We Love Csömör
Csömör szuper hely, technikailag egy zsáktelepülés, vagyis átmenőforgalma nincs, ide célirányosan érkeznek az emberek. Például a lovardákba, a Csömöri-patak forrásvidékére vagy a horgásztóhoz pecázni, kirándulni, piknikezni, a szüreti bálra, a bringafesztiválra. Aktívak a sváb és a szlovák nemzetiségi programok, kulturális események is, a hagyományőrzés is fontos Csömörön, sokat tesz érte a közösség. Adott hát ez a kedves település, ami folyamatosan fejlődik a tradíciók életben tartása mellett, így természetes, hogy kicsit lassabb tempóban, de egyre-másra nyiladoznak az új helyek is.
A CIAO szíve a fatüzeléses kemence
A CIAO időszámításának egyik legfontosabb dátuma 2021 áprilisához köthető, ugyanis ekkor érkezett meg Szicíliából a kemencéjük. Pontosan egy időben az egyik tulajdonos, Attila kisfiával. Az étterem egy körforgalom közvetlen közelében, a Középhegy felé tartó út mellett található, jó parkolási lehetőségekkel. de akár biciklivel is érkezhetünk pizzázni, pláne melegebb időben, amikor a teraszon is időzhetünk. Már az étteremhez közelítve is érződik az orrot és a szellemet is kényeztető pizzaillat, ez a fatüzeléses kemence egyik nagyon áldásos hozadéka. Belépve a CIAO-ba ez csak fokozódik, és ekkor már látszik a lobogó tűz is, valamint a pizzák előkészítését is megfigyelhetjük, ez természetesen nincs rejtve a vendégek elől.
Nápolyi stílus, saját megvalósítás
Ádám Attila nem ma kezdte a pizzázást, sok helyen sokféle stílust és iskolát megfigyelhetett, ezért úgy gondolja, a CIAO pizzái nápolyi stílusúak, de az alapreceptúrában vegyíti minden olyan tudását, ami miatt szerinte élményszerű lehet ez a fogás. A puha, felhősebb harapásélmény helyett náluk a tésztának megvan a ropogóssága is. A feltétek sem áztatják el a hosszan kelesztett pizzatésztát.
A marinara, Margherita, pármai sonkás vagy éppen tonhalas alapverziók mellett minden hétre jut egy-egy extra ajánlat pizzából, tésztából és levesből is. Az étlap nincs bő lére eresztve, kellemes egyensúlyi állapot alakult ki, mindenből hozzák a kedvenceket.
Többször is jártunk náluk, és lettek már pizzakedvenceink is. Az egyik a bufala, ami egyszerűségében nagyszerű, hiszen bivalymozzarella, koktélparadicsom, bazsalikomlevelek és olívaolaj kerül rá. A crudo is jó választás: paradicsomos alap, mozzarella, pármai sonka és friss rukkola dobja fel. Arra is lehetőségünk nyílik, hogy saját preferencia szerint állítsuk össze a vágyott pizzát, hiszen az articsókától a szárított paradicsomig rengeteg ínyencséget tartanak a pizzapultban.
Amikor a carbonara tényleg carbonara
A CIAO konyhafőnökének temérdek olasz éttermes tapasztalata rengeteget segít abban, hogy a fogásaik eredetiségük miatt lehessenek népszerűek. A carbonara guancialéval (érlelt olasz tokaszalonna) készül, sok parmezán és tojás segítségével, a lasagnét a fatüzeléses kemencében fejezik be, de a saltimbocca is a valódi receptúra alapján készül. Változtatást maximum a modernebb tálalásban láthatunk, de az ízek és a receptek autentikusak.
Szívvel-lélekkel, olaszul
Attila és Sándor meg persze az egész csapat rendkívül büszke a vendégkörükre. Arra is, hogy aránylag hamar kialakult egy törzskör, akik örömmel kóstolják meg az újdonságokat, és hiába ismerik már jól az állandó étlapot, bármikor szívesen érkeznek egy tésztára, pizzára. A visszajelzésekben mindig szerepel az ízletes ételek mellett az odafigyelő, szívélyes vendéglátás, hogy a csapatot tényleg érdekli a vendégek véleménye, javaslata, abszolút megvan a párbeszéd. Ha a CIAO-ban ajánlást kérünk a pincérünktől, biztosan lesz egy-egy története és javaslata, ha nem tudunk dönteni. Amennyiben bármilyen egyéni kérésünk lenne, azt is könnyedén megoldják, nincs lehetetlen. A tulajdonosok pedig a legtöbbször eleve a házban tartózkodnak, mert jól tudják, hogy fontos a házigazda jelenléte.
Csömör és a környék is örülhet, hogy van egy ilyen megbízható étterme, ahová ugyanúgy betérhetünk egy sietős hétfői pizzaebédre, mint ahogy náluk tölthetjük a családi vagy baráti szülinapot is, proseccóval, spritzekkel és klasszikus tésztákkal, pizzával. A zenei aláfestés pedig nem ütött-kopott italo disco lesz, náluk mindig olasz rádió szól, aktuális favoritokkal, hadarós műsorvezetőkkel. Kellemes az olasz szó az ebéd mellé.