Az utóbbi időben sokszor kerülnek előtérbe Budapest hídjai, leginkább az, hogy mely területeken szükséges vagy sem újak építése, a helyek kiválasztása pedig sokszor éles vitákat gerjeszt, ahogy az új Duna-hídnál, a Galvaninál is történt. Az is felmerült, hogy Budapest északi részén is épülhetne egy újabb híd, most ennek megvalósíthatóságát és szükségességét vizsgálják. Az Aquincumi híd megépítéséről májusban társadalmi egyeztetés indul, de azt érdemes tudni, hogy nem a mostani az első tanulmányterv róla.

Az Aquincumi híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat részletes megvalósíthatósági tanulmányára tavaly decemberben írt ki közbeszerzést a BKK. Ebben többek között az is olvasható, hogy az új, 700 méter fesztávolságú híd a 10-es számú főút és az M3-as autópálya bevezető szakasza közötti kapcsolatot teremtené meg, és az Északi vasúti összekötőhíd mellett épülhetne meg. A pályázatot a Speciálterv Építőmérnöki Kft. nyerte el, az újabb, részletes tanulmányterveket várhatóan őszre készítik el.

Az Aquincumi híd tervezése nem teljesen új ötlet: a főváros szerkezeti tervei évtizedek óta jelzik itt egy új dunai átkelő, valamint a hozzá kapcsolódó közlekedési hálózat megépítését. Ahogy Balogh Samu kabinetfőnök, várostervező Facebook-posztjában is olvasható, a Fővárosi Önkormányzat a 40-50 éve elképzelt műszaki megoldásokat, valamint a 2000-ben készített tanulmánytervet (FŐMTERV) megvizsgálva készítteti el az új tanulmányterveket. Emellett az érintett kerületek bevonásával és a budapestiek megkérdezésével együtt vizsgálja, hogy valóban szükség van-e egy új híd megépítésére, és ha igen, milyen kapacitással és közlekedési hálózattal rendelkezzen. 

A tervekben lehetséges alternatívákat vizsgálnak, ezek közül választják majd ki azt az egyet, amit mindenki érdemesnek tart kidolgozni. A Főváros koncepciója, hogy csak olyan terveket és fejlesztéseket támogatnak, amelyek elősegítik a főváros élhetőségét és hozzájárulnak a közutak forgalmának csökkentéséhez. 

Címkék