A Budaörsön tavaly ősszel nyílt Delili jó ízléssel összeállított kínálata mellett hatalmas erénye a mosolygós és őszintén vendégszerető hangulata is, mert lehet bármilyen jó egy üzlet kínálata, ha nem jön át az a fajta pozitív rezgés, ami miatt örömmel térünk vissza újra meg újra.

Mivel korábban mindig sietnünk kellett, ezért kétszer már elmentünk a Budaörsön októberben nyílt Delili előtt, de harmadszorra nem tudtuk megállni, hogy ne álljunk meg. Gusztusos, kulturált környezet fogad már az utcafrontról is, belépve pedig

olyan érzés fog el minket, mintha Willy Wonka csokoládégyár helyett delikátüzletet nyitott volna. A színek, az illatok, a hangulat és persze maga a kínálat is annyira otthonosan csábító, hogy legszívesebben leülnénk pár órára és végigkóstolnánk mindent.

olyan érzés fog el minket, mintha Willy Wonka csokoládégyár helyett delikátüzletet nyitott volna. A színek, az illatok, a hangulat és persze maga a kínálat is annyira otthonosan csábító, hogy legszívesebben leülnénk pár órára és végigkóstolnánk mindent.

A lokálpatrióta Vaskó Attila és felesége, Parádi Szilvia által tavaly ősszel nyitott, a környéken hiánypótlóan minőségi delikátnak az olasz hústermékek, a holland sajtok, a házi kencék, a dubaji Maromas cég olasz pörkölésű kávéja, a többszemélyes antipastitálak, a Szabi a pék pékáruiból készülő szendvicsek, a szicíliai pisztáciás cannolo és a magyar kistermelők ínyencségei mellett hatalmas erénye a mosolygós és őszintén vendégszerető hangulata is – mert lehet bármilyen jó egy üzlet kínálata, ha nem jön át az a fajta pozitív rezgés, ami miatt örömmel térünk vissza újra meg újra. A Deliliben pedig, úgy tűnik, minden remekül klappol.

Az időszakosan elérhető porchetta receptjét egy nápolyi kikötői bódé tulajdonosa adta, a hummuszé az izraeli Eilatból való, a tonhalkrémbe az Olaszországból beszerzett tonhalon kívül csak só, bors, olíva és citrom kerül, a körözöttből pedig direkt kihagyják a lila hagymát, hogy nappal, munka közben is fogyasztani lehessen. Apróságnak tűnő dolgok ezek, de higgyétek el, az ilyenek tudják megkülönböztetni a kiválót a jótól.

A Delili egy olyan hely, ahol mosolyogva fogadnak, döntéshozatal előtt pedig szívesen adnak a pultból egy falat kóstolót, és majdhogynem megpróbálnak lebeszélni róla, hogy nagyobb mennyiséget vegyünk egyszerre – mert ne pár naposan csipegessünk belőle az otthoni hűtőnkből, hanem inkább vigyünk majd újra frissen, ha elfogy és ismét megkívánjuk. Nem akarjuk túlragozni, de szerintünk a jó ízléssel kialakított, remek kínálat mellett ezekről kellene hogy szóljon a nagybetűs delikátvilág: a kiépített bizalomról és a családias hangulatról. Pont azokról, amik miatt majd visszajárunk.

Címkék

Elérhetőségek

Delili 2040 Budaörs, Szabadság út 98. Facebook-oldal