A Holdvilág-árkot Pomáz és Esztergom között találjuk, előbbihez közelebb. Ez a Budapest környéki szurdokvölgyek legnépszerűbbje, kedvelt kirándulási célpont. Az 5 km hosszú körtúrát kényelmesen, mindent lefotózva, megnézve és megmászva 2-2,5 óra alatt teljesíthetjük. A Holdvilág-árok tökéletesen alkalmas ebéd előtti vagy utáni kalandnak is, minden attól függ, hogy mennyire korán kelünk fel. A vadregényes, misztikus táj beindítja az ember fantáziáját: sárkányokat, mocsárszörnyeket, démonlényeket, törpéket és óriásokat meg boszorkányokat és nagy szakállú druidákat vizionál a sziklák és fák közé, a fésületlen rengetegbe.
A Pomázt Esztergommal összekötő főút mellől indul a kirándulás, a Kiskovácsi Pszichiátriai Intézet épületegyüttese mögött kezdődik az ösvény, ami a főútról egyáltalán nem látszik. Amikor megérkezik a helyszínre az ember, kicsit el is csodálkozik, mert látvány szempontjából elsőre kimondottan szegényesnek tűnik a környék, és semmi sem árulkodik arról, hogy a természet vad és vadregényes szépségében fog gyönyörködni, végig az 5 kilométer hosszú körtúrán.
Amennyire közkedvelt túrahely a Holdvilág-árok, legalább annyira kis befogadóképességű a parkoló a körtúra kezdő- és egyben végpontján. Így az autók szinte ott állnak meg, ahol tudnak. De ez az egyetlen fekete pont, amit kioszthatunk a Holdvilág-ároknak, minden más rendben van. Meg persze érkezhetünk távolsági busszal is (a 860-as számúval, melyről a Kiskovácsi, Kórház megállónál kell leszállni), és ebben az esetben megússzuk a parkolási mizériát. A intézet épületei mögötti kavicsos úton indul a túra, és majdnem végig a piros kereszt jelzés mentén halad az út, melynek elején egy tájékoztató tábla mesél a Holdvilág-árokról, a túra állomásairól meg mindarról, amit menet közben láthatunk.
Már egy-egy túraállomás neve olvastán feláll az ember hátán a szőr – persze jólesően, hisz a Remete-barlang, Meteor-létra és Domini-forrás nevek láttán egy misztikus fantasyre asszociál. És ki ne szeretne egyszer belépni egy valódi fantasy kulisszái közé? Az egyébként is misztikusan csengő nevű Holdvilág-túra pedig pont ezt a tökéletes illúziót nyújtja a rajta végighaladóknak.
A túra kapcsán fontos elmondani, hogy csak száraz időben lehet rajta végigmenni, eső idején a szurdok megtelik vízzel meg mindazzal, amit magával hoz a magasabb helyekről. Biztos akkor is járható, de az már nem egy könnyed kirándulás, hanem inkább egy kalandos túlélőtúra.
A szurdok fokozatosan fedi fel magát. Eleinte még egész tágas, és bár már itt is vannak kidőlt fák, nagyobb kövek, sziklák és a vízen átvezető, nem mindig stabil fapallók, de a haladás ekkor még viszonylag könnyű. A Domini-forrást elhagyva viszont fokozatosan durvul a dolog. Egyre szűkebbé válik az út, hol felfelé megyünk, hol pedig lefelé, egyre több a fapalló meg a híd, egyre nagyobbak – és így nehezebben kerülhetők, mászhatók – a kidőlt fatörzsek és a sziklák. Időnként lépcsősorok segítik a haladást. Közben a táj egyre inkább a misztikusság köpönyegét ölti magára, finoman befedi a fákat, a növényzetet, a mohával beborított köveket és az egyenetlen utat. Szinte várjuk is, hogy mikor mászik elő egy kidőlt fa kifordult gyökerei alól egy ijesztő erdei lidérc vagy bukkan fel a szurdok tetején egy vérszomjas orksereg, netán a Frodóékat követő Gollam, amint a sziklák rejtekéből előmászva azt suttogja: „drágaszágom”.
Lassan, de biztosan érkezünk meg a túra leglátványosabb részéhez, ahol nemcsak mi, hanem az addig fokozatosan építkező misztikusság is a csúcsra ér. A szurdok vége egy nagy sziklafalba fut bele, a katlanból való továbbhaladásra pedig két lehetőség mutatkozik. Az egyik a 8-10 méteres sziklafalba erősített, vasból készült Meteor-létra. Ha az enyhén félelmetes fokokat valaki nem meri vagy nem akarja megmászni, és visszafordulni sem szeretne, akkor az ide-oda kanyargó, meredek és helyenként elég rozzant, részben kövekből rakott, részben pedig fából ácsolt lépcsősoron juthat fel a sziklakatlan tetejére. Ám mielőtt felmegyünk, mindenképpen menjünk be a Remete-barlangba, ami a katlanban, a Meteor-létra előtt található. A pár tíz méter hosszú, alagutas barlang pár lépést követően két járatra válik szét, és mindegy, melyiket választjuk, mert mindkettő ugyanúgy ér véget: egyszerűen nincs tovább, már csak a szikla van.
Felérve a sziklakatlan tetejére, átkelünk egy rozoga, ám az erdei környezetbe jól passzoló, még romantikusnak is nevezhető fahídon, hogy aztán a túra legkíméletlenebb szakasza jöjjön, egy egészen szűk rész nagy sziklákkal, ami után viszont ott az ajándék: a kiépített pihenőhely. Ha már ott van, akkor érdemes leülni pár percre, bár innentől már inkább lefelé visz az út, és nem is különösképpen megerőltető. Az úttal együtt változik a jelzés is, amit követnünk kell: a zöld lesz az új szín a piros helyett. A pihenőhely után nem sokkal, a zöld keresztnél jobbra kell fordulnunk, majd a zöld kör mentén érkezünk el a Gyopár-forráshoz. Innen a zöld négyzet vezérel tovább utunkon, egészen a Csikóváraljai turistaházig, ami a műút mellett áll. Ezen jobbra fordulunk, és pár lépést követően az ismét felbukkanó piros jelzés mentén újra bemegyünk az erdőbe, de ekkor már csak röviden, ugyanis visszaérkezünk a kiindulási pontra.
