Robusztus, tekintélyt parancsoló középületek, súlyos és mégis finoman megmunkált korinthoszi oszlopok, kapukat őrző atlaszok, címerekkel és pajzsokkal díszített paloták és bérházak – ezekben az épületekben már akkor is gyönyörködhetünk, ha egészen egyszerűen végigsétálunk az Andrássy úton vagy a Nagykörúton. Ezeket az ikonikus épületeket leginkább a millenniumi építkezéseknek köszönhetjük, amikor a zseniális építészek és mesteremberek száma is hatványozottan volt jelen a városban, amikor új technológiákkal és szerkezetekkel kísérleteztek, és amikor Budapest belépett a világvárosok közé. Ebben a nyüzsgésben ott volt Hauszmann Alajos, Ybl Miklós és Steindl Imre, de ott volt Czigler Győző is.
Czigler neve kevésbé van benne a köztudatban, holott munkássága egyáltalán nem jelentéktelenebb, mint az ismert mestereké. Sőt, talán egyike azoknak, akik a 19. század végén kedvelt historizmus magas szintű művelői voltak. Ideálja volt a görög antikvitás, épületeihez is leginkább innen merített ihletet, de a római művészeteket és a reneszánszt sem vetette meg, sőt, még a középkori stílusokkal is próbálkozott. Historizmushoz való ragaszkodása miatt kortársai közül sokan konzervatívnak gondolták, ő viszont ebben a stílusban látta az építészet haladását.
Többgenerációs, igai építészdinasztiából származik, dédapja a Wenckheim család udvari építőmestere volt, az építészet csínját-bínját pedig édesapjától leste el, majd külföldi egyetemi évei és tanulmányútjai alatt tökéletesítette tudását. Első jelentős épülete az egykori arisztokrácia és a nagytőkés réteg kedvenc sugárútján, az Andrássy úton áll ma is – éppen felújítják. A Saxlehner-palota a korszak egyik legimpozánsabb épülete volt, a legkiemelkedőbb mesterek dolgoztak rajta, tereit Róth Miksa-üvegablakok és Lotz Károly-freskók díszítik. Nem csoda, hogy Czigler ezután Budapest egyre népszerűbb és kedveltebb építésze lett, akit a nagymester, Ybl is bizalmával tüntetett ki.
Noha a szigorú rendbe nem mindig tudta, talán nem is mindig akarta beilleszteni az újításokat, mégis nagy szerepe volt a korszak egyik fontos fejlesztésének, a vásárcsarnokoknak a létrejöttében. Az 1800-as évek végén a kereskedők még mindig leginkább a szabad ég alatt, az időjárás minden szeszélyének kitéve árulták portékáikat. A főváros vezetése felkérte Czigler Győzőt egy olyan javaslat előállítására, ami modernizálja a fővárosi piacokat és javítja a higiéniai körülményeket.
A koncepcióval a szabályozatlan körülményeket szerették volna modern és kulturált térbe helyezni, erre volt jó megoldás a vas- és üvegszerkezetű, fedett csarnoképületek tervezése. Az 1890-es években az építész javaslatára több kerületben is belevágtak a vásárcsarnoképítésbe, kialakítva ezzel a Budapestet máig behálózó rendszert. A Monarchia korában épült hat csarnok közül kettőt Czigler tervezett: a közelmúltig igazi gasztrokülönlegességnek számító, street food központként is működő Hold utcai és az 1897. február 15-én birtokba vett Hunyadi téri vásárcsarnokot.
Az évek folyamán egyre több megbízást kapott, rengeteg tervpályázaton indult, amiket rendre meg is nyert vagy díjazott lett. A Saxlehner-palota után még nagyobb sikert aratott, amikor megnyerte a Budapesti Kereskedelmi Akadémia épületére kiírt tervpályázatot, és a Központi Statisztikai Hivatal székházának megtervezésével is bezsebelt magának jó pár komoly elismerést.
A századvég fővárosának építészeti kialakításából aktívan kivette a részét, és úgy tűnik, nem elégedett meg a puszta tervezéssel: ahogy kortársai, úgy ő is oktatott a Műegyetemen, melynek később dékánja lett – egyébként az ő javaslatára költözött az egyetem a mostani, lágymányosi telekre. Deszámos egyesület alapításában is részt vett, néhol elnöki vagy alelnöki tisztséget töltött be, mint a Magyar Mérnök- és Építész Egyesület vagy az Iparművészeti Társulat, cikkeket, tanulmányokat írt, és még politizált is.
Szinte sosem pihent, mindig a város jobbításán és az emberek lakhatási lehetőségeinek könnyítésén fáradozott, olykor saját kedvtelésre dolgozott ki tervanyagokat, elméletben is olyan koncepciókat dolgozott ki, amelyek szellősebbé tehetik a sűrű beépítéseket vagy modernizálhatják a városszövetet. Ilyen a Kálvin tér modernizálásával foglalkozó terve is, ahol a templom helyére a Nemzeti Színház épületét képzelte el, ám ezt a tervét elutasították.
A szellős beépítésekkel már jobban járt, több kísérletet is tett arra, hogyan lehetne olyan bérházakat tervezni, ahol minden lakás egyenrangú és elkerülhető a zsúfoltság érzése. Erre lett megoldás az átjáróházas koncepció, ahol a belső terekről, udvarokról minden lakás közel egyenlő fényhez jut. Ez a példa pedig ott húzódik a Király és a Dob utca között, ahol járványmentes időszakban turisták és szórakozó fiatalok tömegét látni, és ahol mi is szívesen vágunk át: ez a hét darab négyemeletes épületből álló Gozsdu-udvar.
Czigler Győző minden épületét alapos műgonddal tervezte, ahogy tanárként is minden részletre kiterjedve adta át diákjainak az ókori építészet ismereteit. Ma talán munkamániásnak találnánk a szigorú rend hívét, aki valószínűleg az időnyerőt is tervrajzok készítésére használta volna fel, de lássuk be, ha nem fáradozott volna ennyit, akkor olyan épületekkel lenne szegényebb a város, mint a Gozsdu-udvar, a BME kémiai épülete vagy a Széchenyi Gyógyfürdő. Utóbbin húsz évet dolgozott, de befejezését már nem élte meg.
