A képet Alex Buono megbízásából készítette Vidák Zsolt illusztrátor, aki a Netflixen futó, Russian Doll című sorozat új évadának executive producere. A grafika készítése több hónapot vett igénybe.
Nagy rajongói vagyunk Vidák Zsoltnak, egyrészt azért, mert vicces grafikái legtöbbször Budapestet vagy annak egy szeletét, épületeit, lakói életének apró mozzanatait mutatja be, már-már egy böngészőhöz hasonló részletességgel, másrészt azért, mert mindig annyi humort és információt csempész bele a rajzaiba, hogy percekig el tudjuk nézegetni őket. Főleg az általa megadott információkkal együtt.
Vidák Zsolt 2008-ban végzett a MOME-n, több kiállítása volt már világszerte, sokszor dolgozik együtt magazinokkal, és rajzain bemutatta már a Széchenyi fürdőt, az Anker-palotát – víz alatt is –, de magát Budapestet is.
„A Keleti pályaudvart ábrázoltam, szokásosan telezsúfolva apró részletekkel és humorral. A képet Alex Buono megbízásából készítettem, aki a Netflixen futó, Russian Doll című sorozat új évadának executive producere. Budapesten forgatták a sorozat jelentős részét, és ennek az eseménynek emlékéül adta Alex a szereplőknek a képet. A kép digitális technikával készült, és a végleges formáját limitált darabszámú, sorszámozott giclée nyomat formájában érte el” – mesélte nekünk Zsolt.

A képen a MÁV 424-es mozdony domináns helyet kapott, utalva a forgatáson használt mozdonyra. A képen megjelenített hét szereplőt is, illetve Alexet is egy hangosbeszélővel a kezében.
Rengeteg humoros jelenetet fedezhetünk fel a képen, ahogy Zsolt többi grafikáján is. Például egy szőnyegbe csavart hullát cipelő férfi éppen felszállni készül a vonatra, vagy láthatunk az előtérben egy kisfiút, aki a bőröndjét próbálja bezárni, és kilóg belőle egy kéz, de találunk egy alakot is, aki a vonat ablakán próbál bemászni, és még sok egyéb aprósággal színesítette a képet, amely készítése több hónapot vett igénybe.