Pár éve Máriaremetén megnyílt a város egyik legjobb fagyizója, a Római-part kapujában pedig áprilisban megszületett a testvére is. Németh Ágnes most a Pünkösdfürdőhöz közelebbi részen nyitott egy új egységet, ami a Római nyugalmasabb végén, a Kossuth Lajos üdülőparton található.

A 2018 nyarán nyitott Minus11 új szintre emelte a fagylaltozás élményét. Az eredetileg magyar–orosz szakos tanárból a város egyik leghozzáértőbb fagylaltszakértője lett. Míg a Máriaremetei úti üzletből annak lokációja miatt főleg elvitelre kérték az ott lakók a fagyikat, a Rómain azonban elkél a 100 négyzetméteres kerthelyiség, mert a szokás nagy úr, és jólesik időnként nyugodtan leülni fagyizni, mielőtt folytatnánk utunkat a zsúfoltabb rész felé a Kossuth Lajos üdülőparton. 

A kínálat hasonló, mint a Máriaremetei úton, a választék pedig gyakran attól függ, hogy Ágnes aznap épp hogy kel fel és mihez van kedve. A tervek között szerepel a gesztenyefagylalt, és épp kísérletezési fázisban van a kávéfagyi (mokka) és a megosztó medvecukorfagyi is, ami Ágnes szerint fagylaltban egy rendkívül izgalmas ízvilágot képviselhet azok számára is, akik – hozzá hasonlóan – alapvetően nem szeretik az édesgyökeret.

A tejes ízek közül örök kedvencünk – a statisztika alapján is abszolút favorit – a tejkaramell, ami tényleg a gyerekkorunk emlékeit hozza, csak jobban olvad a nyelvünkön az egykori cukorkánál. Emellett van pár olyan íz, melyek általában egymást váltják, mint például a kakaó és a csokoládé. 

A hely igazi különlegességét az adja, hogy itt olyan ízpárok támogatják egymást, melyeket elsőre talán eszünkbe sem jutna párosítani, mint a tonkabab és a ricotta vagy a bergamottos fehér csoki. A mogyoró Piemontból érkezik, egy testvérpártól, akik a fagyizó igényeinek megfelelően pörkölik meg azt. Egyik kedvencünk a frissítő vérnarancs volt, illetve a sudachi citrom, ami a juzu és a mandarin keresztezése, és elképesztően izgalmas és hűsítő.

A tejcsokoládé-fagyi most átmenetileg szünetelt, mivel olyan szállítmány érkezett legutóbb, melynek minősége eltért az előzőkétől, Ágnes pedig nem hajlandó kompromisszumot kötni, ha a minőségről van szó. Itt is egyszerre 10-féle ízzel töltik fel a pultot, ezeket kis lebomló poharakba, tölcsérbe, gluténmentes tölcsérbe is kérhetjük – utóbbit csomagolva kapjuk, elkerülve azt, hogy bármilyen szennyeződés érje.

Címkék

Elérhetőségek

Minus11 Római-part 1039 Budapest, Kossuth Lajos üdülőpart 128. Facebook-oldal