A jó minőségű kistermelői élelmiszereket és a fenntartható vásárlást népszerűsítő Szatyorbolt 2012-ben nyílt meg. Az üzleten kívül már eddig is több helyszínen lehetett átvenni termékeiket, november közepén azonban megnyitották újabb egységüket, folyamatosan bővülő kínálattal, különlegességekkel, húsokkal, tejtermékekkel és legfőképp kiváló minőségű zöldségekkel várnak bennünket a Margit körúton, a nemrég nyílt Halkakas mellett.

A Szatyor Egyesület már hosszú ideje igyekszik rávezetni a városlakókat arra, hogy milyen jó érzés felhasználni, amit a természet magától ad, nem pedig elfogyasztani, amit megszerzünk tőle. Kevésbé széplelkű megfogalmazásban: 2012 óta működő Szatyorboltjukban olyan bevásárlóközösséget hoztak létre, ahol amellett, hogy Budapest-közeli, kíméletes termelésből származó vagy bio minősítésű élelmiszereket vásárolhatunk, személyes visszajelzéseket is adhatunk a termelőknek, és arról is érdekes információkat kaphatunk, hogy éppen mi történik az egyes gazdaságokban. 

Voltaképp azt élhetjük meg, hogy van egy saját kiskertünk, ahonnan hetente érkezik hozzánk a szezonális, szuper minőségű zöldség (például a Farm2Forktól, a Szőrös és Kisjuhász Kertészettől vagy a Zsámboki Biokerttől), viszont nem nekünk kell kapálni.

Voltaképp azt élhetjük meg, hogy van egy saját kiskertünk, ahonnan hetente érkezik hozzánk a szezonális, szuper minőségű zöldség (például a Farm2Forktól, a Szőrös és Kisjuhász Kertészettől vagy a Zsámboki Biokerttől), viszont nem nekünk kell kapálni.

A Margit körúton amúgy a sztenderd szezonális kínálat mellett sok izgalmas, kevéssé ismert vagy feledésbe merült, régen viszont sokat használt zöldséget találhatunk. A tél slágere a pasztinák, a csicsóka, ősszel tarlórépával, fodros kellel, tavasszal mangolddal, bordás kellel (pak choi), nyáron pedig extrasaláta- és babkínálattal találkozhatunk a megszokottabb zöldségek mellett. Ha pedig valamit nem ismerünk, kérdezzünk bátran, segíteni fognak a felhasználást illetően.

A legszuperebb opció kétségtelenül a zöldségszatyor, amelyet neten megvásárolva hetente különböző, az évszaknak megfelelő zöldségválogatást kapunk kézhez. Az online felületen nemcsak azt követhetjük nyomon, hogy milyen termékből mennyit kapunk, hanem azt is, hogy pontosan honnan, melyik gazdaságból érkeznek a zöldjeink. A szatyrok 3 méretben elérhetők. A kis szatyor 3950 Ft (ezért ezen a héten összesen közel 4 kg különböző, prémiumminőségű zöldséget kapunk – ez nagyjából egy hétre elég egy főnek), a nagy szatyor (2 fős háztartásoknak) 6500 Ft, a maxiszatyor (4 fős családoknak) 8500 Ft.

A szatyrok mellett a legkülönbözőbb háztartási eszközök, tisztítószerek (például Ahimsa, Cleaneco, Jármy Manufaktúra termékei), húsáruk (például István gazda, Gál Andrea) tejtermékek és tojások (például YouTyúk, Naszálytej, MecseKecske) és pékáruk (például Bake My Day, Minerva pékség) közül rendelhetünk, de helyben is megvásárolhatjuk ezeket és sok mást is, a remek szószoktól és pestóktól a magokig. Mindezt úgy, hogy a termékek Budapest 50, maximum 70 kilométeres körzetéből származnak. A szatyorboltosok összesen mintegy 30 termelővel dolgoznak együtt, java részük szezonális beszállító, 5-7 gazdálkodótól érkezik termék egész évben. A kávé, a tea és az egyéb, itthon nem megtermelhető árucikkek pedig külföldi fair trade és biogazdálkodásokból származnak.

Hosszú bekezdéseket szentelhetnénk most a környezettudatosságnak, a jegesmedvéknek, fölvázolhatnánk ökológiai katasztrófákat, amelyeket játszva oldhatunk meg a bevásárlóközösségekkel. Ezzel azonban egyrészt túllőnénk a célon, másrészt őszinték sem lennénk, mert be kell vallanunk, hogy mi az igazi indokunk arra, hogy rendszeres vásárlókká váljunk: a puszta háziasszonyi józan ész. Egyszerűen élvezzük, hogy dolgozó emberként is élhető nyitvatartási időben, előre összeszedik nekünk a jó minőségű idényzöldségeket, mi pedig kedvünkre kiegészíthetjük a szükséges tejtermékekkel, húsokkal, tésztákkal, magokkal vagy tisztítószerekkel a bevásárlást, anélkül, hogy kilométereket kellene caplatni zacskókkal a kezünkben, így télen is nagyon könnyű az egészséges zöldek köré fölépíteni a táplálkozásunkat

Bár az árak nyilván nem összevethetőek azokkal, amiket a nagy bevásárlóközpontokban találunk, az áruk és a szolgáltatás minősége miatt akkor is megéri a Szatyorboltban vásárolni, ha nem elsősorban az élelmiszer-pazarlás kérdésköre, az egyes termékek ökológiai lábnyoma vagy más környezettudatos életmóddal kapcsolatos kérdések vezetnek minket, csak szeretnénk jobban, könnyebben vásárolni. Bár elképzelhető, hogy a jó termékeket látva kedvet is kapunk ahhoz, hogy kicsit jobban vigyázzunk arra, ami körbevesz minket.

Címkék