A frissen díjazott Winescape Budapest Borbár tulajdonosával, Bányai Gábor Botonddal beszélgettünk

We Love Budapest: Először is hadd gratuláljak a megtisztelő elismeréshez!
 
Bányai Gábor Botond: Most a Wine Spectator Awardra gondolsz.


WLB: Elsődlegesen igen, de nemrég magánemberként is hatalmas elismerésben részesültél, mivel idén Téged választott a szakma a „Borászok Barátjának”, ami a hazai borosszcénában óriási presztízsű díjnak számít.
 
B. G. B.: Köszönöm szépen! Nagyon messze áll tőlem az önfényezés, mert én alapvetően csak dolgozni szeretek, de tény, hogy ez az év ilyen szempontból nagyon jól sikerült és óriási megerősítést adott. Valahol mind a kettő azért ott motoszkált a fejemben. Egyébként a Wine Spectator Award talán jobban, mert 20 éve előfizetőjük vagyok, és mindig bennem volt, hogy ha egyszer csinálok majd egy borbárt, akkor azzal jó lenne szakmailag odakerülni. Szerencsére már itthon is egyre több olyan embert találni, akinek komoly szaktudása van, de amikor az ember elmegy egy manhattani vagy például londoni étterembe, borbárba, lenyűgözi az ottani, több száz tételes borlapok áttanulmányozása. Most lehet azon vitatkozni, hogy kell-e ekkora választék, vagy nem, de ami igazán lenyűgöző benne, az a szakmai háttérmunka és tudás, ami egy olyan borlap összerakása mögött áll. A mi helyünk korántsem tart itt, és nem is feltétlenül ezt az irányt szeretném követni, de azért az piszkálta a csőrömet, hogy legalább az 1 poharat egyszer megkapjuk a Wine Spectatortól. 

Emellett nekem nagyon speciális a viszonyom a Borászok Barátja díjhoz, mert amikor a Borászok Borásza elindult, akkor Rókusfalvy Paliék engem is felkértek kuratóriumi tagnak, és az első néhány évben még mi állítottuk össze azt az ötvenes listát, amiből a végső díjazott kikerült. Ezt követően, úgy öt-hat éve találták ki a Borászok Barátját, ahol két évig még jelölt is voltam, aztán valahogy nem, de mivel a legelejétől érintett voltam, ezért volt egyfajta mentális kötődésem ehhez a dologhoz. Őszintén szólva nagyon meglepett, hogy idén újra jelöltek, és nem gondoltam, hogy meg is kapom. Ez a díj bír számomra a legnagyobb presztízsértékkel az összes hazai elismerés közül, mert a szakma ítéli oda, és az, hogy most engem választottak, az elképesztően jó érzés. A két jó hír pedig ráadásul egy héten belül ért engem.

WLB: Hogyan lehet elsődlegesen magyar borokkal – nyílván a saját ízlésedet beletéve – fókuszba kerülni egy ilyen szintű magazinnál, mint a Wine Spectator?
 
B. G. B.: Több fontos összetevője is van. Egyrészt – az én oldalamról – olvasni kell 20 éve a magazint, mert így pontosan tudom, hogy milyen neveket ismernek Magyarországról. Ugyanez a helyzet a külföldi szortimenttel is. Az sem utolsó szempont azonban, hogy kereskedelmileg is sikeresen lehessen dolgozni ezekkel a tételekkel. Ez a fókuszba kerülés azonban nyilván nem megy magától. Februári határideig egy hivatalos bemutatkozó jelentkezést kell nekik küldeni, ahol konkrét karakterszámmal be kell mutatni a szakembergárdát, a borprogramot, aminek az a lényege, hogy mire fókuszálsz, nem pedig az, hogy 400-féle borod legyen, bár azért abban is vannak megkötések. A célom az volt, hogy a magyar választék nagyon szemezgetett legyen, tehát nálunk, a BORIGO-ban már jól megismert és nagyra tartott pincészetek legjobb, illetve legjobb ár-érték arányú tételei közül kerüljenek ki. Másrészt a külföldi sor is megegyezzen azzal az iránnyal, amit én gondolok. Van még olyan bőven, ami hiányzik, de – mint tudjuk – egy borlap sosincs kész. Ausztria például még igencsak hiányzik. 

WLB: A BORIGO magazin megalapítása előtt is volt már némi közöd a borhoz. Hogyan indult ez az egész történet?
 
B. G. B.: A 90-es évek végén kezdtem el gyűjteni a borokat, és már az ezredfordulón elmentem Mészáros Gabiékhoz tanulni a Borkoliba, ezzel egy időben pedig elindult a villányi borkészítés a Jackfall pincészet megalapításával. Ezt követően a 2003-as Vinexpóra csináltuk meg az első angol nyelvű magazint, amit még kettő követett, de inkább azt éreztük, hogy egy állandó magyar nyelvű boros kiadványra van inkább igény, ezért létrehoztuk a BORIGO-t. Egyáltalán nem tudtuk, mi sül majd ki belőle, de nagyon lelkesek voltunk. Idén augusztusban pedig megéltük a századik lapszámot, ami – úgy gondolom – a jelen világ print médiumainak helyzetét nézve nem kis teljesítmény. Eközben a Jackfall Bormanufaktúrával megváltozott a kapcsolatom, ma már inkább csak az exportját viszem, illetve itt készülnek a 2007-es évjárattól kezdve a saját boraim, BGB-Bauer név alatt. 

A Winescape – ahol most beszélgetünk – korábban egyszerre volt a BORIGO magazin szerkesztősége és a boros webáruházunk központja, amúgy mai napig is az. A borbár ötletébe pedig 2019-ben vágtunk bele, de a pandémia miatt gyakorlatilag hol nyitva tudtunk lenni, hol nem. Azonban közben kifejezett célállomásai lettünk a baráti összejöveteleknek és a céges csapatépítőknek, amihez a borokon kívül az első szabadulószobánk is elkészült végre, „Bezárva a borpincébe” fantázianéven, a második kialakítása pedig még folyamatban van.

WLB: Hogyan mutatnád be azt a szortimentet, amit itt a Winescape-ben összeraktatok?
 
B. G. B.: A dolog többrétegű. Egyrészt nyilván kell arra figyelni, hogy aki egyszerűen csak jó bort akar inni, az olyan ár-érték arányt találjon, ami miatt visszajön, és biztos legyen abban, hogy bármit választ ki, azzal elégedett lesz. Ilyen értelemben a borhoz köthető szakmaiságot külön szeretném hangsúlyozni. Május óta velünk van Vörös Attila, és mellette a napokban Németh Ricsi is csatlakozott a csapathoz, az ő tudásuk és szakértelmük pedig garancia a minőségi munkára. Mi mélyen belemegyünk a részletekbe, és nem állunk meg azon a szinten, hogy jaj de jó a teraszon borozgatni, az örömszerző borozgatás mellett a tapasztalatszerző borkóstolást is be szeretnénk csempészni a vendégeink mindennapjaiba.

Amúgy 80-20% az arány a magyar borok javára, és ennek részeként egy rendkívül széles és vertikális, közel háromszáz soros aszúkínálatunk is van, ami a maga nemében önmagában egyedülállónak mondható. Nagyon fontos üzenet, hogy azt, ami Magyarországon messzemenőkig a legjobb – és a világon is –, azt próbáljuk méltón kommunikálni a külföldiek felé is. Az aszú ilyen. Emellett tematikus borkóstolóink vannak, ilyen például a BORIGO Happy Hour, amikor a magazin tesztje után, belépődíj ellenében, végig lehet kóstolni a sort. Vagy ilyen például a mostani vertikális pinot noir-kóstolónk, ahol 2003-ig visszamegyünk az időben.

WLB: Mit tudnál javasolni azoknak a fiataloknak, akik még csak kacérkodnak a borral és ott állnak a „szerelem határán” billegve?
 
B. G. B.: Minél többet kóstoljanak! Azt mondják, hogy a változatosság gyönyörködtet, és ha valaki szereti ezt a közeget és a boroknak ezt a más italokkal össze sem hasonlítható, elképesztő változatosságát, amennyiben beleássa magát, akkor a legmesszebbmenőkig megkapja a borvilágtól ezt az örömöt.