éjszakai élet

szerkesztés

Bohém magasélet, gyöngyöző buborékok a Párisi Udvarban – Exkluzív kínálat a most nyílt ÉTOILE Champagne Barban

Szerzők

  • Nagy Zsófia

2022. 04. 29. 13:23

A legenda szerint mikor Dom Pierre Pérignon megalkotta az első champagne-t, ízét a csillagokéhoz hasonlította. Így az ital már megszületésének pillanatától arra rendeltetett, hogy gyöngyöző buborékjaihoz az elegáns, csillagfényes és bohém francia esték hangulatát társítsuk. A jó pezsgő persze azért több ennél, elkészítése minimum két évet vesz igénybe a folyamat bonyolultsága miatt. Szerencsére az ital mindkét oldalát, a bohémséget és a mögötte álló szaktudást is megtapasztalhatjuk a Párisi Udvar Hotel passzázsrészében most megnyílt ÉTOILE-ban, ahol több mint 50-féle tételt, köztük az országban egyedülálló vintage champagne-különlegességeket is kóstolhatunk.

A Párisi Udvar Hotel nemcsak neve, de a közelmúltban felújított fényűző passzázsa miatt is az egyik szimbóluma a franciás sikknek és eleganciának. Napközben mindenkit várnak egy kávéra, süteményre vagy csak úgy bekukkantani, gyönyörködni a csodás térben. Mostantól azonban este 6-tól beindul az igazi magasélet, a sütizgetés józan hedonizmusa átadja a helyét a bohém eleganciának, a zenék, a fények és a csodás champagne-ok világának. A most megnyílt ÉTOILE neve franciául csillagot jelent, ezzel utalva a champagne eredetéhez kapcsolódó legendára és az ital természetes ragyogására. 

Fotó: Gündüz Attila

Fotó: Gündüz Attila

A bár különlegesnek számít Budapesten, hiszen itt csak champagne-okat, vagyis olyan francia pezsgőket kóstolhatunk, amelyek arról a területről származnak (Champagne-ból), ahol a pezsgő eredetileg megszületett. Ezekből és néhány belőlük készült koktélból Virágh Csaba, a bár Head Somelier-je készített különleges válogatást, az italokhoz pedig Lutz Lajos, a Párisi Passage és a Párisi Udvar executive chefje, a Bocuse d'Or Akadémia tagja álmodott falatkákat, ízelítőket.

Fotó: Gündüz Attila

Fotó: Gündüz Attila

Az ÉTOILE-ban a szakmaiságra is gondot fordítanak, hiszen a legjobb italok élvezetéhez és a szórakozáshoz az is hozzátartozik, hogy teljesen biztosak legyünk abban, hogy mit és hogyan fogyasszunk. Így a pezsgőlapon egyszerű, szórakoztató formában betekintést nyerhetünk az ital elkészítésének módjaiba, és rövid szótár is van, amelyben a tételek kapcsán feltüntetett legfontosabb fogalmaknak nézhetünk utána.

Fotó: Gündüz Attila

Horváth Dalma, a hely háziasszonya champagne-t kínál

Fotó: Gündüz Attila

Az itallapon 20 poharas tétel van, így különlegességeket, például olyan rozékat vagy vintage pezsgőket is kipróbálhatunk, amelyekhez eddig csak a kíváncsiságunk volt meg. Az itallap ezen részét úgy állították össze, hogy a legtöbb champagne-típusból legyen kóstolómennyiség. A poharas tételeken felül mintegy 50 palackos champagne közül is válogathatunk. Az igazi különlegességeket az itallap vége felé kell keresnünk, itt találhatók ugyanis a vintage, millésime, vagyis az egyetlen évjáratból származó champagne-ok és a nagy palackok, ahol a legtöbb tétel Magnum (1,5 literes palack), de hatliteres Mathusalem is van, a felső kategóriás champagne ínyencek  pedig megkóstolhatják a Bollinger francia champagne-ház több mint egymillió forintos palackját is.

Virágh Csaba head somelier, munka közben

Fotó: Gündüz Attila

A Lutz Lajos által összeállított ételkülönlegességeket, falatkákat úgy álmodták meg, hogy minél jobban illeszkedjenek az italokhoz. A remek champagne-okhoz szinte kötelező kaviármennyiségünket osetra kaviár formájában, blinivel, tejföllel és vajjal vehetjük magunkhoz, de nagyon finom az ázsiai marhatatár is, az édesszájúak pedig macaronválogatást kóstolhatnak.

Fotó: Gündüz Attila

Fotó: Gündüz Attila

Egyszóval igazán különleges és egyedülálló kínálattal rendelkező hely nyílt a pezsgőzés és a champagne-ok szerelmesei számára, és azoknak is, akik egyszerűen szeretik a jó italokat és franciás bohémsággal lazítanának egyet a ragyogó buborékok társaságában.

Hasonló tartalmak

Admin mode