Budapest környékének folyamatosan erősödő, minőségi gasztronómiai kínálatáról már több cikkünkben beszámoltunk. Ezúttal Pátyra vitt az utunk, ahol előzetesen csupán házias ízekre vágytunk, hangulatos környezetben. A Cukorborsóban azonban sokkal többet kaptunk ennél. Minél több ilyen és ehhez hasonló étteremre lenne szükség országszerte!
Valljuk be, sokunkban megvan az időnként csillapíthatatlan, nosztalgikus vágy a régi csárdák romantikus életérzése iránt. Nem csak a Liliomfiból is ismert, szigligeti, őszinte, paraszti vendéglátásra vagy a Jó ebédhez szól a nóta dalaira és az élő cigányzenére gondolok, hanem a gyermekkori emlékeket előidéző családias hangulatra és otthonos ízekre is, ami – őszintén szólva – nem minden sarkon található meg jelenleg kicsiny hazánkban.
Mifelénk ez a kategória ugyanis sajnos régóta eltűnőben van, többnyire csak gyenge alapanyagok, falon lógó ostorok és szekérkerekek, fantáziátlan ételek és erős túlárazás, amivek találkozhatunk helyette. Az egykori pátyi Fenyves Csárda helyén alakult Cukorborsó étterem azonban pontosan érzi a rezgést, világosan látja a régóta tátongó űrt és remek érzékkel találja meg az egyensúlyt a régi korokat idéző, őszinte, családi vendéglátás és a minőségi bisztrókonyha között, miközben igyekszik a környékbeli alapanyagokkal is játszani. Ez ugyan már nem csárda, hanem egy rusztikus hangulatú családi étterem, de hozza az emlékképeket és a modernitásukkal együtt is házias ízeket.
Balázs Attila üzletvezető-tulajdonos-pizzaszakács társával, Rákóczi Ferenccel álmodta meg a – korábban más vezetéssel, kínálattal és koncepcióval működő – Cukorborsót, ahol Poór Edit és Hornyák Olivér konyhafőnökökkel együtt meglátásunk szerint a legmagasabb minőségű éttermet viszik közel s távol a vidéken. Attila a Szatmár megyei Nagykárolyban született, de a romániai forradalmat követően a családja áttelepült, így 3 éves korától Pátyon nevelkedett. Ez pedig nemcsak helyismeretben teszi erőssé, hanem kapcsolatrendszerben is. Így tudnak húst szerezni a vadásztársaságtól, ezért van például termelői kecskesajtjuk a környékről, illetve saját gombászuk.
Nyilván imádok „gurméskodni”, de étteremtesztelések esetén tudjátok mit kérek ki minden egyes alkalommal, amennyiben találok az étlapon? A rántott húst. Mégpedig borjúból vagy sertésből. Magyarként nekem az az alfa és az omega. Ha nem jó, akkor a hely sem lehet jobb közepesnél, ha viszont jó, akkor tutira minden jó. Na, itt pedig egyenesen nagyszerű volt. Ott és akkor, az első falatnál eldőlt, hogy legközelebb nem a párommal, hanem fotóssal jövök vissza! Azért akkor még nem sejtettem, hogy az igazán remek fogások csak ezután vártak ránk.
Ahogy ígértem, visszatértünk és fotóskollégámmal meglepve konstatáltunk, hogy csütörtök délután kettőkor is – több foglalt tábla kihelyezése mellett – az asztalok legalább felénél ültek. Az első fogásunk a sütőtökkrémleves tökmaggrillázsos piskótával és tökmagolajjal (1490 Ft) volt, amit az egyik legselymesebbnek találtam a mostanság kóstoltak közül, a grillázs édessége is csak elsőre tűnt soknak benne: egy kifejezetten szép levessel kezdtünk. A Cukorborsóban a „klasszikus magyar fogások” (például harcsapaprikás, cigánypecsenye, Jókai bableves) jelenléte mellett pont az ilyen ételek adják a bisztróvilág frissességét.
Másodikként érkezett a füstölt lazactatár, avokádós pico de gallóval és focacciával (2490 Ft). Magáról a tésztáról majd később, most legyen elég csak annyi, hogy a rozmaringos focaccia egyszerűen fantasztikus! A pico de gallo tulajdonképpen egy friss salsa, ami némileg elemeire van ugyan szedve a tányéron, de elképesztően jól passzol az Attila édesapja által füstölt lazachoz és a házilag savanyított céklás gyöngyhagymához. A kissé telt krémleves után energetizáló frissességgel találkoztunk.
Attila azt mondta, hogy kóstoljuk meg a kacsát, közben pedig ő hozzálát a nápolyi irányt követő pizzánkhoz, amire szerinte nagyképűség lenne azt mondania, hogy kifejezetten nápolyi. Érkezett hát a rozé kacsamell sütőtökös gerslirizottóval és vajban sült zsályás körtével (3790 Ft). Rengeteg étteremben kóstoltam már szuvidált kacsamellet és a legtöbb helyen elcsépelten unalmas ételt kaptam, de nem itt! A szuvid ellenére – vagy azzal együtt – is tökéletes állag, a gerslirizottó pedig selymesen, a sütőtökkel együtt óvatosan olvad szét a szánkban. Semmi dominancia, csak harmónia, miközben maga a karemellizált körte is megér egy misét.
Mielőtt megkaptuk a Cukorborsó kedvence pizzánkat (házi paradicsomszósz, gorgonzola, szarvasgombaolaj, olasz főtt sonka, buffala mozzarella – 2790 Ft) úgy voltam vele, hogy persze, jól hangzik ez a nápolyi irányú pizza dolog, de kizárt, hogy ilyen jó minőségű bisztrókonyha mellett a pizzákkal is robbantani tudnának, egyszerűen nem maradhat rá fókusz és különben sem a belvárosban vagyunk. Biztosan nem lesz rossz, de Nápolyhoz semmi köze nem lesz, az biztos. Hatalmasat tévedtem! Írom is át nemsokára a nápolyi pizzás cikkemet és rakom is bele a Cukorborsót, ahogyan egyébként a Kedvenc éttermeink az agglomerációban válogatásba is hamarosan bekerül!
Hátra volt még a desszert, amiből hirtelen ráadásul kettő lett. Udvariasságból akartuk már csak megkóstolni, de a fotós kollégával gyakorlatilag egymás elől faltuk fel végül. A picit „újragondolt” Somlói galuska, ahogy a Cukorborsóban készítjük (1390 Ft) krémes dióhabbal van tálalva, a fehércsokis-mascarponés krém, mentás málnaöntettel és amarettivel (1290 Ft) pedig egyszerűen maga volt az álom. Én tényleg igazán kekec vendég tudok lenni, de a Cukorborsóban egyedül abba tudtam volna belekötni, hogy a sütőtökkrémleves enyhén édeskés grillázsára én szórnék egy csipet Maldon sót...
Bár már jó 10 éve elköltöztünk Pátyról, de szerencsére a család több tagja is a környéken él. Innentől kezdve lehetőleg még többet fogjuk látogatni őket, de általában csak étkezés előtt, vagy után, mert – bár nagyon jól főznek a családban – ebédre igazán nem illik csak úgy betoppanni sehova sem. Ebédidőben legfeljebb majd teszünk addig egy rövid kitérőt Páty irányába. Nagyobb utat is bőven megérne!
