Van belőle barátságtalan és sötét, de olyan is, amelyik napfényben úszik míg a korlátokon virágok nyílnak – a gangos bérházak legalább annyira hozzá tartoznak Budapesthez, mint a Lánchíd vagy a Margitsziget. Majd egy évszázadig meghatározták a fővárosi lakóházak építészetét, generációk nőttek fel ilyen épületekben, így nem csoda, hogy a gangok, a belső udvarok is oly gyakran felbukkannak a Fortepanon – most ezekből szemezgettünk.
Sokan nem szeretik, ami érhető – és nem csak a magánszféra sérülése miatt, hanem mert ha valaki az elsőn rántott húst süt vasárnap, azt az egész ház érzi, és a hang is irreálisan jól terjed ezekben az udvarokban. Meg hát lássuk be, az egykori építtetők nem az alsóbb szintekbe lejutó napfény mennyiségét tartották szem előtt, jóval inkább a telekméretből kisajtolható maximális hasznot nézték (még ha vannak is üdvös kivételek).
De minden hibájával együtt a gang mégiscsak hozzátartozik a belvárosi mindennapokhoz – és ez így volt már a kezdetektől. Feltehetően a lakásnál kedvezőbb fényviszonyok miatt a lakók előszeretettel fényképezkedtek itt. Itt készültek az első fotók az új családtagról – hatalmas pólyába bugyolált újszülötteket tartanak büszkén családi körben, néhol a cseléd is felbukkan a képeken.
Klasszikus az „első nap az iskolában” tematika is térdzoknival és rövidnadrággal. De több kép készült az ifjú házasokról is itt, kedvencünk az, ahol az ölbe kapott menyasszonyt viszik feltehetően a közös otthon küszöbön átemelni. Az biztos, hogy egyikük sem volt tériszonyos.
A gang kreatív hasznosításában a gyerekek jártak mégiscsak az élen, míg az anya szemmel tarthatta őket az ablak alatt, lehetett bandázni, sőt akár triciklizni is.
A házi kedvencek, talált kölyökmacskák megörökítése is nemegyszer a gangon történt. Sőt kézimunkázni is jobban lehetett kalákában, mint a szűkös lakásban.
