Az ELMŰ egykori trafóháza csodás átalakuláson ment át a Vár tövében, mi pedig megnéztük a földszintjén hivatalosan ma nyíló Marischka éttermet.

Hosszú ideje bámuljuk az 5-ös buszról az Attila út 99. átalakulását, és kíváncsian vártuk, hogy az 1938-ban Györgyi Dénes – a két háború közötti időszak art deco, majd Modern Mozgalom mestere – által tervezett épület milyen formában születik újjá. Mint kiderült, Attila99Loft néven 16 lakásos, szervizelt luxuslakóházzá vált az eredetileg az Elektromos Művek üzemházaként funkcionáló épület, aljában pedig a ma nyíló Marischka étterem és bár ügyvezetőjével, Bokor Jancsival beszélgettünk egy remek ebéd mellett.

„A koncepciónk a kezdetekben az volt, hogy egy olyan helyet hozzunk létre, ami kedves extravaganciájával mindenkit szeretettel befogad, de a lokációjának köszönhetően a legmagasabb igényeket is kiszolgálja. Bár maga a ház – mely az étteremnek helyet biztosít – egy luxusapartmanház, a Marischka ennek a luxusnak nem fokozása, hanem inkább egy vidám színfoltja, ellensúlya lenne. Egy olyan hely, ami nem fél megmutatni lezserségét, de abszolút elkötelezett a minőség mellett, és szeretné a legjobb élményt biztosítani – mind az ételek mind pedig az italok választékában” mondja Jancsi.

Az egykori trafóházas múlt lenyűgöző belmagasságot eredményezett, ahol az indusztriális környezet fiatalos modernitással és rengeteg növénnyel, zöld és barna színnel van vegyítve, egyszerre kelt monumentális és otthonos érzetet. Mintha a fémek helyét a természet vette volna vissza.

A konyhában Purger Attila pont olyan vagány, magyar bisztrókonyhát visz, amiből szerintünk régóta hiány van. Egyszerű fogások közel sem túlgondolva, hanem remek alapanyagokból, tökéletesen elkészítve. A sokszor lenézett – és majdnem mindenhol máshol rágósan érkező – hagymás rostélyosért (4300 forint) már most azonnal újra visszamennénk. Óriási élmény volt ugyanis a ropogós hagyma, a hibátlan petrezselymes újburgonya és a középen rózsaszínű hús triumvirátusa. Ja, és tarja helyett mindez argentin Rib-eye steakből...

A paraszttál (1900 forint) csak magyar (jelenleg főleg Pécs környéki) termelők sajtjaiból, hústermékeiből van összeállítva, a házi szilvás gombóc (1800 forint) pedig szerintünk már most az egyik védjegye lehet a Marischkának: szuper arányok, állag és ízesítés. Ezek mellett olyan fogások közül válogathatunk az étlapról, mint a csülkös bableves, a juhtúrós sztrapacska, a paradicsomos káposzta, a báránycsülök, a hortobágyi palacsinta vagy akár a vadpörkölt galuskával  és még sorolhatnánk!

„Molnár Balázst bíztuk meg a feladattal, hogy írjon koktéllapot az apartmanok neveivel, így kedveskedve a ház bérlőinek ezzel a finom utalással. Így született meg a 16 apartman nevéből a 8-8 signature koktélunk, melyekből péntektől az őszi-téli kínálatot tudják majd megkóstolni vendégeink. A Negronink története például a következő: Caesar politikai pályafutását a mai Portugália és Dél-Spanyolország területén elterülő tartomány pénzügyeinek és adminisztrációs feladatainak ellátásával kezdte. Ezért választottuk a vörös portot, hogy egy pici édességet és szárazságot kapjon a negronink. A másik ízjegy a babérlevél, amit Caesar koronaként használt későbbi éveiben.”

„Jeanne d’Arc pedig egy tüzes, francia származású nemzeti hős. Nőiességét egy lágy »gin basil smash« koktél alappal emeljük ki, és a hozzá adott pezsgővel fejezzük ki franciás eleganciáját. De említhetném a Leonidas koktélunkat is: Leonidas, az »oroszlán fia« kétségkívül az egyik legkeményebb spártai harcos volt, ezt a tulajdonságát észben tartva egy nagyon enyhén füstös Manhatten koktélt fűztünk a nevéhez. A rozswhiskeyt a fűszeres édes vermouth és az amaro lágyítja, a hideg áztatással pedig egy nagyon enyhe füstösséget csempésztünk bele. Friss narancshéjjal díszítjük a héjban található illó olajok miatt” – avat be minket Jancsi a koktélok történetébe.

A koktélok mellett tradicionális és natúr borok széles választéka, kisüzemi sörök, ciderek, speciality kávé és megkerülhetetlen, nemzetközi spiritkínálat jellemzi a Marischkát az igazán remek antréval nyitó, fiatalos mégis klasszikus magyar bisztrókonyha mellett. Kedves Marischka, holnap este is találkozzunk!

Címkék

Elérhetőségek

Marischka 1012 Budapest, Attila út 99. Facebook-oldal