Két kihagyott év és egy visszafogottabb kiadás után ismét teljes erőbedobással tér vissza augusztusban a Sziget Fesztivál, melynek szokásos tavaszi sajtótájékoztatóján számos újdonságról számoltak be a szervezők.

Mi is beszámoltunk róla korábban, hogy 2023. augusztus 10. és 15. között a Szigeten olyan nevek lépnek majd színpadra, mint Billie Eilish vagy Lorde és a Mumford & Sons, most pedig a fesztivál egyéb újdonságairól is megtudtunk sok új információt.

Nagy változás várható a látványvilágban, a szervezők ígérete szerint visszatérnek a 2019-ből és a korábbi évekből már megszokott dekorelemek, amelyek újabbakkal is kiegészülnek, több helyszínt pedig teljesen újradizájnolnak, valamint a hang- és a fénytechnika is fejlődik. Visszatérnek továbbá az Art of Freedom installációi is, és várhatóan a K-híd is újra díszbe öltözik.

Ugyancsak jelentős előrelépés, hogy szinte teljesen kivezetik a mobil WC-k használatát a fesztiválról, ahol csak lehetséges, konténeres angolvécékkel fogják őket helyettesíteni, melyeket folyamatosan lehet takarítani.

A vendéglátás terén is számíthatunk változásokra, minden ételudvarban lesz vegetáriánus és vegán kínálat is, de gondoltak az egyéb speciális étrendet követő vendégekre is. Külön kiemelendő, hogy minden food trucknál kötelező lesz legalább egy „budget food” opciót biztosítani, ezek nem lehetnek drágábbak 2500 Ft-nál, és meg kell felelniük egy főétel követelményeinek.

A tavalyi évben jelentős problémát okozott a szárazság és a hatalmas por, ezt idén egy új, pormentesítő eljárással igyekeznek majd kordában tartani, melynek lényege, hogy a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képez a talajon – ezzel megakadályozva, hogy por kerüljön a levegőbe.

Helyet cserél egymással az Európa Színpad és a Global Village, ezáltal az Európa Színpad tánctere nagyobb lehet majd, de a tavaly debütált dropYard kapacitását is növelni fogják. Új helyre kerül a énekes-dalszerzők színpada, a Music Box is, ezentúl az ArtZone-ban kell keresni. Ami azonban nem változik, az a szintén tavaly bevezetett beengedési rendszer, azaz most is a K-hídon belülre kerül a teljes procedúra.

A szervezők igyekeznek fokozni a környezetvédelmi törekvéseiket is a Greener Festival program keretében. Tavaly már a fesztivál teljes hulladékának 42%-át sikerült újrahasznosítani, az idei cél az, hogy ez 50% fölé menjen. 2023-ban kísérleti jelleggel egy karbonkompenzációs program is indul azok számára, akik repülővel érkeznek Budapestre a Sziget miatt.

A teljes programot itt most nem részletezzük – ide kattintva megnézhető –, azonban általánosságban érdemes tudni, hogy minden színpadon lehetőséget kapnak majd különböző hazai előadók is, visszatérnek a sétáló utcaszínházak, minden eddiginél nagyobb lesz a cirkuszi sátor, és egy kis kihagyás után a népszerű Ji Csing Labirintus is újra megtalálható lesz a Szigeten.

Kádár Tamás azt is elárulta a sajtótájékoztatón, hogy a napijegyek a pénteki (Imagine Dragons, Yungblud, Jamie xx), a szombati (David Guetta, Niall Horan, Moderat), valamint a keddi (Billie Eilish, Girl in Red, Yung Lean) napra fogynak a legjobban, ezeken a napokon könnyen lehet telt ház is

A fesztiválról, a részletes programról, valamint a jegyvásárlásról minden további információ a Sziget hivatalos oldalán érhető el. 

Címkék