Eltűnt épületek nyomában – 10 ikonikus épület, amely megsemmisült vagy más funkciót kapott

Régi Szent János Kórház (ma: Széna tér)

Ma már nehezen elképzelhető, hogy a Széna tér helyén a régi Szent János Kórház állt egészen 1947-es lebontásáig. A kórház 1710-ben épült, az 1708-as pestisjárvány után, és járványkórház (veszteglőház) funkciót látott el eredetileg. Három évvel később az épület szegényház és közkórház lett, ahol a szegényebb, ragályos betegséggel sújtott polgárok kezelését látták el jómódú emberek adományaiból. Ekkor még csak 12 ággyal működött. Az utolsó nagyobb, 1739-es pestisjárvány után a halottak lelki üdvéért megépült egy kis kápolna is az épület sarkánál, a benne elhelyezett Szent János-szoborról kapta az intézmény a nevét. 1777-ben már orvosokat is képeztek itt pár évig. A 19. század végére az épület botrányos állapotba került, és csak 17 évvel később sikerült előteremteni a pénzt a felújításra. 1818–1820 között bővítették ki a kórházat, amely a forradalom és szabadságharc alatt hadikórházként működött, majd 1898-ban megkapta a „régi” jelzőt, hiszen akkor már megépült a Diós-árok melletti Szent János Kórház. 1916-ban a régi kórház látta el az engedéllyel nem rendelkező prostituáltak kezelését, és újra szegényház lett, egészen a háborúig. Az épületet sajnos annyi bombatalálat érte, hogy nem volt értelme a felújításának.

Ipari Minisztérium (ma: Millenáris Széllkapu Park)

1024 Budapest, Kis Rókus utca 16–20.

2014 júliusában már javában folytak a bontási munkálatok az egykori Kohó- és Gépipari Minisztérium (később Ipari Minisztérium) épületén, a Margit körúton. A 120 méter hosszú, nyolcemeletes egykori minisztérium 1971-ben épült 132 millió forintból, ami akkoriban horribilis összegű szocialista presztízsberuházásnak számított. A vasbeton szerkezetű, silány minőségű, aluminimum köpenyfalú épület elbontásától azt várták, hogy megnyílik majd a szélcsatorna, amely a Duna felé kitisztítja a környék levegőjét, hiszen óriási mérete miatt blokkolta a széljárást. Így is lett: a Margit körút, Kis Rókus utca, Fény utca és a Mammut II. Bevásárlóközpont által határolt területet rehabilitálták, a park Közép-Európa legnagyobb pihenőparkja lett.

Újépület (ma: Szabadság tér)

A 18. század végén felépített, katonai rendeltetésű Újépület (Neugebäude) ordenáré tömbje 19. század végi lebontásáig rossz, véres emlékű hely volt. Az óriási belső udvart bezáró négyszögletes épület építése 1786-ban kezdődött, Hild János vezetésével. Az erődszerű épület felhasználási célját eleinte homály fedte, de a monstrum a Kárpát-medencében a legnagyobb katonai építménynek számított, az Országház teljes alapterületének majdnem a duplája volt. 

Az Újépület Szabadság tér méretű udvarán kocsiversenyeket is rendeztek, de eredeti és sokáig titkolt rendeltetése börtön volt. 

A napóleoni háborúk alatt az elfogott francia tiszteket zárták a falak mögé, 1848-ban pedig még Petőfi is dolgozott itt kiképzőtisztként. A forradalom és szabadságharc leverése után tömegével zárták ide a magyarokat, itt raboskodott például Noszlopy Gáspár és Madách Imre is. Akiket nem tudtak elfogni, azok számára akasztófát állítottak az udvaron – gróf Andrássy Gyulának, Táncsicsnak, Petőfinek is volt névre szóló bitófája. 1849. október 6-án az épület falánál végezték ki Batthyány Lajos grófot, az első független magyar kormány miniszterelnökét. A kiegyezés után nyomdát és árvaházat is terveztek bele, de a szomszédságában időközben épülő Országház hatására Lipótváros felértékelődött, és az Újépület púppá vált a város hátán, mivel elzárta az utat a fejlesztések elől. Az erődöt 1897-ben bontották le.

Diana fürdő (ma: Belügyminisztérium)

1051 Budapest, József Attila utca 2–4.

A Belügyminisztérium helyén egykor a Diana nevű tisztasági fürdő állt, az akkori Ács (később Kirakodó) téren. A Hild József által az egykori Sóhivatal helyére tervezett kétemeletes lakóház és fürdő 1823-ban épült fel, az egyik első volt azon épületek közül, melyeknek udvara és függőfolyosója volt. A ház udvarában és lépcsőházában római szobortöredékek álltak, például Diana istennő szobra, Minerva és Apolló mása. Az akkor még Dunafürdő névre hallgató létesítmény gyorsan népszerűvé vált tisztasága, eleganciája miatt csak a közép- és a felsőosztály látogatta. Kazinczy Ferenc 1828-ban útleírásában ezt írta róla: 

„A »Dunaferdőnek nevezett« háznál kocsisom szinte kényszeríte, hogy itt szálljak ki s nézzem körül magamat az udvarban: Csudámat fogom ott látni! – úgymond.”

Itt lakott Széchenyi István gróf 1827 és 1832 között. A később gőzfürdőként is üzemelő Diana fürdő körülbelül 80 évig működött, de miután a Lánchídon megindult a forgalom, a pestiek is a budai fürdőkbe kezdtek járni, ráadásul megjelentek az első fürdőszobák is, így az 1900-as évek elején csökkenni kezdett a Diana forgalma. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vásárolta meg az épületet, lebontatta, helyére épült a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank székháza, ma a Belügyminisztérium épülete.

Erzsébet Sósfürdő (ma: Szent Imre Kórház)

1115 Budapest, Tétényi út 12–16.

Érdekes belegondolni, hogy a Szent Imre Kórház alatt a földben még ma is gyógyító víz bugyoghat. 1954-ben bontották el területéről az Erzsébet Sósfürdőt, amely 1854-től üzemelt a Tétényi úton. A gyógyvízre 1853-ban akadtak, amikor a telek tulajdonosa, Schleisz György kutat ásatott öntözési céllal, ám a feltörő víz sós-keserű ízű volt. Tőle egy patikus, Unger Ferenc vásárolta meg a telket, és ő már látott lehetőséget a víz felhasználásában: először ivócsarnokot, majd fürdőházat építtetett ide, újabb kutakat fúratott, valamint vendéglőt és palackozóüzemet is létesített. A glaubersóban (nátrium-szulfátban) gazdag gyógyvíz ugyanis számos nyavalyát kezelt, nem véletlenül hívták csodasónak is. Használták erős hashajtóként, baktériumölő hatása miatt gyógyította az enyhe bélhurutot, a „női bajokat”, a köszvényt, a gyulladásokat.

1884-ben Ybl Miklós tervezett ide fürdőházat 44 kádfürdővel, márvány ülőmedencékkel, zuhanyzókkal. 

A 20. század elején még több kutat fúrtak, az itt palackozott vizeket Király, Deák Ferenc, Szent István és Erzsébet néven Nyugat-Európába is exportálták. A villamosközlekedés kiépülésével még többen jártak a fürdőbe, aminek köszönhetően a kerület felvirágzott, kiépült a villanegyed. A háború azonban ennek az épületnek a sorsát is megpecsételt, noha kevés kárt szenvedett, nem volt többé prioritás a fenntartása. Az Ybl-féle fürdőházat elbontották, a forrásokat elfojtották, és bár néhány forrás valószínűleg még most is fakad a mélyben, a víz elszennyeződhetett.

Fontana Divatház (ma: a Müller Drogéria készülő épülete)

1052 Budapest, Váci utca 16.

A Váci utca és a Régi posta utca sarkán álló Fontana Divatház 1984-ben nyitotta meg kapuit, és egészen 2020-ig működött, míg el nem kezdték visszabontani. A nyolcemeletes üzletközpont jól ismert része volt az utcaképnek, és fennállása során több elnevezése is volt, például Fontana Divatház, Aranypók-Konsumex Divatáruház vagy Fontana-ház. A Fontana helyén egyébként gróf fényi Mocsonyi János Torontál vármegyei nagybirtokos háromemeletes bérháza állt 1933-tól a II. világháborúig, amelyet Hild József tervezett, és szabók, ruhakereskedők üzletei működtek az épületben. De a saroktelek története egészen a 17. század végéig nyúlik vissza, amikor Lederwas Bertalan fürdőt és borbélyüzletet működtetett benne. A most épülő ingatlan tulajdonosa a Müller Drogéria Magyarország lett, amely háromszintes üzlethelyiséget alakíttat ki az egykori Fontana helyén. Sajnos máig nem tudni, hogy a modernista épület miért érdemelt buldózert.

Budapesti Marhaközvágóhíd (ma: lakópark)

1095 Budapest, Soroksári út 58.

A madridi El Matadero mintájára akár sokszínű kulturális központ is lehetett volna az egykori Közvágóhídból, de nem így lett: lakópark épült a marhamészárszékek, hentesek helyén. A Közvágóhíd 1872-ben nyílt meg, lehetővé téve az ellenőrzött húsfeldolgozást a fővárosban. A 14 hektáros épületkomplexumban egyszerre 600 szarvasmarhát tudtak befogadni, és már az első évben 185 ezer állatot vágtak le. Az üzem 1984-ben zárt be, miután már nem volt igény az ilyen stílusú húsfeldolgozásra, de épületeinek egy része műemléki védettség alá került. A rendszerváltás után egyre élénkülő kulturális élet zajlott itt, több magyar zenekar bérelt próbatermet, és klubok is üzemeltek a csarnokban, míg az új tulajdonos utcára nem tette őket. A lepusztult épületeket – a főkapu, a víztorony, valamint a bejáratnál álló, bivalyt vezető és azzal küzdő férfi szobrának kivételével – lebontották.

Közraktárak (ma: Bálna)

1094 Budapest, Fővám tér 11–12.

Budapesten eredetileg négy közraktár épült a 19. század utolsó éveiben, melyek épületei áruszállítást és raktározást tettek lehetővé. Sajnos a II. világháború ezeket az épületeket sem kímélte, a később rádióállomásként működő Elevátor-ház teljesen megsemmisült, és a négy épület közül három élte túl a támadásokat. Innentől kezdve a raktárak funkció nélkül maradtak, bár az 1980-as években bolhapiac működött bennük. Megmenekülésüket Benedek Ádám építészhallgatónak köszönhetjük, aki diplomadolgozatot készített a megmentésükről, és szorgalmazta azok műemléki védettség alá kerülését. Elbontásuk így végül nem történt meg, újragondolták őket, és 2009 és 2013 között a Kas Oosterhuis holland építész tervei alapján készült, „Bálnának” nevezett üvegszerkezettel kapcsolták őket össze, amely most vendéglátó- és kereskedelmi központként működik.

Csillagda (ma: Citadella)

1118 Budapest, Citadella sétány 1.

A Citadella egykor nemcsak a városra nyújtott lenyűgöző rálátást, hanem a csillagokra is, hiszen itt működött a Gellért-hegyi Csillagda.

A Pollack Mihály tervei alapján készült, 15 méter hosszú, 8 méter széles és 4-6 méter magas épület alapkövét 1913-ban rakták le, de nem volt hosszú életű, hiszen a szabadságharc alatt már el is pusztult. A Királyi Egyetem kapta meg a várostól ingyen a csillagvizsgálót, és a legmodernebb műszerekkel dolgoztak itt. Bár a Csillagdát Európa egyik legkorszerűbb csillagvizsgálójaként tartották számon, mégis túl sok komoly tudományos értekezést nem jelentettek meg az itt dolgozó tudósok. Az épület a szabadságharc alatt, Buda magyar ostromakor semmisült meg, amikor osztrák ágyúk támadtak vissza a Honvédség Gellért-hegyről leadott lövéseire. A romokat teljesen 1867-ben bontották le, de a Citadella 2020-as felújításánál a régészek megtalálták a kéttornyú csillagvizsgáló falmaradványait.

Budai Skála (Allee)

1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8–10.

A 4-es villamos végállomása ma már elképzelhetetlen az Allee nélkül, pedig nem is olyan rég, 2007-ben még a kultikus és legelső Skála Áruház állt a helyén. A bécsi áruházakat idéző, háromszintes szocialista bevásárlóközpont 1976. április 2-án nyitott meg, és rögtön tömegek özönlöttek megcsodálni. Sikere valószínűleg annak volt köszönhető, hogy az egyhangú árukészletet kínáló állami áruházakkal szemben sokkal szélesebb áruválasztéka volt – az első emeleten ruházati cikkeket, a második emeleten műszaki, háztartási felszereléseket lehetett venni, de volt itt OTP, grillétterem, utazási iroda is, sőt, egy nagy parkoló is tartozott hozzá, ami szintén ritkaságszámba ment akkoriban. Az országban egyre több Skála Áruház nyitott, és a 70-es évek végére hatalmas vállalatcsoporttá nőtte ki magát a Skála-Coop Országos Szövetkezeti Beszerző és Értékesítő Közös Vállalat. A rendszerváltásig dübörgő budai Skálának a korszerűbb plázák megjelenése tett be a 90-es években. Az épület bontását ünnepélyes keretek között kezdték meg 2007. augusztus 7-én, az eseményen ott volt Komjáthy Ágnes modell is, a Skála arca, akit csak Skála Ágiként emlegettek. Egy korszak lezárásának szimbolikus gesztusa volt, hogy elsőként a markáns SKÁLA felirat S betűjét bontották le a homlokzatról.