A Billie Eilish, a Florence and the Machine, az Imagine Dragons és a David Guetta vezette első kör után megérkezett a 2023-as Sziget Fesztivál második bejelentése, benne olyan nevekkel, mint Lorde, a Mumford & Sons vagy Girl In Red.

A fentiekkel együtt nagyjából 40 új fellépővel gazdagodott a Sziget line-upja, ők a teljesség igénye nélkül a következők: Macklemore, Bonobo, Caroline Polachek, a Sleaford Mods, az Acid Arab, Arlo Parks, Jeff Mills, Ben Böhmer és Yung Lean.

Ha pedig részletesen is átnyálaznátok, kiket jelentett most be a fesztivál szervezőcsapata, akkor azt az alábbiakban láthatjátok:

A szervezők közleményéből kiderül, hogy idén visszatérnek az Art of Freedom térinstallációi, teljesen megújulnak a higiéniai blokkok, melynek keretében szinte teljesen eltűnnek a mobil-WC-k, a helyüket pedig konténeres WC-blokkok veszik át. Emlékezetes, hogy a tavalyi szárazság miatt a szokottnál is nagyobb volt a por a fesztivál területén, ezt idén egy pormentesítő rendszer kiépítésével igyekeznek majd orvosolni, melynek lényege, hogy az eljárás a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képez a talajon

A 2023-ban már 30 éves Sziget Fesztiválra természetesen javában folyik a bérletértékesítés, mától pedig a napijegyek is elérhetők a hivatalos weboldalon, valamint a különböző jegyirodák felületein.

Címkék