2022. március 23–24-én újra a Hungexpo lesz az európai gasztronómia központja, hiszen hat év után – a Sirha keretein belül – ismét Magyarország rendezi a Bocuse d’Or európai válogatóját. A 2016-os verseny megrendezése és az ott elért fantasztikus magyar siker – Széll Tamás csapatának győzelme – közelebb hozta egymáshoz a magyar szakembereket, emellett pedig a szakma meghatározó nemzetközi kiválóságai közelebbről is megismerhették a magyar gasztronómiát, a nagyszerű alapanyagokat és borokat. Hasonló sikereket kívánunk a magyar csapatnak idén is!

Ahogy korábban beszámoltunk róla, tavaly október 21-én lezajlott a Bocuse d’Or magyar döntője a Hungexpón, ahol négy szakács szállt ringbe az első helyért. A szeptemberi világdöntőn az előkelő 11. helyet elérő Veres István visszalépésével négy résztvevőre olvadó döntőben négy kiváló szakács szerepelt. Az első bokszban Huszár Tibor, a nyírbátori Kakukk Étterem kreatív séfje foglalt helyet. A másodikban Kelemen Roland, a múltkori hazai döntő második helyezettje, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje versenyzett. A harmadikban a győztes Dalnoki Bence, míg a negyedikben Adamek Balázs, a székesfehérvári Diófa Étterem konyhafőnöke dolgozott. Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous-chefjeként nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét, így szerezve jogot az európai válogatóban való szereplésre, ami ráadásul 6 év után ismét hazai közönség előtt zajlik majd!

Én azt gondolom, hogy minden olyan lehetőséget, amellyel a magyar gasztronómiát és egyáltalán, a magyar értékeket meg tudjuk mutatni a nagyvilágnak, ki kell használni. Fontos eredmény, hogy ismét sikerült elérnünk, hogy magyar alapanyagokból dolgozzanak az európai csapatok. Kacsamáj, őzgerinc és -comb, tejföl és túró. Jelenleg 18 csapat dolgozik azon Európa-szerte, hogy ezekből a klasszikus magyar alapanyagokból a lehető legjobbat hozza ki” – mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

A versenytémák

A csapatoknak a szokott módon két ételt kell készíteniük a verseny során. A hústál kötelező elemei a már említett kacsamáj, őzgerinc és -comb, tejföl és túró. A tányértéma a „tavaszi tányér” fantázianevet viseli. Vegetáriánus melegétel a feladat, amelynek fő alkotóeleme a burgonya. A csapatok háromféle burgonyát használhatnak, ezek a Coronada, az Anuschka és a Madison. 

A hazai csapat élén a magyar döntőben magabiztos győzelmet aratott Dalnoki Bence áll. A Stand Étterem sous-chefje Szulló Szabina és Széll Tamás szárnyai alatt sajátította el a szakmát, konyhai filozófiájában nagyon nagy szerepet kapnak a magyar ételek és ízek. Bence igazi versenyző típus, korábban a Chaîne des Rôtisseurs Calgaryban megrendezett világdöntőjében is helyt állt. Saját Bocuse-történelme egészen régre nyúlik vissza, ugyanis 2016-ban már ő is ott volt a versenybokszban a budapesti eseményen, pályakezdőként másodcommis-ként segítette az olasz, valamint az osztrák csapat munkáját. A commis pozícióban a Debrecenből érkezett Nyikos Patrikot láthatjuk majd. Korábban Patrik is dolgozott a Stand Étteremben, a magyar döntőt megelőző időszakban a debreceni Ikon csapatát erősítette.

„Nagyon szeretem a magyar ételeket, a magyar ízeket, és nekem is az a küldetésem, hogy magyar ízekkel törjek be Európa élvonalába. Eddigi pályám nagy része Szulló Szabina és Széll Tamás csapatában telt. Patrikkal, a commis-nkkal is van közös múltunk, korábban dolgoztunk együtt a Stand Étteremben is. Mindenképpen magabiztosabbá teszi a felkészülésünket, hogy mindnyájan szinte félszavakból is értjük egymást, nagyon hasonlóan gondolkozunk, és nagyon egy a célunk. Most, hogy ráfordultunk a márciusra, heti hat napot a felkészülésre fordítunk. Vannak napok, amelyeket az előkészítéssel töltünk, és vannak napok, amelyeken időre készítjük el a versenyételeket” – beszélt Dalnoki Bence a csapatról és a felkészülésről.

A csapat coacha a pozícióban az előző versenyszezon lyoni döntőjében debütált Széll Tamás, a legsikeresebb és a legnagyobb tapasztalattal rendelkező hazai Bocuse d’Or-versenyző. Akárcsak hat évvel ezelőtt, ezúttal is Szulló Szabina a magyar csapat elnöke, így ő képviseli majd hazánkat a nemzetközi zsűriben. Szabina ugyanebben a pozícióban ott volt a 2016-os győztes csapatban is. 

A magyar Bocuse d’Or Akadémia legfontosabb feladatai között nemcsak az szerepel, hogy kétévente olyan csapatot delegáljon a versenyre, amely minden szempontból versenyképes a nemzetközi mezőnyben, hanem az is kiemelt küldetése, hogy különös gondot fordítson a következő generációk továbbképzésére, fejlesztésére is. Veres István korábbi commis-ja, Molnár Bence esete is azt mutatja, hogy van folytatása a commis létnek. Bence az előző versenyszériában Veres István commis-ja volt, tapasztalatának, tehetségének és szorgalmának köszönhetően azonban továbbra is az Akadémia, illetve a magyar csapat munkáját segíti a felkészülés során

A We Love Budapest szerkesztősége nevében remek versenyt, jó hangulatot és nagyszerű eredményeket kívánunk a magyar csapatnak!

Helyszín: Hungexpo
Időpont: 2022. március 23–24.
A magyar csapat a második napon versenyez, eredményhirdetés aznap 18 óra körül várható, amiről oldalunkon frissen beszámolunk majd.

Címkék