Fenyőházi Ervin világ életében vonzódott Franciaországhoz. Diákkorában, a Párizsban élő keresztapjánál töltött nyarak alatt pedig véglegesen beleégett a mással össze nem hasonlítható francia életérzés. Francia iskolában tanult, majd a tőzsde- és bankszektorban helyezkedett el, ahol nyelvtudását is kihasználhatta. Tavaly év végén azonban úgy döntött, hogy elég volt 35 év a nyakkendős-öltönyös világból, és inkább a szenvedélyének él: a francia sajtoknak.
A bolt olyan parányi, hogy először véletlenül elmentünk mellette, pedig nagyszerű az elhelyezkedése, hiszen a forgalmas Bécsi út melletti Bokor utcában bújik meg az üzlet. Céltudatosan érkeznek tehát a vásárlók – van, aki egyenesen Érdről –, kevés a beeső vendég az eldugott utcában. Ezek a sajtok egy hosszabb utazást is megérnek, a friss raclette-ről nem is beszélve!
A raclette lényege az olvasztott sajt, amit a félbevágott és felhevített sajtguriga vágott felületéről „kaparnak” (a francia racler szó azt jelenti, hogy ’kaparni’) a friss bagettbe. Itt egy szelet pármai sonka is kerül bele – pont csak az íze végett –, és remek savanyított hagyma és uborka is dukál hozzá. Egyszerűen kihagyhatatlan. Ha az ember a környéken jár, csak beugrik és raclette-tel a kézben már sétálhat is tovább.
Az igazat megvallva kár lenne csak úgy továbbrohanni, hiszen olyan francia sajtkülönlegességeket találunk itt, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk utánuk. Az alapnak számító ementáli, brie vagy comté mellett az állandóan változó kínálat része a sajtflórás (rúzs) pastor chaumes, a félkemény cantal, a faszenes morbier, a kékpenészes és kifinomult ízű fourme d'ambert vagy, mondjuk, a kecsketejből készült, krémes állagú bűche fleur de mont.
Jól láthatóan szerelemprojekt a Bon Fromage, ami az üzlethelyiség kis mérete ellenére közösségformáló erővel bír, hiszen a sajtrajongók eleve keresik egymás társaságát, ráadásul félszavakból megértik a másikat. Csodás világ ez, érdemes benne elmerülni, hiszen a trappisták és a Mackók után nyílik csak ki igazán. A Bokor utcában mi visszatérő vendégek leszünk.