Már négyévesen tudott úszni Hajós Alfréd, aki nemcsak sportember, de remek építész is volt

Örömünnep volt 1896. április 11-e, amikor Hajós Alfréd nem egy, hanem két olimpiai aranyat is nyert az első újkori olimpián Athénban, ráadásul úgy, hogy a hazai sajtó vajmi kevés esélyt látott a magyar úszó győzelmére. Az, hogy a sportoló 100 és 1200 méteren is remekelt, egyáltalán nem véletlen: éjt nappallá téve edzett, hajnalban kelt, csak hogy még egyetemi órái előtt legyen ideje az úszásra. Felkészülés tekintetében is nehezített pályán mozgott, ugyanis nemcsak sportlétesítményeknek volt híján a főváros, de a téli, kora tavaszi időszak sem kedvezett a sportolóknak. 

Kora reggel a Rudasban rótta a métereket, pár órára rá már a rajzasztalnál tervezett

Az úszók csak egy téli uszodában tudtak gyakorolni, a Rudas kis medencéiben, amelyekből 17 méter volt úszásra alkalmas, ráadásul csak reggel, mielőtt megérkezett volna a fürdőzni vágyó tömeg. 

Hajós Alfréd már 5-kor talpon volt minden reggel, hogy a Sétatér (ma Bank) utcától a Lánchídon át megtegye a Rudas fürdőig az utat, még akkor is, ha jégeső esik vagy szélvihar tombol.

Úszni már négyévesen megtanult, amikor édesapja levitte az épülő Országház előtt horgonyzó Scholtz-féle dunai uszodába, saját bevallása szerint egy hónap múlva egyedül úszkált a medencében, apját pedig egy idő után rendszeresen maga mögé utasította. Mindig lenyűgözve nézte az úszókat és a műugrókat, közéjük szeretett volna tartozni, elhatározását pedig csak erősítette, amikor a szeme láttára egy tehergőzös keltette hullámban édesapja elmerült és megfulladt.

„Hol tanult meg ilyen jól úszni?” „A vízben.”

Az 1896-os millenniumi ünnepségek miatt már eleve készültségben éltek a magyarok, de az extázis a tetőfokára hágott, amikor kiderült, hogy Magyarországot is meghívták az újkori olimpiai játékokra. Az ország minden szegletéből jelentkeztek a sportoló ifjak, így Hajós is, aki innentől kezdve már nemcsak hobbiból úszott, hanem versenyekre, különféle bajnokságokra is járt, bár eleinte titokban. Ekkor már a Műegyetem hallgatója volt, az olimpiai részvételhez külön engedélyt kellett szereznie, és meglepetésére a dékán egyáltalán nem lelkesedett az ötletért, mert úgy vélte, hogy csak „a léha emberek sportolnak”.

Az úszóversenyszámokat egy öbölben rendezték meg, viszont a víz jóval hidegebb volt, mint amihez az úszók szokva voltak: 11 fokos vízben, hullámok között kellett megtenni a kijelölt távot. Hajós eredetileg 3 számban indult volna, de az 500 méteres rajtját lekéste, ugyanis alighogy kikászálódott első győzelme után a vízből, a másik szám mezőnye már el is indult. Hiába kente be testét ujjnyi vastag faggyúval és tettek rá a verseny után melegítő pokrócot, annyira magánkívül volt, hogy amikor a görög trónörökös megkérdezte tőle, hol tanult meg ilyen jól úszni, csak annyit tudott válaszolni, hogy: „A vízben.” 

„Pisztolylövés jelezte az indulást, s vadul nekivágtam a tarajos, húsbavágó hideg víznek… Észre sem vettem, hogy a vízben kifeszített kötél horzsolja a mellemet, csak úsztam, úsztam… Azt sem tudtam, hányadik helyen vagyok. Még fel sem eszméltem, amikor a mindinkább erősödő moraj és a tömeg zúgása jelezte, hogy a versenyzők célba értek. Egyszerre csak a kiáltásokból »Zito I Hungáriai«, »Éljen Magyarország!« hangjai váltak ki és a versenybíróság hajóján a legmagasabb árbocra lassan felhúzták Stobbe Ferenc bokrétaünnepi zászlaját. (...) Győztem! Győztem! 1 p 22.2 másodperces időt úszva első lettem az olimpiák történetében az első úszóversenyek során” – írja az Így lettem olimpiai bajnok című visszaemlékezésében.

Már 1913-ban stadiont tervezett

Belépett az első magyar labdarúgócsapatba is, melynek egészen 1904-ig tagja volt, ekkor vonult vissza az aktív sportélettől, és sportvezetőként, sportújságíróként, valamint tervezőként tevékenykedett. A sport és az ország sportlétesítményeinek építése, fejlesztése volt a szívügye, számtalan újságcikket és tanulmányt írt róla, ahogy rengeteg tervet készített különféle stadionokról és sporttelepekről, a 30-as évektől kezdve pedig egyre több ilyen típusú épületet tervezett.

Miután a Műegyetemen megszerezte diplomáját, olyan híres építészek mellett dolgozott, mint Alpár Ignác és Lechner Ödön, így nem meglepő, hogy amikor megnyitotta irodáját, szecessziós és historikus stílusban tervezett. Az egyik első megvalósult terve a Markó utcai főreáliskola torna- és rajzterme, majd ezután elnyerte az Abonyi utca és a Szabó József utca sarkán álló Magyarországi Református Egyház zsinati székházának tervezését – ezt az épületet pár éve szépen felújították. Egyre több megbízást kapott, bár a nagyobb munkákat inkább vidéken, de azért Budapesten is van jó pár olyan épület, amit neki köszönhetünk.

A 20-as években felhagyott a historizmussal, és a modern, konstruktív szellemiség felé vette az irányt. Ezeknél az épületeinél a tartószerkezet ugyanolyan esztétikai értékkel bír, mint egy szimpla homlokzat, úgyhogy nem véletlen, hogy a margitszigeti uszoda belső terében is látszik a ház szerkezete és logikája. Utóbbit leginkább a csarnoképületeknél és a stadionoknál lehet megvalósítani, és mivel Hajós Alfréd számtalan ilyet tervezett, tökélyre fejlesztette a stílust. 

Az 1924-es nyári olimpiai játékok művészeti versenyén Lauber Dezsővel közös stadiontervével elhozták az ezüstérmet (első díjat nem osztottak), ennek továbbtervezett verziója épült meg a Margitszigeten. 1929-ben írt ki pályázatot egy fedett uszoda tervezésére a Magyar Királyi Vallási és Közoktatási Minisztérium, ám az építészeknek egyáltalán nem volt egyszerű dolga, ugyanis meg kellett oldaniuk, hogy a hatalmas épület ne nyomja el a természetet.

„Napokat töltöttem a kiszemelt hely közelében, impresszimokat merítettem, hangulatokat gyűjtöttem tervemhez. Ki akartam fejezni a vonalak vezetésében azt a vágyamat, hogy a fedett uszoda épülete ne legyen nyomasztó hatású, ne tolakodjék és ne ízetlenkedjen. (...) Maga a terv annak a közönségnek készült, amelyet 35 esztendő óta ismerek s amelynek lelki világát betéve tudom. A soviniszta, elfogódott, gyorsan izguló, aranyszívű magyar közönség, amely vasárnapi ebédjét csak félig fogyasztja el és rohan a versenyekhez. Türelmetlen a jegyváltásnál, gyorsan helyéhez akar jutni s ott zavartalanul élvezni a versenyeket, a versenyek után pedig gyorsan eltávozni. Olyan problémák ezek, amelyekkel a tervezőnek az előcsarnokok, pénztárak, lépcsők és tribűnök megtervezésénél meg kell küzdeni” – olvasható a Budapesti Hírlap 1929-es számában.

Az uszoda hatalmas sikert hozott számára, 1931-ben még a tervben lévő Árpád hídhoz is adott be pályaműveket, de a háborús időkben megfogyatkoztak a megrendelései. Sportsikereinek köszönhetően sokáig mentesült a zsidótörvények alól, de a nyilasuralom idején már bújkálnia kellett. A háború után újra tudta indítani vállalkozását, de az államosítást nem úszhatta meg, végül az Ipari Épülettervező Vállalatnál kapott állást, itt készítette utolsó munkáját, a Kelenföldi Hőerőmű munkásotthonának épületét. Nevét nemcsak a margitszigeti uszoda, de Budafok-Tétényen egy tanuszoda, Gödöllőn és Pesterzsébeten pedig általános iskolák őrzik.