budapest

Mi köze a nyulaknak a leprához, és hol találunk pestisemlékhelyeket? – nagy járványok nyomai Budapesten I. rész

Szerzők

  • Bartha Dorka

2020. 03. 26. 12:09

Lepra, pestis, kolera, tbc, szifilisz, spanyolnátha: megannyi járvány végigsöpört Budapesten, és nem egynek a nyomait a mai napig megtaláljuk a város szövetébe beágyazva – most ezeket az emlékeket keressük meg.

A bélpoklosság, avagy a lepra

Ki ne használta volna már egy különösen lerobbant vagy koszos helyet látva, hogy „hát ez kész lepratelep”? Amikor kimondjuk, talán bele sem gondolunk, hogy milyen súlyos járvány emlékét idézzük fel. A lepra, avagy a bélpoklosság a középkorban, a keresztes háborúk idején jelent meg komoly tényezőként Európában, az általunk leginkább csak történelmi filmekben, regényekben feltűnő betegség azonban a mai napig nem tűnt el teljesen, a Duna-deltában ma is működik még lepratelep.

Mivel Magyarországon át vezetett az egyik fő szárazföldi útvonal, amely Európát a Szentfölddel kötötte össze, illetve királyaink számos hadjáratot vezettek Itáliába is, a fertőzések egyik gócpontjába, így a magyar fővárosban is nagy valószínűséggel felütötte fejét a kór, bár tömeges fertőzések nem voltak, sokakat inkább téves diagnózissal zártak be a telepekre, és mivel a lepra akár évtizedekig elhúzódhatott a gyógyulás lehetősége nélkül, sokan valóban itt haltak meg.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

És hogy milyen helyek voltak a legideálisabbak az ilyen telepek létrehozására, mi az, ami elzárt a világtól, és a betegek számára lehetetlen az elhagyása? A szigetek ideális megoldások bizonyultak. Biztos sokan ismerik a leghíresebb, a Velence melletti San Lazzaro- (Szent Lázár-)szigetet, amely nevét is a bélpoklosok védőszentjéről kapta. A Budapest közepén húzódó sziget múltja sem mentes a szörnyű járvány emlékétől – a mai Margit-sziget korábbi neveinek egyike a Nyulak szigete volt. Kedves név, mindenki arra gondol, hogy biztos azért, mert itt különösen magas volt a kisemlősök szaporulata. Trogmayer Ottó régész azonban egy jóval kiábrándítóbb magyarázattal szolgál: a hely latin elnevezése az Insula leporum – ebben a leporum a lepus, azaz a nyúl szóra utal, ennek a magyar fordítása nyomán terjedt el a név. De ha egy picit tovább megyünk, akkor azt látjuk, ezt csak egy ‘r’ betű választja el az Insula leprorum – azaz a leprások szigete névtől. Elképzelhető, hogy valóban elszigetelt hely, egyfajta karantén lehetett, és a járvány lecsengése vagy a telep felszámolása után egy betű elhagyásával született meg az új, már nem vészjósló név.

Fotó: Wikipédia

Nagy Lajos király kapcsán is a forrásokat elemezve felmerült , hogy a leprát is elkaphatta (miután a pestisből kigyógyult), de nem jutottak egyértelmű ítéletre a történészek, hogy ez valóban igaz volt-e, vagy csak más bőrbaja volt. Mindenestre a Képes Krónika ábrázolásán hosszú szárú fehér kesztyűt visel, ami a poklosok jellegzetes viselete volt. Persze a források szándékos pontatlansága mögött az is állhatott, hogy a Budai Jogkönyv a királyt és a királynét trónjuktól megfosztottnak tekintette, ha elkapták a leprát.

A poklosok ápolására született Szent Lázár Lovagrend 1355-ben Budán megjelent intézménye is összefügghet Nagy Lajos megbetegedésével. A mai Bugát utca területén fekvő budai leprakórház helyét a hajdani Szent Lázár-templom mellett kell keresnünk, mert még 1500-ban is annak kolostorépülete mellett működött. Bár a rend tagjai végül felhagytak a betegápolással, de az ő emlékükre a járványkórházaknak lazaretum, lazarett lett a neve, és ez az elnevezés sokáig élt a köznyelvben is. 

A rettegett fekete halál, a pestis

Ez az a járvány, amit egészen biztos, hogy senkinek nem kell részletesebben bemutatni. Az Európában először 1347–53 között végigsöprő pestisjárványt utána hosszú évszázadokig újabb és újabb, bár kevésbé pusztító hullámok követték. Úgyhogy nem úgy kell elképzelni, hogy ez csak valami sötét középkori betegség volt – a mai Budapest területén található különböző, pestishez kötődő emlékek nagy része már a barokk korból, az 1700-as évekből maradt fent. A dögvészt túlélő közösség részéről a hálaadás legjellegzetesebb formái közé tartozott a fogadalmi emlékek állítása – ezek a pestis esetében leggyakrabban Szentháromság-oszlopok formájában valósultak meg, amelyen az Atya, a Fiú és a Szentlélek mellett Szűz Mária és a betegek, járványokban szenvedők védőszentjei, mint Szent Sebestyén vagy Szent Rókus is feltűntek.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

A legismertebb ilyen alkotás a budai várban áll, a róla elnevezett téren, a Mátyás-templom előtt – az ötlete a vár 1686-os töröktől való visszavívása és az 1691-es pestisjárvány elvonulása után fogalmazódott meg, alapkövét 1700-ban tették le. Ám 1709-ben, egy újabb járvány miatt a már a kész alkotást a mai Zsigmond térre helyezték át, és a várban egy még díszesebbet emeltettek. Ez a mai napig látható, 1713-ban felavatott szobor Ungleich Fülöp szobrász alkotása, a domborművek és címerek faragására Hörger Antal kapott megbízást. A domborműveket közelről megszemlélve láthatjuk, hogy az egyik a Buda várában dühöngő pestis borzalmait jeleníti meg. A pesti oldalon is állt egy Szentháromság-szobor, a Belvárosi Plébániatemplom előtt, ezt – bár csak 1863-ban állították – az 1880-as években el is bontották.

Fotó: Budapest Főváros Levéltára / Klösz György Fényképei 1880-90 Körül


Ám nemcsak Szentháromság-, hanem Mária- (más néven Immaculata-)szobrokat is emeltek egy-egy járvány elvonulása után, részben hálából, részben pedig reménykedve, hogy ezzel megnyerik az égiek kegyeit, és megkímélik a város lakosságát az újabb sorscsapástól. A pesti oldalon a Szervita téren áll egy a mai napig (az eredeti, 1702-es szobrot a Kiscelli Múzeum őrzi), Budán pedig stílszerűen a Mária téren láthatunk egyet mind a mai napig.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

A szobroknál nagyobb volumenű építkezésekbe is belefogtak egy-egy járvány hálás túlélői – 1710-ben adott engedélyt a város vezetése a Rókus-hegyre vezető úton (ma II. ker., Alvinci út és Bimbó utca sarka) létesítendő stáció és kápolna építésére. A szerény kápolnácska csakhamar fölépült Szent Rókus, a pestis ellen védő égi patrónus tiszteletére. A jezsuiták megpróbálták állandó zarándokhellyé tenni, 1735-ben még Szent Rókus csontereklyéjét is elhozták Rómából, végül az emlékhelyet a II. világháború törölte el nyomtalanul. A forgalmas Rákóczi út mellett fekvő barokk kis kápolna, a Szent Rókus az 1711-es pestis utáni fogadkozások gyümölcse, az eredeti szükségbarakokk helyén épült fel. Érdekes adalék, hogy eredetileg Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére építették, csak a női szent később kikopott a köztudatból, illetve ez előtt is állt egy Mária-szobor. A kápolna mellett hamarosan kórház is épült, 1796-ban, 72 ággyal adták át a közhasználatnak – az intézmény a mai napig működik.

Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári Jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.055

Az utcanevekben is felbukkan a szent – bár a régi Nagy Rókus utcából mára már Lövőház utca lett, de a Kis Rókus névvel még ma is találkozhatunk, ahogy a már említett Alvinci út közelében is van egy Rókushegyi lépcső.

A cikk következő részében szó lesz a pesti koleralázadásról, amikor a katonáknak először kellett a város polgárai ellen fordulniuk, de a világszerte csak „morbus hungaricusnak" nevezett tüdővészről is, és az is kiderül, miről beszélünk, amikor valakinek azt kívánjuk, hogy a franc essen belé.

Hasonló tartalmak