A filmtörténet tele van szerelmesfilmekkel. Talán nem túlzás, ha kijelentjük: minden második film a szerelem témáját öleli fel. Horvát Lili második nagyjátékfilmes rendezése is ezt a sort bővíti. A Felkészülés... azonban a szerelmesfilmek között azt a vonulatot erősíti, ami nem a hagyományos módon közelít a témához, hanem talál magának egy friss nézőpontot, egy eredeti koncepciót, amivel egészen új irányból tekint rá erre a mindent és mindenkit legalább egyszer elsöprő érzelmi kalandra. A cikk írásakor még nem tudni, hogy szerepel majd a film a rangos Velencei Filmfesztiválon, ahova meghívták, de az biztos, hogy a bemutatója nagyon jól sikerült. Nem véletlenül: a Felkészülés… ugyanis ritka erős darab. Szeptember 24-től játsszák a hazai mozik.

A Felkészülés... a felszínen csendes, szerény és lassú film, ami ráadásul még kevés szereplőt is mozgat. A felszín alatt azonban a krimikből kölcsönzött feszültség lappang, merthogy Horvát Lili mozija egy nyomozás, egy rejtély kibogozásának a története. Adva van egy negyvenhez vészesen közelítő idegsebész nő, aki hosszú évek óta Amerikában él, és egy ottani konferencián futólag ugyan, de annál mélyebb élményt szerezve, megismerkedik egy magyar orvossal. Számot ugyan nem cserélnek, de megbeszélnek egy randevút egy hónappal későbbi időpontra a Szabadság híd pesti hídfőjéhez. A nő elmegy rá, a férfi viszont nem. Innen indul a film. 

Márta, a főszereplő amerikai munkája igazi álomkarrier, ő mégis feladja azt egy férfi miatt, akit még csak nem is ismer. Megbecsülést és gazdagságot hátrahagyva inkább hazatér és az elátkozott magyar egészségügyben helyezkedik el, csak hogy Budapesten, a férfi közelében legyen, akit konok elhatározással nekiindul felkutatni. Fontos mellékszál, hogy mindeközben főhősnőnk pszichológushoz jár, akivel azt igyekszik kideríteni, hogy ami történik, és amit mi, nézők végigkövetünk a filmvásznon, az a valóság vagy netán a képzelet játéka. Kettős munka zajlik: egyfelől keressük a férfit, másfelől keressük a nő mély és erős érzelmeinek okát meg nyomát is. 

Horvát Lili filmje trükkös. Ránézésre egyszerű és – mint említettük – csendes meg szerény film, megoldását tekintve azonban már nem ennyire kézenfekvő a helyzet, de ettől válik emlékezetessé és izgalmassá. Tipikusan az a film, amit megnéz az ember és még napokkal később is ott kattog a fejében. Mert a kérdés a nézővel megy haza: amit láttunk, az valóban megtörtént? A boldog befejezés valóban boldog befejezés, vagy mindaz, amit másfél órán keresztül néztünk, az csupán illúzió, egy szerelemre vágyó, sőt nagyon-nagyon sóvárgó nő fantáziája? Nagy erénye a filmnek, hogy ennek a fontos dilemmának az eldöntését a nézőre hagyja. Mindenki saját habitusa és világlátása szerint dönti el, mi történik, sőt egyáltalán történik-e valami Dr. Vizy Márta és Dr. Drexler János között. 

Ugyanakkor meg több minden egyéb is benne van a Felkészülésben..., ami a szerelemhez szorosan kapcsolódó téma. Eleve a film ott ér véget, ahol egy szerelmesfilm – vagy legalábbis egy átlagos – általában elkezdődni szokott: két ember összejön egymással. Ha innen nézzük, akkor Horvát Lili egy bimbózó-alakuló-megszülető szerelem nyugtalanító feszültségéről mesél nekünk, amikor gyomoridegünk van attól, hogy még csak azt sem tudjuk, összejön-e egyáltalán. De felfoghatjuk a filmet úgy is, mint annak sebészi pontosságú megmutatását, hogy mennyire más, különböző viszonya van a szerelemhez egy nőnek, mint egy férfinak.
 
Az, hogy Horvát Lili filmje tökéletesen működik, és ennyi kérdést meg nézőpontot felvet, az részben köszönhető neki, mint író-rendezőnek, másrészt pedig a színészeinek (meg persze a teljes stábnak az operatőrtől kezdve a vágón át a zeneszerzőig). Az összes mellékszereplő (Vilmányi Benett, Nagy Zsolt, Pelsőczy Réka, Lukáts Andor) kitűnő munkát végzett, bónuszként pedig kapunk melléjük ajándékba pár, egy-egy apró villanásra feltűnő, máshonnan ismert arcot, mint az önmagát alakító Nyáry Krisztián vagy egy szokatlan szerepben, és a film egyik legszellemesebb jelenetében (a Felkészülés... ugyan nem vígjáték, de remek humora is van) felbukkanó költő, Peer Krisztián. De a lényeg persze a két főalak. A filmen nagyon régen látott, az évek során mackóssá férfiasodott Bodó Viktor, a vágy titokzatos tárgya, és az utána epekedő nőt pazarul alakító Stork Natasa, akiről nehéz levenni a szemünket, annyira magával ragadó, és akibe minden mozinéző beleszeret majd egy kicsit.  

Címkék