A Séf Asztala eddig 3 helyen kínálta a rántott húst és a világbékét, de szombat óta a Parlament tövében is megkóstollhatjuk Wolf András magyar konyháról alkotott véleményét. És mást is, hiszen az új Séf Asztala egy komplett pékséggel és a hazai kifőzdék kedvenceivel bővült.

„Amit mi magyarok szeretünk” – foglalja össze Wolf András röviden, hogy mi is az új Séf Asztalának koncepciója. Ez persze nem akkora meglepetés, hiszen aki volt már a meglévő három étteremben, azt pontosan tudja, hogy a húsleves, a rántott hús és a kolbász alkotják a kínálat gerincét.

A Kossuth téren szombaton megnyílt Séf Asztalában viszont jóval többet kapunk ennél, hiszen a több mint 600 m²-es étteremben – amely eredetileg gyorsétteremnek indult – egy komplett pékség és deli szekció is helyet kapott, valamint egy meleg konyhát is, kibővített étlappal.

Az új hely koncepciója elég egyedi, legalábbis itthon – Nyugat-Európában számos hasonló hely létezik már. A hely már kívülről is érdekes, nem csak azért, mert premier plánban nézhetjük az Országházat kávézás vagy ebéd közben, hanem azért is, mert az Országgyűlés új hivatalának földszintjén kapott helyet. A Hültl Dezső 1928-as tervei alapján épült irodaház homlokzata tökéletesen illeszkedik a tér épületei közé, belül viszont teljesen modern. Az étterem belső tere nincs egyértelműen elszeparálva, de mégis több különböző hangulatú helyen ülhetünk le, attól függően, hogy csak egy kávé-süti, komplett ebéd vagy pár órás munkavégzés miatt térünk be.

A remek, ugyanakkor egyszerű belsőépítészeti megoldásoknak köszönhetően egy percig sem érezzük, hogy egy hodályba tévedtünk, mindenhol találunk kicsit eldugottabb, kuckózós részeket is. Az enteriőr egyik legszebb darabja a korábban az épület helyén álló MTESZ-székházból maradt hetvenes években épült kőoszlop, amit megmentettek az utókornak.

A falakon itt-ott elrejtve a Séf Asztalának legismertebb fogásairól, illetve termékeiről olvashatunk, amíg a kávénkat isszuk, vagy a szendvicsünket majszoljuk. A random elhelyezett polcokról beszerezhetünk még pár jó minőségű élelmiszert is – a Wessex Mill lisztjeit, ha otthon szeretnénk kovászos kenyeret sütni, de a Lek-Vár-Lak topminőségű lekvárjaiból is hazavihetünk egy kisebb, de akár 5 kg-os kiszerelést is.

Azt eddig is tudtuk Andrásról, hogy nem ismer kompromisszumokat a konyhában, a Kossuth téren megbizonyosodhatunk róla, hogy a pékségben sincs ez másképp. András 3 éve foglalkozik kovászos kenyerekkel, de mostanra lett elégedett az eredménnyel annyira, hogy azt árulni is kezdje.

A napi átlagosan 7-féle kenyér, klasszikus hazai és francia vonalat képviselő pékáruk, szendvicsek és saláták jóval túlmutatnak egy átlagos pékség kínálatán, leginkább a brit Pret a Manger hangulatát hozzák. A helyben készült szendvicsek legnagyobb részét a magyar ízlésre tervezték, prémium alapanyagokból. A párizsis zsemle (790 Ft) például saját zsemlébe bújtatott tokaji mangalicapárizsit, házi majonézt és csemegeuborkát rejt, és olyan szintekre viszi a retró szendvicset, ahol 90 éve nem járt, a kolbászos szendvicsbe való pedig Vári Zoltántól érkezik, attól a kistermelőtől, aki a Saltban is felel a disznóságokért.

A hibátlan szendvicsek 790-1390 Ft közötti ártartományban mozognak, a 4-5 féle saláta pedig egy pár száz forinttal drágább kategóriába tartozik. Akárcsak az összes többi terméknél, itt is kiemelkedően fontos, hogy prémium minőségű, kistermelői alapanyagokkal dolgoznak. A gyors ebédek mellett saját tejtermékeket – például sima és görög joghurt – és desszerteket is választhatunk, nagy kedvencünk az aranygaluska és a tejbegríz karamellöntettel.

A pékárukat is nagy odafigyeléssel készítik, a kenyerek között találunk hagyományos fehér, félbarna, teljes kiőrlésű kovászos kenyereket, de gyökérkenyeret vagy olasz foccacciát is. A péksütemények mellett pedig helyet kapott a flódni és a hájas tészta is.

Ha a már jól ismert Séf Asztala fogásokra vágyunk, akkor sem kell csalódnunk: itt is megtaláljuk a rántott húst (3390 Ft) a rántott sajtot (2190 Ft) vagy a húslevest (1990 Ft), de olyan klasszikus kifőzdés darabokat is, mint a lencsefőzelék mangalicakolbásszal, a mangalicatarja krumplival és savanyúsággal (3190 Ft) a töltött káposzta (2990 Ft) vagy a sült pisztráng (3900 Ft).

Bár az egyszerű magyar konyhát képviselik, a fogások természetesen át vannak kicsit gondolva – de csak annyira, hogy a végeremény azért még bőven a felismerhető kategóriában legyen.

A Kossuth téri Séf Asztalában nyugodtan bízhatunk, ha minőségi alapanyagokból készült, hazai ízlelőbimbókra hangolt falatokra vágyunk, legyen szó pékáruról, szendvicsről, salátáról vagy egy jó ebédről.

Címkék

Elérhetőségek