A kokainisták, az okkultisták és a kísértetek – 8 épület, 8 legendás történet

Zichy utca 31. – Egy kokainista celeb mindent megváltoztató halála

100 évvel ezelőtt Budapesten is hódított a kokain, a belvárosban pedig több olyan illegális klub működött, ahol adózni lehetett e szenvedélynek

a dorbézolás egyéb formái, például a könnyűvérű nők ölelgetése mellett. A hatóságok jó ideig elnézőek voltak a kokainnal kapcsolatban, egyaránt csínján bántak a szerrel, annak használóival, árusítóival meg a kokainbarlangokkal is. A Zichy utca 31. szám alatti, kissé jellegtelen épületben is működött egy, a fél város itt szerezte be a fehér port. A hétköznapi házban egyébként bordélyház is volt, meg egy jól hangszigetelt szadomazoklub. 1929. január 16-án reggel a házinénije borzalmas állapotban talált rá báró Kövess Jenőre, a harminc körüli aranyifjúra, aki gazdag arisztokrata család sarja volt, menő dohánykereskedése volt, betöltött pár jól fizető tisztséget, és az éjszakai élet ismert, ám csendes figurája is volt.

Báró Kövesst kórházba szállították, majd pár nappal később tüdőgyulladásban meghalt. Mivel az akkori kor celebjének számított, az eset nagy port kavart, megírták az újságok is. Mint a nyomozás kiderítette, a báró egy társasági eseményről érkezett a Zichy utcai intézménybe, ahol úgy túltolta a kokaint, hogy az egyébként csendes férfi törni-zúzni és dühöngeni kezdett, összeverekedett a vendégekkel és a kidobókkal, akik alaposan helybenhagyva ledobták a lépcsőház pincéjének jéghideg padlójára a túlpörgött férfit, és egyszerűen otthagyták. A később magához tért báró aztán valahogyan hazajutott, majd pár nap múlva meghalt. Az eset akkora port vert fel, hogy a kokain magyarországi történetének fordulópontja lett. Innentől kezdve a hatóságok sokkal keményebben léptek fel, nekimentek az illegális kokainbarlangoknak, és a Zichy utcai bűn házát is felszámolták. 

Thököly út 61. – Egy megrendítően tragikus szerelmes történet

A Thököly út egyik villájának erkélyéről fürkészi a távolt egy női alak, egy szobor. Az ember vagy észreveszi, ha arra jár, vagy nem. Elsőre mindenesetre kicsit hajmeresztő a szobor, de minimum bizarr. Eredetét tekintve két történet is fűződik hozzá, egy városi legenda meg egy teljesen prózai sztori, és habitus dolga eldönteni, ki melyikben hisz. Az utóbbi szerint a villát Ybl Miklós unokaöccse, Ybl Lajos tervezte, akit egy kereskedő bízott meg. Mivel a lányának építtette a házat, ezért Ybl Lajos tett egy kedves gesztust, és Ligeti Miklós szobrásszal elkészíttette a szobrot, ami mindössze díszítőelem, és a lányt ábrázolja.

A legendás sztori sokkal izgalmasabb: a világháború idején (hol az első, hol a második szerepel a sztoriban) a házban élt egy házaspár, a férj bevonult harcolni, majd nem sokkal később megérkezett a halálhíre. A nő nem hitte el, ezért mindennap kint állt az erkélyen, és a távolt fürkészte. Nem sokkal később elkapta a spanyolnáthát, és belehalt a betegségbe. Ekkor tért haza a frontról a férj, aki valójában nem halt meg, és akit annyira meghatott a felesége sorsa, hogy szobrot állíttatott neki oda, ahol naphosszat rá várt. 

Andrássy út 87–89. – Paranormális jelenségek a Köröndön

Az Andrássy-udvar néven ismert épület egyike a Kodály körönd négy monumentális házának, méghozzá az, amelyikben a tér névadója, Kodály Zoltán is élt, bár neki azokhoz a hátborzongató esetekhez, melyek ott történtek, nincs köze. Az 1883 és 1885 között emelt ház építője Bukovics Gyula volt, akinek volt két ikerfia, akik a ház építésének idején egy balesetben meghaltak. Később több beszámoló is született szemtanúktól arról, hogy az építész gyermekei kísértetként kóborolnak a házban. Hogy ők voltak-e, vagy sem, meg hogy valóban voltak-e kísértetek a házban, sosem derült ki hitelt érdemlően, mint ahogy két szerencsés, ám annál rejtélyesebb eltűnés okaira sem derült fény.

Amikor egy alkalommal felújították az Andrássy-udvart, pár hónapos eltéréssel eltűnt egy-egy munkás. Mindkettőt eszméletlen állapotban találták meg, az egyiket egy szekrényben, a másikat pedig egy belülről bezárt szobában, de hogy mi történt velük és hogy kerültek oda, ahova, arra nem emlékeztek. Az épületet akkor át is vizsgálták, és a kutatás során egy lepecsételt régi ládára bukkantak, amiben pedig egy könyvre. Erre állítólag a Nemzetbiztonsági Hivatal tette rá a kezét, de hogy miért ők, ezt a kérdést sosem tette fel senki, így válasz sem született rá. Viszont az az ember, aki megtalálta a ládát, másnap kórházba került vérmérgezéssel...

Gyöngyösi utca 4. – Egy vers rejtélye

Az art deco elemekkel díszített házat Freund Dezső tervezte, és 1926-ban épült fel. Falát hosszú időn keresztül a Trianon okán szárba szökkent magyar irredenta mozgalom első számú fohásza, a Magyar Hiszekegy szövege díszítette, ami a századfordulón élt, nemesi családból származó Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna költeménye. A költőnő a Hitvallás című verset (melynek első és utolsó sorai a később önállósult Hiszekegy fohász) a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája és a Védő Ligák Szövetsége közös pályázatára írta, és nyert is vele. A versből kiollózott négysorost eleinte az egész ország fújta, szavalták és énekelték kötelező jelleggel iskolákban és templomokban.

Amikor berobbant a költemény kultusza, akkor épült fel a már említett Gyöngyösi utcai bérház is, és valaki (talán az építtető) jó ötletnek találta, hogy a tágas lépcsőházakat rejtő oromfalakra felírják a fohászt. Közben a Hiszekegyet egyre inkább kisajátította magának a szélsőjobb, az épületből mégsem lett irredenta zarándokhely, prózai okból: viszonylag kevesen voltak tisztában azzal, hogy létezik egy ilyen ház Angyalföldön, amit ráadásul dús lombú, nagy fák vettek körbe, melyek így gondoskodtak arról, hogy ne lehessen könnyedén kiszúrni a feliratot már messziről. 1948-ban aztán felújították a házat, a kommunisták pedig leszedették a rárakódott irredenta bélyeg miatt, ami addigra már teljesen kitörölte annak emlékét, hogy eleinte mindenki fújta a négysorost, nem csak a szélsőségesek.

Stromfeld Aurél út 16. – Gyilkosság vagy szerencsétlen véletlen?

Ebben a villában és hatalmas kertjében élt családja körében a kor népszerű színésze, Bajor Gizi. 

A villa ma a róla elnevezett színészmúzeumnak az otthona. Bajor Gizit mindenki szerette, rendkívül népszerű ember volt, akiről számos történet keringett, csupa olyan, ami csak még szimpatikusabbá tette a személyét. A kortársai számára irigylésre méltó életet élt, ám a halálát már senki sem irigyelte tőle. Azt, hogy pontosan mi történt, nem tudni, mindenesetre két teória kering. Bajor Gizit és fül-orr-gégész professzor férjét, Germán Tibort 1951 februárjának közepén holtan találták a villájukban. Az biztos volt, hogy Bajor Gizivel egy injekció végzett, amit a férje adott be neki, akivel pedig egy másik adag, amit már magának lőtt be. Hogy Germán direkt vagy véletlenül ölte meg szeretett feleségét, már sosem fog kiderülni.

Annyi bizonyos, hogy Bajor Gizit fülbaj gyötörte, fül-orr-gégész férjének pedig meggyőződése volt, hogy a feleségének kezdődő agydaganata van. Emiatt pedig állandóan B-vitamin-injekciókat adott a nőnek, előfordult, hogy naponta többet is. Az említett napon viszont nagyobb adag morfiumot adott be a feleségének, a nő pedig belehalt a túladagolásba. Germán Tibor ezek után öngyilkos lett. De hogy a feleségét szántszándékkal ölte-e meg, vagy véletlenül, azt sosem sikerült kideríteni. Az viszont kiderült, amikor felboncolták őket, hogy Bajor Gizinek nem volt agydaganata, csak fülfájása, ellenben a férjének előrehaladott agykéregsorvadása volt, ami súlyos kényszerképzetekkel jár. Például járhatott azzal is, hogy azt képzelte, az imádott feleségét felfalja a rák, szenved a fájdalmaktól, neki pedig meg szabadítania tőle a nőt...

Váci utca 36. – Az élvezetek titkos háza

A Klotild-palota névadója és építtetője Klotild főhercegné volt, a főrangú hölgy a múlt század elejének legjobbjaival dolgozott együtt annak érdekében, hogy az épületből egyszerűen süssön a nagyvonalúság és a luxus. A hercegnő kiterjedt kapcsolati hálózattal bírt, mindenkit ismert, aki számított, a színes társasági élet pedig, ami a palotában zajlott, élénk sutyorgásra és pletykákra adott okot. Már csak azért is, mert a múlt század elején ez az épület adott otthont a dekadensek hazai képviselőinek. A mozgalmat mindig is a rejtélyesség fátyla lengte körül, mert a tagok nagyon szerették a luxust és a könnyelmű, önkényeztető életet, és bátran hódoltak az élvezeteknek, amibe elég sok minden belefért, a rossznyelvek szerint a vérfertőzés meg a szodómia is. Hogy ebből mennyi az igazság, nem tudni, mindenesetre aki akkoriban elsétált a Matild-palota mellett, felnézett az épületre, és közben a dekadensekre gondolt, azt biztos kirázta a hideg. 

Gutenberg tér 2. – A nőfaló, akit egy nő falt fel

Főszereplő nemesünk élete filmre kívánkozik, de már a neve sem volt hétköznapi: kövesgyűri lovag Freystadtler Jenő pasa. Született hedonista volt, aki soha életében nem dolgozott egy percet sem, de nem is volt rá szüksége. Az apja a Balaton-felvidék legnagyobb földbérlője és több mezőgazdasági gyár tulajdonosa volt, és korán meghalt, egy szem fia pedig ebből a vagyonból élt felhőtlenül – a nagy gazdasági világválságig. Jenő a lovagi címet az apjától örökölte, a pasaságot viszont állítólag saját jogán érdemelte ki: részt vett a török vasút kiépítésében, és többek között ez volt a jutalma. Bár azt is pletykálták róla, hogy a címet Boszniában kapta a kapcsolatainak köszönhetően, vagy egyszerűen megvette azt egy perzsa nemestől.

A lovag pasa imádta a lovakat, de még inkább a nőket, számos szeretőt tartott, és minden nőjének a lábáról bronzszobrot készíttetett. 

Egy külön szobában tárolta a műalkotásokat. Végül a vesztét is egy nő okozta, a kor egyik ünnepelt színésznője, Jákó Amália. A férfi teljesen belebondult a nőbe, szinte eszét vesztette a szenvedélytől. Odáig fajult a dolog, hogy nemcsak rengeteg pénzt költött rá, de gyámsága alá is vette a nőt, taníttatta, fizette az utazásait, és felépíttette, majd a nőnek ajándékozta a Gutenberg téri, eredetileg hatemeletes palotát is. Mire az elkészült, beütött a világgazdasági válság, Jenő pedig egy csapásra minden vagyonát és hatalmát elveszítette. A színésznőnek így már nem kellett, ki is tette a szűrét, majd hozzáment egy másik férfihoz. Az elszegényedett Jenő ennek ellenére továbbra is rajongott a nőért, járt utána, de a palotába nem tehette be a lábát, amit pedig ő építtetett. Állítólag ott is halt meg, a tér egyik padján. 

Puskin utca 19. – Az ember, aki abba halt bele, hogy az élet vizét kereste

A napórás ház a Puskin utca és a Bródy Sándor utcák sarkán áll, a Nemzeti Múzeum mögött. Kilóg a paloták sorából, mert várkastélyszerű, és mert a díszítései, kezdve a napórával, nem szokványosak. Gschwindt Györgynek hívták a ház urát, aki apjától tekintélyes vagyont örökölt. Ennek egy részét pedig két szenvedélyére fordította. Az egyik a zene volt, a ház alagsorában ki is alakíttatott egy nagy koncerttermet. A másik vonzalma inkább érdekes vagy nem hétköznapi. Vonzódott az okkultizmus iránt, jó viszonyt ápolt a szabadkőművesekkel, és kutatta az örök élet titkát, titkos laboratóriumában igyekezett megtalálni az elixír tökéletes elegyét. Ennek oka pedig az volt, hogy a családi vállalkozás fő konkurenciája a Zwack volt, meg az Unicum, amit a Gschwindtek szerettek volna lenyomni.

Még György apja idején fejlesztették ki az Aqua Vitaet, amit vettek ugyan a népek, de közel sem volt olyan népszerű, mint az Unicum. Ezért Gschwindt György az élet vizét akarta megtalálni, és a ház külsején elhelyezett okkult szimbólumok is ennek meglelését voltak hivatottak elősegíteni. És láss csodát, az okkultista nagypolgár végül talált is valamit. De sosem tudjuk meg, hogy mit. Értesítette barátait a nagy hírről, ám mire azok összegyűltek, már csak Gschwindt György kihűlt testét találták meg. Az okkultista váratlanul meghalt, szívinfarktus végzett vele. Mivel a családja sosem nézte jó szemmel a titkos tevékenységét, ezért a laboratóriumot befalazták az ott talált kotyvalékokkal együtt, a jegyzeteit pedig elégették.