A csodás panorámák földjén – Kirándulás a Sorrento-sziklákhoz

Fontos tudnivalók

Pár dolgot nem árt tisztázni, mielőtt nekivágunk a bő 6 és fél kilométernyi erdei útnak. Bár a túra könnyű, mégis van pár szakasza, ami megerőltető vagy nagyobb figyelmet kíván. Megyünk eleget lefelé is, de ahol van lejtő, ott előbb-utóbb emelkedő is lesz, így készülni kell arra, hogy időnként meg fogunk izzadni. A Sorrento-sziklák előtti vagy utáni szakasz – ez attól függ, hogy az elején merre indulunk el – a Spartacus ösvényhez hasonlatos: keskeny csapás visz a hegy oldalában, ahol óvatosan kell haladni, nehogy a mélybe csússzunk, pláne ha nedves időben megyünk, és csúszós, sáros a talaj a lábunk alatt. Megijedni azért nem kell, életveszélyben nincs a túrázó.

Ugyanilyen fontos az is, hogy bár egy gyerek számára sem nehéz és megerőltető a körtúra, babakocsit azért ne vigyünk magunkkal – meg gyerekbicajt sem, együtt a kettőt meg pláne ne –, mert pont ezen a hegyoldali ösvényen fog gondot okozni a két szerkezet: itt cipelni kell mindkettőt – és akkor ott van még a gyerek is. De az erdei út egyes szakaszain sem lesz ezekkel a tárgyakkal könnyű dolgunk a mély és széles vízmosások miatt. A túrának a nedves, esős idő sem kedvez. Bár ebben az esetben is teljesíthető, de mivel helyenként sziklás a talaj, könnyen csúszóssá válik az út. Ködös időben pedig válasszunk inkább másik kirándulást, mert bár panorámák nélkül is jó kaland a környék bejárása, kicsit mégis olyan, mintha a lényeget hagynánk ki belőle.

Az első lépések

A túra a Csillebérc melletti KFKI-tól, a buszvégállomás és a parkoló mellől indul, a teniszpályák mellett visz el az út befelé az erdőbe, és egy kis darabon elég könnyű menet. Pár perc erdei sétát követően egy útelágazáshoz érünk, ahol három irányba mehetünk tovább. Az egyik út az, amin érkeztünk, a visszafelé vezető, úgyhogy az kiesik. Hogy a maradék kettőből melyiken indulunk el, végül is mindegy, mert akkor a másikon fogunk visszaérkezni a túra végén az útkereszteződéshez. Eltévedni egyébként nem nagyon lehet, hol a sárga, hol pedig a piros jelzést kell követni, és elég egyértelmű, hogy mikor melyiket, táblák is jelzik időről időre a helyes irányt, hogy mi merre van. 

Rubik Ernő édesapja és egy távoli rokona

A túra első állomását akkor érjük el, amikor a viszonylag széles erdei útról, amin addig haladtunk, letérünk jobbra, egy keskeny ösvényen keresztül be az erdő mélyébe. Az út mentén üregek sorakoznak, melyekbe simán befér egy ember is, annak ellenére, hogy a bejáratuk szűkebb, mint egy barlangé, és a föld mélyébe vezetnek. Ezek az ún. piktortéglaüregek, melyek a XIX. század végén, a XX. század elején keletkeztek. A festőtéglákhoz használt speciális anyagot bányásztak a több mint tíz méter hosszú üregekből, amik úgy néznek ki, mintha elhagyott remetebarlangok lennének, vonzzák is magukhoz az embert. A felfedezésük nem ajánlott, egyfelől, mert ki tudja, mi vár minket bent, másfelől pedig az üregek életveszélyesek lehetnek. Fotózzuk le, nézzük meg kívülről – majd haladjunk tovább.

A következő állomás a Farkas-hegy teteje, ami a hazai vitorlázórepülés fontos helyszíne volt egykor, egész pontosan 1928 és 1940 között. A Magyar Országos Véderő Egylet Repülő Osztálya (MOVERO) indított itt első körben tanfolyamokat, majd beindult a sportélet is, és bár történt pár szerencsétlen baleset, mégsem ez vetett véget a vitorlázásnak, hanem az, hogy leégett a hangár és az összes benne tárolt vitorlázórepülő. Még ma is ott áll egy darabja az épületnek, szomorú mementóként.

A hazai vitorlázórepülés 50. évfordulójára 1979-ben egy emlékművet avattak fel nem messze a hangár romjától, amit egy olyan repülő szárnyából építettek fel, amit idősebb Rubik Ernő tervezett. Az ezredfordulóra annyira megrongálták az emlékművet, hogy az bőven kimerítette a szégyen fogalmát, ám 2017 óta ismét régi fényében tündököl a V alakú emlékmű. Apró – személyes – érdekesség, hogy a túrát két barátom társaságában tettem meg, egyikükről pedig számomra az emlékmű mellett állva derült ki: Rubik Ernő távoli rokona, még aláírt bűvös kockája is van a világhírű feltalálótól.

A nagy budaörsi panorámacunami

Már az emlékmű mellett állva is érdemes szétnézni, ám a túra első igazi panorámáját onnan pár lépésre találjuk. Úgy tárul elénk a hegytetőről szemlélve, mint valami színes, szélesvásznú 3D-s mozi. Csak szemüveg nem kell hozzá. Viszont egy tábla megmutatja pontosan, hogy merre mit láthatunk, így nemcsak annyit fogunk magunk elé rebegni, hogy „de szép”, hanem például azt is, hogy „de szép az a Kecske-hegy ott szemben”. Jó időben kifejezetten alkalmas ez a rész arra, hogy kicsit megpihenjünk és a fűbe heveredve a tájban gyönyörködjünk.

A következő állomás már az eredeti célpontunk, a fenyőliget közepén álló Sorrento-sziklák. Nem összefüggő sziklafalról beszélünk, hanem egymás mellett álló, különleges formájú torzókról. Mintha elvarázsolt és kővé dermesztett óriások lennének. Körbejárhatjuk őket, fel is mászhatunk rájuk, de csak óvatosan, hisz fő a biztonság! Na meg érdemesebb a sziklák között állva itt is a távoli tájban, a panoráma látványában elmélyülni, merthogy az innen nézve is csodálatos.

Bár a lényegi részen már túl vagyunk, de itt még nincs vége a látványorgiának. Ugyanis a sziklák alatt induló, Csillebérchez közeli elágazáshoz visszavezető keskeny hegyi ösvényen elindulva egy darabig még elkísér bennünket a panoráma. De itt azért már óvatosan szemlélődjünk, mert egy rossz lépés, és lecsúszunk vagy legurulunk a meredek hegyoldalon, ami nem olyan jó móka. Ezt a szakaszt tekinthetjük a Spartacus ösvény kisöccsének (vagy kishúgának) is, mert azért rövidebb, mint az, és éppen ezért kevésbé megerőltető. Viszont hasonlóan kalandos annak, aki az ilyesmit szereti. Itt viszont az izgalmak véget érnek, amint elhagyjuk az ösvényt és normális hegyi út kerül a bakancsunk talpa alá, már szinte sétagalopp visszaérni a túra eleji útkereszteződéshez, onnan pedig már Csillebérc sincs messze.