A Bercsényi Klub, a Kertészeti Egyetemi Klub, a Lágymányosi Közösségi Ház/MU Színház, a B32 Galéria, a Szkéné és még számos más helyszín a rendszerváltás előtt és után a progresszív kultúra, elsősorban a kísérletező zene és képzőművészet helyszínei voltak. Mára a területen működik a Kortárs Építészeti Központ, a Város és Folyó Egyesület, a 11_11. Lágymányos, Szentimreváros, a Gellért-hegy déli lába ma a Bartók-negyedhez tartozik, amely Budapest egyik kulturális központja, az egyik legélhetőbb környéke. A Lágymányos kulturális terei című beszélgetés szervezőinek munkahipotézise az, hogy az egyes korszakok között kapcsolat áll fenn, s így távolról sem véletlen, hogy a progresszív, kísérletező kultúra úgyszólván az 1960-as évektől a kerület identitásának szerves része. A Mi a művelődési ház? bevezető beszélgetés után Lágymányos főbb helyszíneiről lesz szó, elsőként a B32 Galériáról.
A beszélgetés résztvevői: Bán András, Tatai Erzsébet
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
(Borítókép: Polyák Attila - We Love Budapest)