Amikor fiatal koromban enyhe gyomorégésre panaszkodtam, édesapám teljes természetességgel és a következő szavakkal nyomott a kezembe egy zöld üveges Salvus vizet: „Szervusz, Salvus!”
Amikor fiatal koromban enyhe gyomorégésre panaszkodtam, édesapám teljes természetességgel és a következő szavakkal nyomott a kezembe egy zöld üveges Salvus vizet: „Szervusz, Salvus!”
Amikor rákérdeztem, mégis honnan jött neki az ötlet, az volt a lényegre törő válasz, hogy: „Nagyapád is ezt itta.” A dolog működött, és a bükkszéki csoda után egyre inkább kinyílt nekem Buda elképesztően változatos keserű- és gyógyvízvilága is, és nagymamámmal állandó látogató lettem a Gellért-hegy lábánál lévő „vízivókban”.
Mi az Erzsébet híd lábához jártunk a legtöbbet, majd a palackozott Hunyadi és Ferenc József vizek lettek az általánosan fogyasztott fővárosi „kedvenceink” a családban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy számomra egyik sem volt szerelem első kóstolásra, de az ivócsarnokok és a gyógyfürdők mással össze nem hasonlítható belső világa teljes mértékben elvarázsolt. Éreztük ilyenkor, ahogy ránk telepszik a több millió éves történelem és elragad minket a titkos beavatottság érzése.
A termál- és gyógyvizek eredete
„A Kárpát-medence alatt a földkéreg az átlagosnál vékonyabb, 25-30 km-es, szemben más országokéval, ahol 30-60 km. Így a földmagma hőhatása erősebben érvényesül, a mélység növekedésével kilométerenként eléri az 50 Celsius-fokos emelkedést. Nem véletlen tehát, hogy sok helyen természetes úton is nagy tömegben törnek felszínre a meleg források, amelyek egy részét gyógyfürdőként hasznosítják. Ám a hőforrások nemcsak termálvízként értékesek, de a biológiailag rendkívül értékes ásványisótartalom, mikro- és makroelem-gazdagság következtében palackozott ásvány- és gyógyvizekként is méltán népszerűek. A különleges ásványianyagtartalom oka szintén a földtörténeti, geológiai adottságokban keresendő. Magyarország jelenlegi területét a körkörösen ívelő Kárpátok és az Alpok hegyvonulatai megvédték a tengerek és világóceánok ásványi sókat kivonó, összemosó hullámaitól. 15-20 millió évvel ezelőtt így alakulhatott ki ez a sajátos belső, úgynevezett Pannon-tenger, különleges élővilággal, makro- és mikroelemvilággal, amely rendkívül gazdag üledékréteget hagyott maga után. Ezeket a fő és keresztirányú törésvonalak mentén feltörő vulkáni hegyek belső kőzetének és máladékainak, a tenger gazdag élővilágának maradványai tették nagyon értékessé.”
(Forrás: Napi Gazdaság, 1996. október 3. – Arcanum Digitális Tudománytár)
A történet úgy kezdődött, hogy Bayer József budaörsi gazdálkodó azon siránkozott, hogy újonnan fúrt kútjait messzire elkerülik legelésző állatai, mivel nem ízlik nekik a keserűvíz, ami ugyancsak gyors bélműködésre serkenti őket. Elpanaszolta gondját egy jó ismerősének, Saxlehner József pesti posztókereskedőnek, és igencsak meglepődött, amikor az felajánlotta, hogy megvásárolja a haszontalannak hitt legelőket.1862-t írtak ekkor. Saxlehner még abban az évben néhány kutat fúratott, palackozónak nevezett kis kunyhót épített a legelő szélére, és a kutakból kimert vizet (Hunyadi János keserűvíz néven) üvegekbe töltve forgalomba hozta. A vállalkozás a vártnál is sikeresebbnek bizonyult. Az egykori feljegyzések szerint már ebben az esztendőben 40 875 üveg keserűvizet adott el, de feljegyezték azt is, hogy például 1913-ban, az I. világháború előtti utolsó békeévben 10 millió palack Hunyadi fogyott – emlékezett vissza a Képes Újság 1979. szeptember elsején megjelent száma.
A magyar keserűvíz hamar világhírű lett. A II. világháború előtt és alatt kivándorlók mesélték, hogy annak idején a New Yorkban partra szállókat a Szabadság-szobor lábánál egy hatalmas plakát fogadta: „Igyon Hunyadi János keserűvizet!” Saxlehnernek azonban hamarosan versenytársai is akadtak, akik a szomszédos Őrmezőn vásárolt területeken nyitottak kutakat, és Ferenc József keserűvíz, illetve Apenta víz néven hozták őket palackozva forgalomba. Az I. világháború kitöréséig úgy tűnt, a kutakban rejlő üzleti lehetőség korlátlan, a világégés nyomán azonban megszűntek a külföldi piacok, csökkent az eladás lehetősége és a kitermelés is, ami a háború utáni időszakban sem emelkedett már a régi szintre. A keserűvíztelepeket ekkor átadták a főváros kezelésébe, akkor volt ugyanis napirenden Budapest fürdővárossá fejlesztése. Ám az újabb háború derékba törte az elképzeléseket, és a harci cselekmények alaposan megtépázták a kutakat, megrongálták a telepeket, amik később, 1975-ben a Vízkutató és Fúró Vállalat kezelésébe kerültek, és megindult a tervszerű fejlesztés. (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár.)
Hazánkban a leghíresebb gyógyvízkutak főként Budán találhatók, nem messze az egykori balatoni műúttól, az Őrmezői lakótelep közvetlen szomszédságában. Itt nyerik ki a kutakból az egymással sok tekintetben rokon hatású Apenta, Hunyadi János és Ferenc József keserűvizet, melyek kiváló és ártalmatlan hashajtók, fogyókúrások hasznos segítőtársai, de hatásosak néhány krónikus epebetegségnél is, sőt szoptatós édesanyák is alkalmazhatják az elválasztás korszakában. Ez tehát a híres „Budai vizek” és azok keserű, mégis édes, rövid története.
(Forrás: Magyarország,1974. 03. 17. / 11. szám – Arcanum Digitális Tudománytár)
Forrás:
Arcanum Digitális Tudománytár
