Az V. kerület egyik eldugott kis utcájában bújik meg Marissa Reisman Vieira, a fiatal és elbűvölő brazil – és részben magyar – hölgy varázslatos reggelizője, bruncholója és főételeket is kínáló miniétterme, az A La Gringa. Hiába van a Vitkovics Mihály utca egy percre az Astoriától, mi, budapestiek mégsem sétálunk arra túl gyakran. Pedig sokkal többször kéne!
Hol is kezdjük a történetet? Az igazat megvallva, valóságos kultúrsokként éltük meg a tegnapi látogatást Budapest egyik legközpontibb, a belső területek éppen zajló felértékelődésének és lakosságcseréjének köszönhetően azonban jelenleg mégis kissé kihalt részén, a Gerlóczy Kávéház tőszomszédságában.
Még csak túlzott előítéletekkel vagy elvárásokkal sem tudtunk érkezni, mert mi, magyarok általában annyit tudunk Brazíliáról, hogy nagy és messze van, ami persze kétségtelen tény. Változatos és autentikus ételeiket, alapanyagaikat egészen más nyugodtan leülve megismerni, mint olvasni róluk, ráadásul egy teljes feltöltődéssel felérő élmény a szívből jövő, őszinte ember- és életszeretetüket megtapasztalni. Magam is meg vagyok döbbenve, hogy ilyen pátoszos dolgot leírok, de
ezen a csöppnyi helyen a szeretet egyszerűen ott van a levegőben.
ezen a csöppnyi helyen a szeretet egyszerűen ott van a levegőben.
És áthat mindent. Az ételeket, az italokat, a lüktető, mégis nyugalmat árasztó brazil zenét, és így egy tökéletes vendégélményt nyújt a betérőnek. Az atmoszféra egyszerűen magába szippant, és amikor pár óra múlva kilépsz az ajtón, meglepve tapasztalod, hogy nem a Copacabana homokjára érkezel, hanem itt vagy, a belváros egyik graffitikkel zsúfolt, eldugott zugában.
Marissa története sem hétköznapi. Magyar nagymamája egyszer csak a fejébe vette, hogy átutazik a világon és felkutatja a II. világháború után talán még megmaradt nyíregyházi zsidó rokonságát, és szólt Marissának, hogy idelátogathatna picit körülnézni és maradhatna akár egy hónapot is. Ennek 10 éve. A brazil lány pedig végül az itteni rokon mellett talán picit a saját, mélyen szunnyadó magyarságát is megtalálta.
Közben azzal szembesült, hogy egyrészt van némi hasonlóság a két nemzet konyhája között, másrészt a Budapesten élő, viszonylag nagy brazil kolóniának nincsen olyan autentikus étterme, ahova eljárhatnak, többségében ezért otthon főznek. Először ő maga kezdett a saját lakására vendégeket hívni, ahol a hagyományos brazil ételeket megfőzve hamisítatlan közösségi élményt adott a vendégseregnek, ami egyre csak nőtt, nőtt, míg végül ülőhely hiányában – nem vicc! – székkel a hónuk alatt érkeztek az érdeklődők.
Így született meg végül az A La Gringa, ahol a nemzetközi személyzet – van, aki az ukrajnai háború elől menekült Budapestre – már első találkozásra is olyan, mintha tagjai régi barátaink lennének. A nyitvatartás – hétfőn zárva tartanak – kedden és szerdán reggeli-, brunch- és ebédközpontú, csütörtöktől szombatig azonban estig nyitva maradnak, vasárnap ráadásul elképesztően hangulatos élő zene is szokott már déltől lenni.
Természetesen reggelivel kezdtünk, amitől – nem túlzás – teljesen el voltunk ájulva! Érkezett póréhagymás (780 Ft) és csirkés empada (890 Ft), ami nagyon hasonlít az argentin töltött batyuhoz, az empanadához, de az igazat megvallva ez a mostani volt a legfinomabb, amit valaha kóstoltunk. Kaptunk még egy kis kosárnyi pão de queijót (1530 Ft), ami leginkább talán a sajtos pogácsánkra emlékeztet, de ez gluténmentes és egészen fantasztikus állagú, alig tudtuk abbahagyni a „kóstolását”.
Ezenkívül nem tudtuk kihagyni a csirkés tápiókát sem (2995 Ft), ami egy félbehajtott „töltött tápiókalepény” fokhagymás szósszal és savanyított hagymával. Nemcsak isteni, hanem egészséges is! A brigadeiro-s répatortát már csak a szemünk kívánta, de persze elfogyott az is. A brigadeiro egy brazil csokis karamellcsoda, ami sürített tej, kakaópor és olvasztott vaj összemelegített, sűrített, majd kidermesztett elegye.
A reggelit követő beszélgetés során – nem vettük észre az idő múlását, és közel 3 órán át ott voltunk – ismét megéheztünk, jöhetett hát az ebéd. Ahogy említettük, a brazil és a magyar konyha között sok a hasonlóság, de alapvetően teljesen különbözik a kettő, sokkal inkább áthallások vannak. Ilyen például a marhapicadinho (3900 Ft), amit mi amúgy simán lepörköltöznénk. Alapvetően az is, csak itt paprikás helyett inkább paradicsomos az alap, és dominál benne a darabolt sárgarépa is. A fűszerezése is más, de valahol a francia boeuf bourguignon és a magyar pörkölt között van félúton, egy csipetnyi római köménnyel és korianderrel kísérve.
A cassava (3460 Ft) viszont olyan alapanyag, amit nem könnyű besorolni. Egy krumpliszerű gyökérről, magyarul a maniókagyökérről van szó, amit megfőznek és vajban megpirítanak. Egyedi íze és állaga miatt főételnek is megfelelne, de szerencsésebb a sharing koncepció alapján több fogást kérnünk, hogy mindenki mindent mindennel összekóstolhasson. A moqueca (4850 Ft) egy kókusztejes, chilis, paradicsomos rákragu, ami pont a csípősség kellemes határán mozog, és nagyon intenzív ízű főfogás. A köretként választott rizst (550 Ft) külön kiemelnénk, mert hagymával készítik, és önmagában is szívesen fogyasztanánk.
Hátravolt még a „prato feito”, ami egy olyan – rizst, babot, vinaigrette-et és farofát (őrölt maniókakeverék) is tartalmazó – tál, amit kérhetünk tojással (3500 Ft), cassavával (tehát maniókával – 3200 Ft) vagy házi kolbásszal is (3650 Ft). Izgalmas, az európaitól elütő ízvilág, változatos állagok és remek egyensúlyok: igazán különleges ételekkel van dolgunk.
Zárásul megkóstoltuk (befaltuk) a csokis maracujamousse-t (1630 Ft), és boldogan csevegtünk tovább a brazil életfelfogásról, a nyüzsgő Budapestről és a nyíregyházi ősök emlékéről. Egyszerűen imádtuk az A La Gringát, és teljesen feltöltődtünk tőle, hogy egy ilyen parányi helyen mennyi kedves és szeretettel teli embert találtunk. Nagy utazásnak gondoltuk, de rosszul tudtuk, kedves barátaim: Brazília nem olyan nagy, és nincs is olyan messze. Itt bújik meg a közeli Vitkovics Mihály utcában.
