Valljuk be őszintén: a Blaha Lujza teret nem könnyű szeretni. Mert egyszerűen nem szép. Sivár és lerobbant, zajos és büdös, az aluljáró pedig a város három legtaszítóbb aluljárója közé tartozik. Ennek ellenére sokat mozog arra az ember, ha akarja, ha nem, mert ilyen a fekvése: bárhova megyünk is, villamossal, busszal vagy – jobb esetben, mert akkor nem látjuk – metróval a föld alatt, keresztülhaladunk rajta. Vagy átszállunk. Vagy eleve itt találkozunk, mert mindenkinek útba esik.
A Blaha a legforgalmasabb terünk, a belváros fontos ütőere, ahol összetalálkozik a VII. és a VIII. kerület. Jelenlegi állapotában a Blaha a szükséges rossz: nem szeretjük, de megszoktuk és már elfogadjuk, mert a mindennapi működésünkhöz elengedhetetlen a használata, és nehezebb lenne nélküle. A rövidesen induló rekonstrukció ideje alatt ezt meg is fogjuk érezni. Utána viszont – ha minden az ígéretek szerint alakul – kapunk egy új teret, ami szép lesz, és nem utolsósorban újra szerethető.
A tér 1920-ban kapta meg a „nemzet csalogányának” nevét, az apropót pedig az adta, hogy Blaha Lujza, aki évtizedeken át volt az itt magasodó Nemzeti Színház tagja, ekkor töltötte be a hetvenedik életévét, és ott is lakott (a Rákóczi út 44. alatti házban) egészen a haláláig, 1926. január 18-ig. Korábban a Blahának nem volt neve, pedig már akkoriban is térszerű volt, hiába állt ott, nagyjából a közepén, a Nemzeti Színház hatalmas épülete.
Amikor (nem sokkal a kiegyezést követően) felmerült egy népszínház felépítésének az ötlete, már volt egy Nemzetink, ami a Rákóczi úton állt, az Astoriánál. Az új népszínház kizárólag az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő népszínműveket adta volna elő. Az ötlet aránylag gyorsan támogatásra talált minden fórumon, ám a helyszínt nehezen találták meg, újabb és újabb szempontok merültek fel, amik állandóan felülírták az addigi terveket. Végül az akkoriban formálódó külső körút menti, térszerű területre esett a választás, amit ma Blaha Lujza tér néven ismerünk. Igen, a mostani Nagykörutat nevezték akkor külső körútnak, ugyanis – akármilyen furcsa, de – abban az időben ez a környék még külvárosnak számított. Az 1873-ban elkezdődött építkezés 1875-ben ért véget, amikor meg is nyitotta kapuit a Népszínház. A nagy csinnadrattával megtartott megnyitón még maga Ferenc József király és Rudolf trónörökös is részt vett.
A Népszínház bő húsz éven keresztül dicsőségesen menetelt előre, majd a műfaj mélyrepülésbe kezdett – és így a színház is. Az 1900-as évek első felére csődbe ment az épületet bérlő társulat, és hiába akadtak újabb és újabb jelentkezők, a színházat nem sikerült régi fényében felvirágoztatni.
A közeli Nemzeti Színház társulata viszont épp akkoriban – 1908-at írunk – került gondba, ugyanis az épület, ahol addig felléptek, tűz- és balesetveszélyes állapotba került. Így hát ideiglenesen megkapták a Blaha Lujza téri épületet, ahol végül majdnem 60 évig maradtak. Az épület megúszta a két világháborút, 1956-ot viszont alaposan megsínylette. Valamennyire felújították – vagy inkább toldozták-foldozták –, majd mindenki legnagyobb megdöbbenésére 1965-ben felrobbantották a 2-es metró építésére hivatkozva. Akkor nyerte el a tér a mai formáját, az egykori színház pedig később kapott egy emlékkövet.
A szocialista városrendezés nemcsak a régi Nemzeti épületét söpörte el, de további nagyon rossz döntéseket is hozott. A színház épülete előtt széles fás-füves terület volt, aminek a közepén állt Tinódi Lantos Sebestyén szobra (Bezerédi Gyula, 1907). A fákat kivágták, a szobrot elbontották, és a helyükön alakították ki a mostani parkolót. A főváros első kőmozija, az Apolló helyén épület fel
1926-ban a kor legmodernebb áruháza, a Corvin, melynek fényét a klasszicista palotahomlokzat is emelte. A 60-as évekre azonban annyira leromlott az épület, hogy felújításra volt szükség, ám a már említett szocialista várostervezés inkább az olcsóbb és igénytelenebb megoldást választotta: alumíniumborítással fedte be az épületet.
Ezt szerencsére 2018-ban lebontották, és akkor el is kezdődött az áruház épületének teljes felújítása. Ami nagyon jó hír, ugyanakkor üröm az örömben, hogy ennek következtében előbb a Corvintető zárt be, majd nemrég a Corvin hátuljában működött Jelen Bisztró is.
Volt még egy fontos épület a téren: a Sajtóház, ami egy egész tömb volt, három épületből alakították ki 1949-ben. A József körút, Somogyi Béla utca és Blaha Lujza tér határolta területen eredetileg két bérház állt, és mellettük a Budapesti Hírlap szerkesztőségi épülete a nyomdával együtt. Ezeket építették egybe 1969-ben, és lett belőle a Hírlapkiadó Vállalat, ahol egy sor szerkesztőség működött évtizedeken át, például az azóta megszűnt Népszabadság is. Rendszerváltás után az épületmonstrum fokozatosan elnéptelenedett, majd pár évig üresen állt, míg végre 2005-ben elbontották – a helyén most az Europeum nevű üzletközpont található.
Fontos pontja volt a Blahának az EMKE kávéház, ami a Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán álló épület aljában foglalt helyet. Az 1894-ben megnyitott kávéház hamar a város legnépszerűbb helyévé vált, nevét pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületről (EMKE) kapta, mert a kávéházat megnyitó és Erdélyből származó Wassermann Jónás is az egyesület tagja volt. Fia vitte tovább az üzletet, ami az 1920-as évekre már nemcsak kávéház volt, hanem cukrászda, sőt zenés szórakozóhely is. A II. világháború után a hely elég hamar talpra állt, 1956-ban viszont szinte teljesen elpusztult. A rommá lőtt épület felújítása 5 évig tartott, 1961-ben eszpresszó és büfé nyílt a helyén – aminek mára már se híre, se hamva. Az EMKE-vel szemben (a körút másik oldalán) állt Budapest első éjjelnappali élelmiszerüzlete, aminek legalább annyiban maradt nyoma, hogy a helyén azóta is élelmiszerüzlet működik – bár nem éjjelnappali.
A Blaha Lujza tér évtizedeken át a belváros kellős közepén éktelenkedő, tekintélyes méretű szégyenfoltja volt Budapestnek – és igazából még mindig az, csak közben már látszik a fény az alagút végén. A nemrég bejelentett rekonstrukció nagyon sokat ígér, csupa jó dolgot, és ha mind megvalósul, a Blaha újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Újra közkedvelt találkozási pont lesz, és nemcsak a jó fekvése miatt, hanem mert jó lesz ott lenni, „ott, ahol a hatos megáll”.
