Talán semmi nem jellemzi jobban egy ország vagy nemzet gasztronómiai és mentális állapotát, mint piacainak kínálata, jellege, hangulata. A piacozás mint életforma szerencsére egyre inkább visszatér a mindennapjainkba, ráadásul kezdi újra betölteni valós szerepét: a piac nem csupán a kötelező napi rutin színhelye, hanem minőségi időtöltés, kikapcsolódás és közösségi tér is.

A piac maga az élet. Aki járt már északon vagy, mondjuk, a Mediterráneumban, Bilbaóban, Barcelonában a piacon, az tudja, hogy olyan lüktetés és életszeretet jellemzi, ami bőven túlmutat a minőségi és friss alapanyagok beszerzésén. Valódi, mélyreható élményt kínál a turistacsapdák áruátcímkéző mentalitása helyett. A piac az, ahova kóstolgatni és nézelődni is járunk, meg persze találkozni, beszélgetni a régi ismerősökkel.

A Fény utcai piac egy ideje elindult már a minőségi fejlődés útján. Buda egyik legkedveltebb piaca egyre inkább kezdi újra betölteni a fent említett funkciókat, és ezen az úton a Skrei Halbolt és Büfé megjelenése jelentős előrelendülést eredményez. Dragsits Zsolt – Fóti Eszter tulajdonos hathatós segítségével – régi álmát valósította meg ezzel a minőségi halbolttal, hiszen gyerekkora óta az édesvízi – majd a tengeri – halak bűvöletében él. Enyedy Barnabás üzletvezető segítségével pedig a friss és komoly minőséget képviselő halbolt melletti „büfé” szenzációs halas street food ételeket kínál, poharazott borok és pezsgők kíséretében, ráadásul mindezt kifejezetten elérhető áron.

Továbbra is állítjuk, hogy semmilyen magára valamit is adó magyar piacról nem hiányozhat a házi sült kolbász és lángos kombó, de hogy ebben merüljön ki a kínálat, az igencsak avítt gondolkodást feltételez. Ráadásul annyira kézenfekvő, hogy ha valaki minőségi alapanyagokat árul, akkor elfogadható áron „piacos ételeket” is készítsen belőle helyben, hogy nem is értjük, miért nem csinálja mindenki. A Skrei olyan üdítő, mindenféle sznobériát kerülő természetességgel hozza ezt a „nyugati halasoknál” alapvető koncepciót, hogy az osztriga és a jéghideg pezsgő láttán közel sem a feleslegesnek ható urizálás gondolata jár át minket, hanem az örömteli önjutalmazásé. Mindez ráadásul nem a barcelonai La Rambla, hanem a Széll Kálmán tér közelében.

A boltok, üzletek jelenlegi árait látva szerintem egyre többünkben merül fel, hogy inkább kevesebbet vegyünk, de az tényleg legyen minőségi. Aki hasonlóan gondolkodik, az tökéletesen megtalálhatja itt a számításait. A saját fejlesztésű halászlevük (1990 Ft) intenzív, szuper állagú és meg van pakolva irdalt pontyfilével, a norvég hallevesben (2800 Ft) van garnéla, tőkehal, lazac, de eleve vagy tízféle hal csontjából főtt, és kókusztejjel van lágyítva, a feketekagyló-tál (3350 Ft) pedig valóban olyan, mintha egy halászfaluban tennék elénk, frissen és gőzölögve.

Osztrigák (9901550 Ft) és szűk, de remek borkínálat is társul az üdítő életérzéshez, amit csak tovább emel a fekete tőkehalból készült és akár édesburgonyával vagy bécsi burgonyasalátával is választható, ínycsiklandó sörös bundában sült fish & chips (mártással és természetesen választott burgonyával 3000 Ft) északi piacokat megidéző vagánysága. 

A Skrei egy újabb nagyon nyomós érv, hogy törzsvásárlók legyünk a Fény Utcai Piacon, mert nemcsak minőségi alapanyagok és az azokból készült friss és fantasztikus ételek kaphatók, akár egy pohár bor vagy pezsgő kíséretében, hanem ez egy olyan hely, amit hozzáértően és jól érezhetően szívből csinálnak. Nekünk ugyanis erről szól a piacozás: egy olyan helyről, ahol élményekkel telítődünk, és ahova – már távozáskor – alig várjuk, hogy visszatérjünk.

Címkék

Elérhetőségek

Skrei Halbolt 1024 Budapest, Lövőház utca 12. (Fény Utcai Piac, III., azaz utolsó előtti szint) Facebook-oldal