Ha lánynak születtünk, jó eséllyel elmondhatjuk magunkról, hogy volt olyan életszakaszunk, amikor hercegnők szerettünk volna lenni. A legtöbben ugyan végül más, polgári szakma után néztünk, de ha végül sikerült a gyermekkori álmot beteljesíteni, akkor is rövid úton rájöhettünk arra, hogy a vágyott munkakör jóval sokrétűbb és fárasztóbb, mint ahogy elsőre gondoltuk. Most viszont az Irányi utcai Cloe Caféban kérges szívű felnőttként fél órára újraélhetjük gyerekkorunk tiarás-szép ruhás, gondtalan délutánjait. Arany, rózsaszín és pasztelles rózsahalmok – nézzük meg, mit találunk a kávézóban.

Noha mi kislányként inkább a lövöldöző cowboyos vonalat képviseltük, a Cloéba lépve három percen belül mégis úgy kortyolgattuk a nagyon is édes és díszes pumpkin spice lattét, mintha sose esett volna le a fejünkről a gyerekkori műanyag tiara. Ebben pedig nagy szerepe van Muszula Tímeának, a hely tulajdonosának, aki az apró részletek precíz kitalálásával olyan hangulatot alakított ki, amely azokat is magával ragadja, akik kevésbé élik meg női énjüknek ezt a finom, könnyed, virágokkal, cukorkás árnyalatokkal és édességekkel kecsegtető részét.

Timi amúgy igazi kislányos kislány volt, mindig is virágokkal akart foglalkozni. Nem véletlen, hogy első üzlete a Laura Virág volt, ahova igyekezett igazi provence-i tündérkertet varázsolni. A Cloe Cafe amúgy nem az első vendéglátós-vállalkozása, a hely ötlete azonban a virágbolt vendégeinek kívánságai nyomán született, hiszen többen is jelezték, hogy szeretnék hazavinni magukkal az üzlet hangulatát, vagy csak meginni ott egy kávét. Timi pedig arra gondolt, hogy ami Budapesten működik, működni fog máshol is, és úgy alkotta meg a Cloét, hogy később esetleg egy franchise-hálózathoz is alapot jelenthessen. Terve sikerülni látszik, hiszen Budapest, Szeged és Milánó után Londonban és Zürichben is nyílhat egy-egy Cloe.

Jóllehet a Cloét eddig csak kávézónak hívtuk, erőssége a hipercsajos, virágos-pasztelles hangulaton kívül a sokféle funkcióban van, hiszen amellett, hogy finomságokat kóstolhatunk, virágboltként is működik, illetve bonbonok, csokik, ajándéktárgyak közül is választhatunk, a szezonhoz és az éppen közelgő ünnepekhez kapcsolódóan. Bár nem gondoljuk, hogy a férfiak nagy számban fogják lecserélni a haverokkal való sörözést egy jó vattacukros gin-tonikra a Cloe virágfala előtt, azért ők is térjenek be ide, különösen akkor, ha valami igazán csajos meglepetéssel szeretnének kedveskedni családtagjaiknak vagy szívük választottjának.

Nőként pedig legjobb, ha lelazulunk és bevállalunk egy igazán hercegnős helyet a barátnőinkkel való csevegéshez vagy a kislányunkkal való kiruccanáshoz. Noha a finom salátáknak (például bufalamozzarella-saláta, 2890 Ft) és a kollagénes víznek (1490 Ft) hála nem fogunk akkor sem éhen maradni, ha szuper egészségtudatosak vagyunk, azt azért nem tagadhatjuk, hogy a Cloéban a cukrosabb, édesebb ízeké a főszerep. 

Ez amúgy egy teljesen tudatos döntés eredménye, hiszen a hely gyermekkori, bűntelen örömeink megéléséről szól. Minden étel helyben készül, még a biorózsát is itt aszalják az édességekhez, amelyek színvilágában az arany és a rózsaszín dominál. Kóstolhatunk itt szépséges Cloe tortát (1490 Ft) pezsgőkrémmel, epermousse-szal és kollagénnel, gyermekkorunk ízeit a mézes krémes (1490 Ft) idézi meg, de nagy kedvenc a rózsalekváros-pisztáciás croissant (2190 Ft) is. Kora este pedig gin-tonik (1990 Ft) és saját címkés pezsgő mellett feledkezhetünk el egy-egy fárasztó munkanapról.

Mi nagyon szeretjük a csokibombákat (2500 Ft), amelyeket helyben, csinos shakerből ömlő meleg tejjel pillecukros-díszes forró csokivá olvaszthatunk, vagy meg is vásárolhatunk, így magunkkal vihetjük és mást is megajándékozhatunk a hely hangulatával, de vannak parfümök, bonbonok, brownie-bokszok is, a pár ezres kategóriától a grandiózusabb darabokig. 

Talán mondanunk sem kell, hogy a Cloéban nagyon készülnek a Valentin-napra, ráadásul a hely hangulata amúgy is nagyon passzol ehhez az ünnephez. Lesz külön étlap, szíves csokibomba, virágok, macik, galambok. Mi pedig vehetünk magunknak fél óra rózsaszín csillogást. Ha szerelmesek vagyunk, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért.

Címkék

Elérhetőségek

Cloe Cafe 1053 Budapest, Irányi utca 18. Facebook-oldal Weboldal