A budapesti utcák, utak és terek nevének eredetével foglalkozó cikksorozatunk negyedik része annyiból speciális, hogy most olyan közterekről lesz szó, melyek névadója egy-egy nő volt. Ha a személyekről elnevezett utcákat vesszük sorra, hamar kiderül, hogy a névadók 90%-a férfi, és mindössze 10% jut a nőknek. Ezek közül emelünk ki párat.
Annak, hogy kevés a női névadó, az is lehet az oka, hogy az ismert emberek nagyobb részt férfiak voltak. Persze ez még nem indokolja azt, hogy akkora legyen a különbség, amekkora. A nőkről elnevezett utcák nagyobbik fele ráadásul nem konkrét személyhez köthető, hanem csak egy női keresztnévhez (például Ágnes, Zsófia). Vannak persze itt is speciális esetek, mint az Erzsébet, ami ha nem Árpád-házi Szent Erzsébetre utal, akkor Wittelsbach Erzsébetre, vagy ahogy mindenki ismeri őt, Sissire. Ha a nőkről elnevezett utcákat nézzük, akkor ebből van a legtöbb Budapesten.
Mielőtt konkrét utcák névadóit vennénk sorra, egy – félig-meddig – tévedést is fontos kiemelni. A nőkről elnevezett utcák közé sorolják a II. kerületi Szép Juhászné utat is. Első blikkre valóban oda tartozik, ám a névadó valójában egy azonos nevű vendéglő volt, amit ráadásul egy férfi építtetett fel, még valamikor a 18. században. A vendéglő viszont már valóban egy nőről kapta a nevét – már ha egyáltalán élt a valóságban. Ugyanis a vendéglőt arról a Mátyás királyos meséről nevezték el, amiben az igazságos uralkodó szemet vetett a szép juhásznéra...
Sosem élt, mégis utcát neveztek el róla
A XIX. kerületi Wekerletelepen találjuk a Dobó Katicáról elnevezett utcát. Róla mindenki tudja, vagy ha nem is tudja, de a névből kikövetkezteti, hogy a nagy egri várvédő hős, Dobó István rokona, mégpedig a lánya. Pedig egy fiktív, kitalált személy volt, akit Tóth Kálmán költő és színdarabíró talált ki 1862-ben egy történeti vígjáték kedvéért, aminek Dobó István kitalált lánya volt a cím- és főszereplője. Egyébként Dobónak valóban volt egy lánya – és két fia –, ám őt Krisztinának hívták, és rövid, mindössze harminc évig tartó élete során három férjet is elfogyasztott, köztük Balassi Bálintot. De Dobó Krisztináról nem neveztek el se utcát, se teret.
A múzsa, aki kiütötte a nyeregből a sógorát
A Szegedy Rózáról elnevezett utcát a II. kerületben, Máriaremetén találjuk. Az 1774 és 1832 között élt nő elég jó, nemesi családból származott, akiről már a kortársai is csupa jót nyilatkoztak: okos, szép, határozott és erős. Bár kolostori életre készült, a költő Kisfaludy Sándor éveken át tartó, kitartó szerelmének nem tudott ellenállni. 1800-ban házasodtak össze, 32 évig, a nő haláláig éltek együtt boldogan. Szegedy Róza széles körű műveltsége miatt emelkedik ki a többi művészfeleség közül, aki méltó szellemi partnere volt a férjének. Hárfán játszott, táncolt, kézimunkázott és verseket is írt, ráadásul a katonáskodást gazdálkodásra váltó Kisfaludynak még abban is remek partnere volt, Róza ürmösbora messze földön híres volt. Ezek után nem véletlen, hogy a költő múzsája is volt a felesége, mint ahogy az sem, hogy még utcát is elneveztek róla Budapesten – ami az átnevezés előtt egyébként a férj, Kisfaludy Sándor öccsének, Kisfaludy Károlynak a nevét viselte.
A tragikus sorsú operaénekesnő
A Vár alatti utcák egyike a Szabó Ilonka utca, melynek névadója híres operaénekes volt, elsősorban koloratúrszoprán (a legmagasabb fekvésű énekhang) és szubrett szerepeket énekelt. A 30-as években szépen felfelé ívelő karrierjét a háború akasztotta meg, amiből a férjével az oldalán maga is aktívan kivette a részét. Az ellenállási mozgalmat segítették, ami a sorsukat is megpecsételte – vagy így, vagy úgy. A Farkasréti temetőben nyugvó Szabó Ilonka 1945-ben bekövetkezett halálának több verziója is van. Az egyik szerint egészségügyi okai voltak: szerencsésen megszülte a gyerekét, miközben őt elvitte a gyermekágyi láz, de az is lehet – a halotti bizonyítványba ez került, bár ez nem jelent semmit –, hogy a tífusz végzett vele, miután koraszülött gyerekét világra hozta. A másik verzió sokkal durvább: illegális papírokat vitt az ellenállóknak, ám a nyilasok elfogták és halálra kínozták, bár egy másik elmondás szerint a lebukott, majd elmenekült férje miatt végeztek Szabó Ilonkával.
A harcos amazon
Huszka Jenő híres operettje, a Mária főhadnagy nem másról szól, mint a német származású Lebstück Máriáról, a róla elnevezett utca pedig Újpesten található, ahol élete utolsó 12 évét töltötte. Harcolt a bécsi forradalomban, majd a magyar szabadságharcból is alaposan kivette a részét – mint férfi, Lebstück Károly néven. Számos dicső tette járt szájról szájra: egy alkalommal sikeresen megküzdött három császári katonával, a verpeléti csata után pedig egymaga 86 sebesült életét mentette meg. 1849 májusában ment férjhez, az esküvőn pedig női ruhában jelent meg, a nagy többség számára ekkor derült ki, hogy „Károly” valójában Mária. A szabadságharc leverése után fél évig Aradon raboskodott, majd kiutasították Magyarországról. Horvátországba menekült, ahol Jellasics bán, aki anyai részről a rokona volt, a védelmébe vette a harcos amazont. 1870-ben tért vissza Magyarországra, ahol csendben, de nagy becsben tartva élt egészen haláláig.
Az első örökös tag
A Nemzeti Színház örökös tagja címet 1881-től adják át az arra érdemes művészeknek. A cím 2000-ben, az új Nemzeti megszületésekor kettévált: lett egyfelől Pesti Magyar Színház (a régi Nemzeti) örökös tagsága és a Nemzet Színésze cím. Ez utóbbinak felelnek meg a 2000 előtti örökös tagsági címek. Ezt elsőként egy színésznő, Prielle Kornélia kapta meg, aki korának ünnepelt színészi nagysága volt. Róla egy külön cikkben is írtunk, most csak annyit, hogy halálakor óriási tömeg kísérte utolsó útjára, ami a Nemzetiből a Keleti pályaudvarra vezetett; ugyanis Szabadszálláson helyezték örök nyugalomra. Prielle Kornélia nevét ma egy XI. kerületi, kelenföldi utca viseli.
Az első magyar orvosnő
Hugonnai Vilmáról 1968-ban neveztek el utcát a XXII. kerületben, Nagytétényben. A grófi családból származó asszony mindig is többre vágyott, mint ami a maga korában – 1847 és 1922 között élt – egy nőnek kijárt. Elsősorban a természettudományok érdekelték, és amikor a Zürichi Egyetem 1869-ban megnyitotta a kapuit a nők előtt is, jelentkezett. Mivel a férje csak szóban támogatta, anyagilag nem, nagyon nehéz körülmények között élve lett orvos. Miután 1880-ban visszatért Magyarországra, csak akadályokba ütközött, amikor szerette volna érvényesíteni a diplomáját. Végül 17 évet kellett várnia arra, hogy nő létére elismerjék mint orvost, és bár szakmáját gyakorolhatta, folyamatos csatákat vívott a női egyenjogúság és a nők szellemi pályán való érvényesülése érdekében. Közben szülésznővé és katonaorvossá is képezte magát, és rengeteget tett annak érdekében, hogy az egészségügyi szakmában akár orvosként is egyre több nő vehessen részt.
