Amikor kinéztem magamnak a Budaörsi-kopárok-körtúrát, a kopasz kúpok látványa, a pazar kilátás meg a könnyű megközelíthetőség elvonta a figyelmemet, úgyhogy arról az apró, ámde elég fontos dologról, hogy itt több hegy „megmászásáról” van szó, nem vettem tudomást, mert az egymásba láncként szövődő hegyekre a túra során fel-le kell kaptatni, ezért célszerű a réteges öltözék.
Ha sikerül kifognunk egy ködmentes napot, a kopárok hegyeire felkapaszkodva egészen érdekes kilátásban lesz részünk: egyrészt látni fogjuk az alattunk elterülő várost a logisztikai központokkal meg az épülő MOL-toronnyal – amit lassan már úgy megszokunk, hogy fel sem fog tűnni, még ha a legszokatlanabb helyekről szúrjuk is ki, úgyhogy mi is leszokunk az emlegetéséről –, másrészt ahogy körbefordulunk, úgy tárul fel előttünk a környező természet és a lankás hegyek képe.
Miután megérkezünk a helyszínre és alaposan szemügyre vesszük a Kálvária-dombot, ahová kivételesen nem mászunk fel, induljunk el a kis kápolna mellett a Budaörsi-árok partján. A körtúrán végig a piros sáv vagy a piros + turistajelzést kövessük, amit először egy kis hídon átkelve, a Máriavölgy utcán fogunk megpillantani.
A körtúrát az Odvas-hegy megmászásával kezdjük, ahonnan a Farkas-hegyet is érintve a legmagasabb kopárra vezet az út, a Szekrényes-hegyre. De ne siessünk ennyire előre! A Budakeszi utca aszfaltját koptatva a házak közül néhol már felbukkan előttünk az Odvas-hegy sziklás körvonala, amit egy pár perces erős, sziklákba kapaszkodós és pulzust növelő mászással fogunk meghódítani. Miután elfogy alólunk az aszfalt, és helyét átveszi a természet, egy növényalagúton át jutunk a hegyre felvezető ösvényünkhöz, ami még így télvíz idején is elég hangulatos, de képzeljük csak el, micsoda romantika rejlik ebben az alagútban tavasszal, amikor minden zöldell és virágzik körülöttünk!
Fáradalmainkat bőven lesz időnk kipihenni az Odvas-hegy csúcsán, és annak ellenére, hogy még csak a túránk elején tartunk, az elénk táruló panoráma az alattunk elterülő budaörsi háztetőkkel, egy felhagyott kőbánya maradványaival és a Kő-heggyel már itt biztosan levesz a lábunkról. Sőt, az itt-ott felbukkanó hófehér dolomitsziklák meg a füves, tavasszal apró virágokkal borított terület elég jól megidézi a mediterrán tájak világát, amiből csak az autópálya zajfoszlányai rántanak vissza a realitásba.
Miután kigyönyörködtük magunkat és lőttünk jó pár képkockát a hegyekkel teli panorámáról, induljunk a Farkas-hegy felé, de valójában az a jó ebben a tájban, hogy bármelyik hegy lehet a következő mászócélpontunk. Miután egy morzsalékos, köves ösvényen leereszkedtünk a nyeregbe, balra fordulva egy széles, murvás úthoz érünk, ahol újfent balra fordulunk, és bármennyire azt látjuk is, hogy a kiindulási pont felé haladunk, cseppet se aggódjunk, a túra itt még nem ér véget. Az Odvas-hegy szürke kőfalával szegélyezett, széles út egy idő után egyre keskenyebbé válik, és a jelzések is elkopnak, de ha tartjuk az irányt, egyszer csak kibukkanunk a már ismert elágazásnál, a nagy szikla felett. A piros jelzést újra felfedezve vágunk neki immár célirányosan a Farkas-hegynek.
Egy széles kocsiút fog bevezetni minket a fiatal erdőbe, ahol felfelé haladunk egy ideig – az útleírások szerint pár percig, valójában legalább tízig. Ez igazán kis dolog, de bennem itt még az is felmerült, hogy valahol észrevétlenül irányt tévesztettem, mert még a jelzések is eltűntek, és haladok befelé az erdő mélyébe, ahol ki tudja, miféle vadorzó párducok várnak rám, még akkor is, ha nem az Alföldön vagyok... Szerencsére 10 perc után valóban kibukkanunk a fák közül, és balra fordulva haladunk tovább a piros jelzésen, majd a széles úton maradva rátérünk a piros kereszt jelzésre, elérünk egy Natura 2000 táblához és egy sorompóhoz, megyünk, mendegélünk, és egyszer csak elénk tárul a Farkas-hegy a repülőgépszárnyakból épített ikonikus emlékművével.
Itt érdemes hosszú perceket eltölteni, jobbra-balra fordulni és megjegyezni a táj minden apró részletét, és mivel egy erősen meredek út vár ránk, jó, ha némi elemózsiát is magunkhoz veszünk. A Szekrényes-hegyre felkapaszkodva jutunk el a Budaörsi-kopárok legmagasabb pontjára, ahonnan még zseniálisabb látvány tárul elénk, mint a körtúra legelső kilátópontjáról. És bár télen nem lehet a földön ülve, kisebb szikláknak dőlve hesszelni a hegycsúcson, azért ha kifogunk egy szikrázó napsütéses napot, az arcunkat így is a meleg napsugarak felé fordíthatjuk. Ha körbenézünk, akkor láthatjuk a János-hegyet, Budakeszi házait, a Csíki-hegyek halmait és a Szállás-hegy kúpjait.
A hegyről ugyanazon a meredek ösvényen menjünk le, ahonnan feljöttünk, mert a másik úton könnyen eltévedhetünk, és annyira meredek, hogy párszor még el is eshetünk, szóval ne kísértsük a sorsot. A piros kereszt jelzésen egy erdős gyalogútra érünk, ami később aszfaltra vált, és visszaérünk Budaörs hétvégi házaihoz, majd kiindulópontunkhoz, a Kálvária térhez.
