A hazai modern „Bauhaus” jelzővel is illetett építészet mestereinek igazi remekei sorakoznak a mindössze 150 méteres utcában. Ferkai András hiánypótló könyvéből nemcsak a Napraforgó utcai mintatelep történetét, de a részletes korabeli alaprajzok és fényképek mellett az egykori lakókat és építészeket is jobban megismerhetjük.

Van egy alig 150 méteres utca Budapesten, ahol a magyar építészet egyik legkülönlegesebb épületegyüttese áll – a Napraforgó utcai kislakásos mintatelep házainak tervezői között a két világháború közötti magyar építészet olyan legkiválóbb alkotóit találjuk, mint Vágó László, Bierbauer Virgil, Kozma Lajos, Molnár Farkas vagy Fischer József. A köznyelv előszeretettel nevezi ezt a bizonyos korstílust Bauhausnak, így ha szigorú építészeti szempontból nem is helytálló, maradunk mi is ennél a népszerű gyűjtőnévnél.

A 22 házból álló, 1931-ben átadott mintatelep egyrészt a kor egyik kritikus problémájára, a lakáshiányra, azon belül is a kislakásos építkezés hiányára igyekezett modern választ mutatni, illetve hasonlóan fontos volt, hogy megteremtsék a korabeli modern polgári életvitel környezetét, a levegős, egészséges és artisztikus lakást.

A Napraforgó utcai Bauhaus Egyesület felkérésére megszületett könyv kapcsán nem csak üres frázis a „hiánypótló” jelző visszatérő használata, hiszen bármily meglepő, eddig nem született átfogó, monografikus mű a Napraforgó utcai mintatelep épületeiről, történetéről, főleg nem olyan, amely az egykori építtetőket és lakókat is bemutatja.

Így Ferkai András: Modern házak és lakóik. A Napraforgó utcai kislakásos mintatelep története című könyve nemcsak az építészeti szempontból releváns anyag és örökség gazdag és alapos bemutatása, a szerző ennél sokkal többre vállakozott.

A tervezés és építés folyamatának részletes bemutatása, és az eddigi apróbb tévedések eloszlatása után a korabeli lakhatási válság és kislakásépítés problematikáját is olyan formában taglalja, hogy az a nem szakmai, építész olvasó számára is izgalmas, könnyen emészthető formában megfelelő kontextust teremt ahhoz, hogy megértse, mitől is olyan egyedülálló a Napraforgó utcai mintatelep.

Az egyenként bemutatott házaknál a terv- és alaprajzoknak – és ahol készültek – korabeli lakásbelsőket ábrázoló fényképeknek hála egész új arcát ismerhetjük meg a lakótelepnek. Illetve a korabeli építészettechnikai újdonságokat is végigveszi Ferkai, a csodás Somogyi és Haas nyílászáróktól kezdve a dizájnos lámpatestekig ezernyi apró részletet ismerhetünk meg jobban. Amitől viszont igazán különlegessé válik már a maga nemében is a kötet, hogy nem pusztán az építészeti vonalra koncentrál, hanem bemutatja, kik voltak az egykori lakók – családi fotókon és személyes élettörténeteken keresztül ismerhetjük meg őket.

De felvet olyan aktuális kérdéseket is, mint ezeknek a házaknak a felújítása – milyen irányelvek mentén történjen, kinek a felelőssége, tekintve hogy a hazai műemlékvédelem lassan romokban. Illetve, hogy hogy a fenébe lehet az, hogy még nem vándorolnak építészek a világ minden tájáról a pasaréti utcácskába, hiszen ez az együttes megérdemelné, hogy ne csak Magyarországon legyen „világhírű”, hanem valóban világszerte ismertté váljon.

És bár a könyv méreteit tekintve nem kifejezetten városjáró kézikönyv kaliberű, érdemes szorgosan forgatni, és ha a sétára nem is visszük magunkkal, egy-két apróságnak utána lehet olvasni benne, hogy aztán a helyszínen még jobban tudjuk élvezni a megszerzett tudásunk kamatoztatását.

Ferkai András: Modern házak és lakóik. A Napraforgó utcai kislakásos mintatelep története

Kiadó: TERC Kft.
Ára: 4900 Ft 

Címkék