A festői szépség életre kelt szinonimája – A Kavicsos-tó és szigetei

Páratlan szépségű vidék ez, ami háborítatlannak – vadregényes, buja növényzet öleli körbe – és időtlennek tűnik. Amikor az ember áll a tó partján, a vizet mustrálja, és a sokféle part menti házakat, kicsit úgy érzi magát, mintha abban a pillanatban ő is alak lenne a Kavicsos-tó című festményen. Elbringáztunk oda, hogy a saját szemünkkel nézzük meg ezt a csodát. A cikk illusztrálásának pedig megtaláltuk a méltó módját: fotósunk, Csudai Sándor Kavicsos-tóról készült, díjnyertes képeit használtuk – az azoktól jóval egyszerűbb egy-két saját fotónk mellett.

Köszönjük, szocialista nagyipar!

Csepelen nemcsak a nagyipar fejlődött nagy sebességgel a szocializmus évtizedei alatt, hanem azzal együtt a gyárakban dolgozó munkásokat és családjukat szállással ellátó lakótelepek mérete is. Egymás után nőttek ki a földből a panelházak, amikhez viszont kavicsra volt szükség. Ezért Szigetszentmiklós hátárában megnyitott a kavicsbánya, hogy a lakótelepek kavicsszükségletét rendesen el tudják látni. Egy idő után aztán már nem épült annyi ház, meg jött a rendszerváltás, elmúlt a szocializmus és vele együtt a Csepelen addig dübörgő nagyipar is, így a 90-es évek elejéra a bánya is lehúzta a rolót. Rengeteg ember veszítette el a munkáját, az egzisztenciáját, és hát ott állt az a sok-sok korszerűtlen, használhatalan és a tájon sebként éktelenkedő ipari terület, gyár és üzem – ám minden rosszban van jó is: a bánya helyén maradt egy szigetekkel tarkított, zölddel körbevett tó, ami idővel gyönyörű ékszerdobozkaként emelkedett ki a környezetből. 

Több tó, mint kolbász

Nem a Kavicsos az egyetlen tó a környéken, de ez a legnagyobb és a legszebb. Mivel az itt található tavakban a fürdés nem megengedett, ezért elsősorban horgászásra használják az itteni vizeket. Az első számú horgásztó azonban a Katalin-tó, aminek az az oka, hogy a Kavicsos-tó vízpartja nagyrészt beépített, és ami nem, annak is a fele magánterület. De azért simán találni olyan részt is, ahol le tud menni az ember a partra, közvetlenül a víz mellé. A Kavicsos-tó innen szemlélve is megnyugtató és szemet gyönyörködtető látvány. 

A félszigetek közül a legnagyobb – ahova az Átlós utcán át jutunk el – egészen mélyen benyúlik a tóba, ráadásul egy dombképződmény, aminek a tetejére felsétálva vagy feltekerve szép panoráma nyílik körbe a tóra. Ugyan nem olyan, mint egy drónfotó, de azért innen is lehet szép képeket készíteni a tóról, a szigetekről, egyes partszakaszokról és a házakról. Nagyrészt egyébként víkendházak és horgásztanyák épültek a Kavicsos körül meg a szigeteken, de vannak lakóházak is, mert az évek során az áramot is bevezették ide, úgyhogy elhárult az utolsó akadály az elől, hogy valaki akár életvitelszerűen is itt éljen. És élnek is: a parton meg a szigeteken is. 

Csepel felé félúton

Ha valaki a bringázást választja a Kavicsos-tóhoz való eljutásra, nem fog mellélőni, különösebb eltévedés nélkül lehet oda kitekerni, pláne, hogy szinte végig kerékpárúton haladunk. Azt talán nem kell senkinek sem elmondani, hogyan jut el a Boráros térre bringával, mindenesetre onnan indulunk. Végigtekerünk a Duna menti sétány szomszédságában futó bringaúton, egészen a Müpáig, ami után jelenleg építkezés folyik, úgyhogy ott egy rövid szakaszra megtörik a Csepelre futó kerékpárút. Táblák jelzik az irányt, a Budapest Park és az OBI után csatlakozunk vissza a hivatalos útra az ideiglenesről. És aztán meg sem állunk Csepelig, ahova egyébként kiváló kerékpárút vezet, sőt egész Csepelen, amerre csak jártunk, elég jók a bringautak.

Keresztül Csepelen

Amikor beérünk Csepelre, a kerékpárút kettéválik. Balra már jártunk korábban: arra találjuk a vízpart mellett bő 5 km-en húzódó, nagyon hangulatos Kolonics György sétányt. Bár abba az irányba is el lehet jutni a Kavicsos-tóhoz, de azt ajánljuk inkább, hogy az legyen a visszaút. Az út jobbra kanyarodó ága a Teller Ede úti, azon haladunk tovább, és csak megyünk és megyünk és megyünk... végig a bringaúton. Közben átkerekezünk Csepelen, így van lehetőségünk alaposabban is megfigyelni a kerületet. A legfontosabb megállapítás például az, hogy micsoda rosszindulatú és nem is helytálló vélemény az, hogy Csepel csak egy nagy gyár meg egy nagy lakótelep. Elég csak ezen a hosszú bringaúton végigtekerni, hogy belássa az ember, Csepel is egy sokszínű, többféle részből felépülő kerülete Budapestnek. 

Haladunk Szigetszentmiklós felé a bringaúton, amiről a két település között kell letérni a horgásztavak irányába. Ezt ugyan jelzi egy tábla, de mi például túlgurultunk rajta, és már Szigetszentmiklóson jártunk, amikor leesett a legendás tantusz. Persze nem rohan az ember sehova, nagyobb baj nem történt, mint hogy tettünk egy ötperces kitérőt. A lényeg: a Plútó utcáról a Körtefa utcára kell letérnünk, ami nyílegyenesen repít bennünket a Kavicsoshoz, és aminek egy ponton Szellős úttá változik a neve. A tó, ami ekkor jobb kézre felbukkan az út mellett, még nem a célpontunk, hanem egy másik tó, aminek nemes egyszerűséggel csak Bányató a neve. A türelem azonban rózsát, esetünkben Kavicsos-tavat terem. 

A Csepel-sziget édenkertjében

A Kavicsos-tó hamarabb bukkan fel az út mentén, mint hogy le tudnánk térni a partjára. A már említett Átlós utca felbukkanásáig kell a lehetőségre várni, mert az vezet a partra, pontosabban a nagy félszigetre minket, addigra kissé megfáradt bringásokat. A már említett megfelelő magaslati pont megtalálását, majd az alapos körbenézést követően pedig kereshetünk végre egy nyugodt, magántulajdon alá nem eső partrészt, ahol lerogyhatunk kicsit a fűbe és csodálhatjuk a természetet, a nádast, a házakat és a vizet. És van a helyben valami: hiába maxolja ki az ember az élményszerzést, mégis nehezére esik talpra kecmeregnie, visszaülni a bringára és elindulni visszafelé. Kicsit irigykedve nézi a környező víkendházakat és horgásztanyákat, és fejben azért imádkozik, hogy egyszer – de minél hamarabb – legyen egy olyan barátja, haverja, ismerőse vagy akár szerelme, akinek – ha nem is lakik ott életvitelszerűen, de – van köze valamelyik part menti házhoz. Van hozzá legális hozzáférése. Mert akkor alakulhat úgy, hogy neki is lesz. 

Hogy a Kavicsos-tóhoz vezető bringatúránk legalább Csepel-szigeten belül kör alakú legyen, nem egészen abba az irányba megyünk vissza, mint amerről jöttünk. A tavat az M0 utcán keresztül hagyjuk el, és meg sem állunk a Tagi útig, pontosabban ott sem állunk meg, hanem rákanyarodunk, balra, majd megint csak megyünk és megyünk, egész addig, amíg be nem érünk Csepelre, a Tagi pedig bele nem fut a Királyerdő útba. Ezen haladunk tovább, de már nem sokáig, ugyanis a Duna partját célozzuk meg, ami pedig nincs messze. Itt találjuk a Kolonics György sétány végét, illetve a Nádfedeles Csárdát, ahol érdemes megállni egy jó halászlére, harcsapaprikásra, békacombra vagy bármi egyéb halkajára. Hangulatos a hely – pontosan olyan, mint a neve, klasszikus nádfedeles halászcsárda –, és jól főznek. 

A remekül bringázható Kolonics sétány tökéletesen alkalmas arra, hogy a halebédünket lemozogjuk. Nagyjából a sétány közepén azért adózhatunk a desszertnek is kicsit a Kis-Duna Büfénél, elvégre ha már ennyit letekertünk, akkor igazán megérdemeljük a fagyit. Szemben a másik oldal, a Molnár-sziget és Soroksár szintén hangulatos, és csak azért nem vágyunk át oda, mert már jártunk ott is, és ahol épp vagyunk, az is legalább annyira hangulatos. De előbb-utóbb a Kolonics végére érünk, visszakapjuk a bringautat is, ami visszavezet minket Csepel mélyére, majd azon keresztül oda, ahol pár órával korábban kettévált előttünk a bringaút, és mi jobbra haladtunk tovább. Most viszont balról érkezünk vissza, és a Kavicsos-tó látványának élményével gazdagabban suhanunk a Müpa, a Nemzeti Színház és a Boráros tér felé.