budapest

szerkesztés

Ez a hajó elment – Az óbudai folyamőrlaktanya és a magyar hadihajózás

Szerzők

  • Wágner Gábor

2021. 01. 07. 10:47

A magyaroknak különös kapcsolata van a vízzel. Ez egyfelől megmutatkozik dicsőséges vízisport-eredményeinkben, másfelől pedig abban, hogy a közvélekedés szerint egykor egyszerre „három tenger mosta a partjainkat”, csak hát jött Trianon, és azokat is elvették tőlünk. (Erről később még ejtünk szót.) Azt viszont aránylag kevesen tudják, hogy bár a kontinens közepén vagyunk, és „csak” folyóink meg tavaink vannak, a magyar jó tengerész. Hadihajózásban mindenesetre ott voltunk a legjobbak között a kiegyezés és az I. világháború vége között. Akkor kapta meg központnak az Óbudán álló kaszárnyát az Osztrák–Magyar Császári és Királyi Dunai Flottilla.

Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk a három tenger kérdését! Rögtön oszlassuk is el a félreértést: Magyarország partjait soha nem mosta három tenger, ez mindössze egy félinformáción alapuló városi legenda. Akik hisznek benne, azt az időszakot hozzák fel – jó régen volt –, amikor I. (Nagy) Lajos (1326–1382) ült a magyar trónon. Ami mellé megkapta még a lengyelt is, és a balkáni népek is elismerték a fennhatóságát. Csakhogy ettől még se a horvát, se a lengyel nem lett a magyar állam része. Megőrizték a függetlenségüket, az önállóságukat. Csak közös volt az uralkodónk. Magyarul: nem csatolták hozzánk őket, és így a tengereik se lettek a mi tengereink – már ha lettek volna nekik, ugyanis abban az időben pont nem érte el e két állam határa a nagy vizeket. Ráadásul ilyen alapon a később uralkodó Zsigmondra inkább lehetne hivatkozni, elvégre ő német-római császár volt amellett, hogy magyar király is, és több mint három tengerre terjedt ki a birodalma. De azt a birodalmat sem Magyarországnak hívták, hanem egy személynek, Zsigmondnak volt a névtelen birodalma, ami több országból állt, és mindössze addig tartott, amíg élt az uralkodó.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A Római-part felé kerékpározva, miután elhagytuk az óbudai Fő teret meg a közösségi parkot és játszóteret, előbukkan a Laktanya utca jobb oldalán egy hosszú és egyszerű, halványsárga épület, ami ránézésre egy sima lakóház, ami most már valóban az, de hosszú időn keresztül nem az volt. A ház falán egy emléktábla hívja fel a figyelmet arra, hogy egykor ez az épület nagyon fontos helyszínnek számított: előbb az Osztrák–Magyar Császári és Királyi Dunai Flottillának, majd annak leszerelése után a Magyar Királyi Honvéd Folyamőrségnek volt a központja. Eredetileg kaszárnyának épült, és ez a funkciója végig megmaradt, úgyhogy ez a római kori bérházak modern kori kiadásaként is felfogható, 210 éves, puritán épület az utca névadója is egyben.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Amikor a megépítendő kaszárnya helyét keresték, az akkori Óbuda északi határán álló első zsidó temető melletti telket jelölték meg. A temető 1720-tól egészen 1950-ig állt itt. A szomszédjában 1810-ben építették fel a laktanyát, csak akkor még nem a flottilla számára – a flottilla akkor még nem is létezett. Az épület előtt húzódó utca viszont ebben az időben kapta meg a Kaszárnya nevet (előtte a közeli börtön miatt Tömlöc néven futott), amit 1875-ben módosítottak a mai napig meglévő Laktanyára.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A magyar hadihajózás a kiegyezés után indult virágzásnak, méghozzá egyre gyorsuló ütemben, a vesztét pedig az okozta, hogy az első világégés idején a rossz oldal mellé álltunk oda a monitorjainkkal, vagyis a páncélozott hadihajóinkkal.

Óbudai Hajógyár, az 1896-ban épült központi kazánház

Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki És Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Óbudai Hajógyár Gyűjteménye

Az 1867-es kiegyezés után született döntés értelmében állították fel a Császári és Királyi Dunai Flottillát, ami 1870-ben kapta meg központnak az 1810 óta helyét és kiteljesedésre okot adó funkcióját kereső kaszárnyát. Itt rendezkedett be az új magyar hadiflotta, melynek két év múlva már hadrendbe is állt az első két monitorja, a Maros és a Lajta. Ezeket aztán egyre több és jobb monitor követett. A fejlődés olyan gyors ütemű volt, hogy 1910-re a magyar számított a legerősebb folyami hadiflottának az egész világon. Ezt pedig az I. világháborúban bizonyították is: a Dunát, a Tiszát, a Drávát és azok környékét tartották elsősorban az ellenőrzésük alatt, meglehetős sikerrel. 1918-ra egészen a Duna torkolatáig jutottak el, sőt ki a Fekete-tengerre is. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Csakhogy gyorsan romlani kezdett a katonai helyzet, így a flotta visszahúzódott a folyók biztonságába, ahol ugyan még sikerrel vette fel a harcot a románokkal, de ez már nem osztott, nem szorzott. A háború véget ért, és ez a helyzet Magyarországot a vesztes oldalon találta. A flottillát 1918 novemberében feloszlatták, leszerelték, a hajóit pedig elkobozták, jórészt a nagyhatalmak tették rá a kezüket.

Bár a flottilát feloszlatták, a laktanya megmaradt a jócskán megtépázott magyar hadihajózás szolgálatában. Ennek új fejezete Horthy Miklós uralomra kerülése után kezdődött el. A kormányzó katonai uniformisba öltözve altengernagy volt, így hát logikus, hogy nagyon fájt neki a flottilla leszerelése. A korábbi hadihajózást átszerveztette folyamrendészetté, ami az időközben visszakapott négy őrnaszáddal a dunai folyamőri feladatokat látta el. Nem sokkal később a magyar állam két monitort is visszakapott, és ebből a hat hajóból állt fel első körben 1921 márciusában az új szervezet, a Magyar Királyi Folyamőrség. Ezzel pedig kísértetiesen ugyanaz történt, mint az elődjével. Egyre gyorsuló ütemben fejlődött ütőképes folyami hajóhaddá, amely a II. világháborúban is jól állta a sarat, és nem csupán határon belül küzdöttek sikerrel. Csak hát ismét a rossz oldalon, így a sikerek nemhogy elmaradtak egy idő után, de a háború vége a folyamőrség végét is jelentette.

Laktanya utca 33., a Magyar Királyi Folyamőrség laktanyájának udvara, az otrantói tengeri csata emlékére tartott mise, 1932

Fotó: Fortepan / Szabó Dezső

A II. világháborút követő évek már a leszálló ág, a magyar hadihajózás dicsőséges évtizedeinek elmúlását hozták. És vele együtt a hajósoknak sokáig otthont adó épület is elvesztette jelentőségét. 1953-ig még ilyen-olyan alakulatok használták a Laktanya utcai házat, majd a hajózási központ végleg elköltözött onnan Újpestre, de az – ahogy mondani szokás – már egy másik történet. A Laktanya utcai épület falán ma egy emléktábla őrzi a – vesztes háborúk ellenére is – dicső múlt emlékét. A ház 1953 óta lakóházként működik, és otthont ad bárki számára, és nem csak annak, aki időnként vízre száll, majd kiköt, hogy aztán újra csak a vízre szálljon.

Hasonló tartalmak

Admin mode