Ha azt mondjuk, Utasellátó, szinte mindenkinek a MÁV egykori büfékocsijai meg restijei ugranak be, meg az émelyítően édes csokiszelet, aminek elfogyasztása után még órák múlva is azt érezte az ember, hogy csorog a füléből a cukorszirup. Pedig az Utasellátónak voltak ám dicsőséges évei, sőt évtizedei is, és ez akkor is igaz, ha a szépre már egyáltalán nem emlékezünk. Az Utasellátó Vállalat 1948. november 24-én kezdte meg működését a Minisztertanács határozata alapján, szervezetileg pedig a MÁV alá tartozott.

Az Utasellátó fő feladata az utazóközönség sokoldalú igényeinek kielégítése volt, és ebbe nemcsak az tartozott bele, hogy jókat lehetett enni-inni a vállalat éttermeiben, hanem szállodaipari és élelmiszerkereskedelmi teendőket is ellátott. Restiket és éttermeket pedig nemcsak a vasúti pályaudvarokon meg a vonatokon üzemeltetett az állami cég, hanem a buszpályaudvarokon és a hajóállomásokon is.

Akármilyen hihetetlenül is hangzik, de az Utasellátónak nagy szerepe volt abban, hogy az átkosban a magyar gasztronómia hírnevét határon belül, sőt azon túl is öregbítette. Merthogy az Utasellátó a külföldre induló kirándulóhajókon, a Budapest-Bécs között közlekedő szárnyashajón, a Budapest-Passau viszonylaton furikázó luxus szállodahajón is megjelent, sőt még a bécsi hajóállomáson működő Tegetthoff étterem konyháját is az állami vállalat vitte. Belföldön az Utasellátó hamar kinőtte az utazóközönség kiszolgálásának keretét, és a különféle parlamenti fogadások és úgy általában véve a nagyobb rendezvények gasztronómiai részét is bonyolította, sőt 1986-ban a cég elnyerte az első magyarországi Forma 1-es futam vendéglátásának jogát. De a Budapest Sportcsarnokban rendezett szilveszteri mulatságok is részben hozzájuk tartoztak.

Az Utasellátó Vállalat dicső korszaka a rendszerváltásig tartott, amikor is egy lassú, hanyatló időszak vette kezdetét, aminek oka természetesen az volt, hogy hazánkba is betört a kapitalizmus meg a szabad verseny. Vagyis az Utasellátó is elveszítette egyeduralmát. Ennek eredménye pedig az lett, hogy 1996. december 1-jén a MÁV Rt. az akkor már 48 éves Utasellátó Vállalat helyett egy másikat hozott létre: a MÁV Utasellátó Részvénytársaságot. De ez már egy másik történet.

Az Utasellátó büfékocsijaiban és a pályaudvarok éttermeiben étkezni menő dolognak számított annak idején. A Déli pályaudvar 1970-78 között lezajlott bővítésének eredményeként 1975. december 24-én megnyitott étterem például pont egy ilyen hely volt. A maga idejében hipermodern önkiszolgáló bisztró rengeteg embert szolgált ki nagyjából két évtizeden át, majd bezárt és 2009-ig üresen állt, amikor egy rövid időre beköltözött oda a népszerű szórakozóhely, a Cha-cha-cha

Amikor viszont az is megszűnt, az egykori étterem végleg lakatlanná vált – ami ez azóta is így van, bár a MÁV szeretné valahogy hasznosítani. Addig is az 1970-es évek fontos belsőépítészeti emlékének tartott étterem – benne a még aránylag jó állapotú színes falicsempékkel – csak süllyed és süllyed, bele az enyészetbe. Most alábbi képgalériánkban megmutatjuk, hogy fest a jelenben.

Címkék