A címben szereplő robotokat persze nem szó szerint kell érteni, mert nem C-3PO és a Terminátor alapított jazz-zenekart, de a képzeletünkben akár az ő karmesterük is lehetünk, miközben a Magyar rapszódiák egy darabját játsszuk. Persze nem kell leállni a karmesterkedésnél, mert a Magyar Zene Háza legújabb „játszóterén” úgy kísérletezhetünk a hangokkal, mintha csak egy laboratóriumban lennénk. De ha épp ahhoz van kedvünk, akár még egy zenekart is alapíthatunk. A Kreatív Hangtérben pont az a jó, hogy a játszva tanulás élményét adja, mert miközben zenei útvonalakat építünk, olyan apróságokat is megtanulunk, hogy a csembaló nem egyszerűen billentyűs, de húros hangszer is.
Amikor télen bejártuk a Magyar Zene Házát, már akkor felfigyeltünk az állandó kiállítás terében egy zárt ajtóra Kreatív Hangtér felirattal, bár akkor még azt gondoltuk, hogy ez valójában Narniába vezet. De ha eltöltünk legalább egy negyedórát ebben a különleges interaktív térben, akkor tulajdonképpen sikerül dimenziót váltanunk. Utóbbit a Ritmushajtány vizuálja elég jól elhiteti velünk, mert miközben a különféle ütős hangszereket szólaltatjuk meg, a falon lévő animációk, a fények és a gyors mozgás kicsit olyan, mintha az űrhajónkkal bármelyik pillanatban dimenzióugrást hajtanánk végre. Aki viszont a realitás talaján maradna, azt a látvány a videójátékokra emlékeztetheti. Ez a hatalmas, drónszerű installáció valójában a klasszikus vasúti hajtány újragondolásán alapul, minden egyes kerekében három hangszer van, amelyik közül mi választjuk ki, hogy melyik és hányszor szólaljon meg, miközben egyre gyorsabban és gyorsabban hajtjuk az egészet.
A Kreatív Hangtérben összesen nyolc installációt találunk, ezek koncepcióterveit Váczi Dániel zenész, hangszerkészítő a Medence Csoporttal közösen készítette. Ezek olyan szerkezetek, melyekkel a zene elemeit hozzuk létre, miközben nemcsak játszunk, de megvizsgálhatjuk, hogy néz ki a hang rezgése, milyen a magassága, a ritmusa, sőt a színe – utóbbit a Hangfestőnél látjuk, ahol nemcsak színeket, de különféle formákat is létrehozhatunk a hangokkal – legyen szó zongoráról, éneklésről vagy füttyszóról.
A HANGolyópályához többször is visszamentünk, mert egyrészt előjöttek a gyerekkori emlékek, amikor különféle útvonalakat és akadálypályákat építettünk lényegében mindenből, másrészt kíváncsiak voltunk, milyen dallamok születnek, ha teljesen random pakolgatjuk egymás mellé a farudakat – ezek hosszúsága diktálja egyébként a tempót. Van itt négy, előre beprogramozott, jól ismert dal is, ha elsőre inkább azok megépítésével próbálkoznánk, és csak utána indulnánk el a szabad komponálás örömébe – elsőre mi is a Harry Potter főcímét építettük meg, csak utána vágtunk bele a kísérleti zenébe.
Minden szerkezet lényege, hogy a zenélésen túl ismeretterjesztő, tanító-oktató része is van, ez a Klavimera esetében különösen igaz, ami egy olyan speciális zongora, ami végigvezet minket a billentyűs hangszerek történetén és fejlődésén. Itt minden billentyűhöz tartozik egy-egy hangszer (összesen 18), és ha lenyomjuk az adott billentyűt, láthatjuk, hogyan működnek az adott típusok: a csembaló húrja megpendül, a tekerőlantnál pedig forog a mechanika – utóbbinál egészen meglepődtünk, hogy olyan a hangja, mintha valaki rátenyerelt volna az autódudára, és megállás nélkül nyomná.
Miután a zongoránál eljutottunk a futurisztikus hangokhoz és megnéztük a hanghullámokat is, a Chladni-Thereminnél úgy éreztük magunkat, mintha hirtelen kifejlődött volna az a szuperképességünk, hogy a kezünkkel képesek vagyunk a hangmagasságot és a rezgést irányítani.
Miután a zongoránál eljutottunk a futurisztikus hangokhoz és megnéztük a hanghullámokat is, a Chladni-Thereminnél úgy éreztük magunkat, mintha hirtelen kifejlődött volna az a szuperképességünk, hogy a kezünkkel képesek vagyunk a hangmagasságot és a rezgést irányítani.
Itt valójában az történt, hogy kipróbáltuk az első gesztusvezérelt hangszert (teremin), amin úgy lehet zenélni, hogy az antenna körül mozgatjuk a kezünket. Persze itt is az eredeti hangszer továbbgondolásáról van szó, úgyhogy ez egy elég speciális teremin, ami nemcsak kozmikus hangokra képes, de a hozzákötött vaslapon különféle geometriai formákká alakított hangokat látunk, ez pedig Ernst Chladni fizikus hanghullámos kísérleteihez köthető.
Szórakozásunk tetőpontja egyértelműen a robotzenekar megszólaltatása volt, itt a kezünkkel irányítottuk az alapvetően akusztikus, mégis kicsit digitális hangszereket. Ahogy Horn Márton intézményigazgató mesélte, az Orchestrion alapvetően Ligeti György koncepcióján alapul, vagyis hogy milyen lenne egy vezérelhető orgona, ami ráadásul más hangszerekkel is össze van kötve. Itt három előre beprogramozott dalt vezényelhetünk a kezünk fel-le mozgatásával – mi megpróbáltuk két kézzel is a karmesteri szerepet, de a zenekar elég zavarodottan játszotta az Amikor én még kissrác voltam című Illés-klasszikust.
A Kreatív Hangtérben bárki kikapcsolódhat, ismerkedhet és kísérletezhet a zenével, legyen gyerek vagy felnőtt, itt nem számít.
