró nyári napokon. A tényleges fejlesztést végül 1924-ben határozták el, viszont erre a munkára már nyilvános pályázatot írtak ki, a 35 terv közül ifj. Francsek Imre koncepciója nyert.

Hiába volt nagy a forgalom, a fürdő a 20-as években mégis veszteségesen működött, így a strand megnyitásától gazdasági fellendülést is vártak. A bővítés és a vízhozam növelése miatt 1938-ban újabb kutat fúrtak, ahol 1256 méter mélyen találták meg a 77 fokos termálvizet – ebből óránként 6000 köbméter víz tört a felszínre, így megoldódott a termálvízellátás és a fűtés is.

A termálvíz ma már nem a Zsigmondy által fúrt kútból, hanem a II-es számú, Szent István kútból jön, hidegvízellátását pedig 6 kisebb, mélyfúrású kút adja. Ma 3 kültéri és 15 beltéri medencében, szaunákban és gőzfürdőkben pihenhetjük ki a fárasztó hétköznapokat, de a Széchenyiben különféle gyógykezeléseket is igénybe vehetünk. Érdekesség, hogy a szaunák 1985-ig csak ideiglenes formában működtek, ugyanis csak a téli időszakban lehetett használni, nyaranta mindig szétszerelték őket. 

Szeretünk nyári hétköznapokon ellátogatni a fürdőbe, ugyanis ilyenkor még simán találni napágyakat és némi árnyékot is, sajnos a fürdő hátránya, hogy ez a kettő elég hamar elfogy, viszont a hétköznapok előnye, hogy szellősen is elférünk. Aki pedig a különböző termálmedencéken túl egy kis különlegességre is vágyik, annak érdemes kipróbálnia az épület legfelső szintjén található Pálmaházat, ahol trópusi hangulatban pihenhetünk.